Kérdés 1: Mit csinálsz akkor, ha egyedül élsz a macskáddal egy lyukban, aki történetesen mint Garfield Johnt le se szar, a munkahelyeden nem becsülnek, sőt a társadalom is elfeledkezett rólad és halloween napján a lábad elé sodor a szél egy meghívót egy gyilkos bulira?

Természetesen elmész, és erről Christopher S. Hawley  is ekképpen vélekedik, így akár barát/barátnő szerzés szempontjából vagy csak egy jó buli kedvéért fogja magát és kartonpapír illetve szikszalag felhasználásával beöltözik kereszteslovagnak, majd elindul élete nagy kalandja felé. Már az odavezető út sem túl bizalomgerjesztő, a forgalmas körútról lekanyarodva – mintha csak sötétedés után a Népszínház utcába tennéd be a lábad -, egy távol eső raktárhelyiséghez vezet a meghívóban szereplő cím. Persze ha már itt van bemegy, csak izgalmasabb mint bármi amit Ő életnek hív, ám a meleg baráti fogadtatás és kezdeti erőltetett smúzolás, ismerekedés helyett, lebirkózzák, székhez kötözik majd közlik vele, hogy a gyilkos buliban Ő lesz a hulla.

Kérdés 2: Mi történik, ha egy hétköznapi szürke egér, átlagos gondolkodással találkozik a művészeti egyetem kortárs alkotóival?

Mivel a vendéglátók hiperrealista művészek, akik filmre szeretnék venni hősünk elhalálozását (de természetesen semmi nem úgy alakul, ahogy eltervezték), ezért Jeremy Saulnier rendező szerint a válasz: anarchia és iszonyatos nagy mészárlás. Az alkotóknak hála így kapunk egy néha unalomba fulladó, ámde roppant jól időzített fekete humorban és kellő mennyiségű vérben tunkoló horrort, ami egy gyönyörű kortárs performanszban csúcsosodik ki. Többet nézőbaráti okokból vétek lenne elárulni, de mindenképp bizakodásra adhat okot, hogy a srácoknak volt elképzelésük és nem csak egy sablont gyártottak.

A nyitány a ’80-as évek horrorfilmjeinek pontos mása. Bordóval kontúrozott betűk, töklámpások és jelmezbe bújt gyerekek tömege, de a sokaság ellenére, mind a beállítások, mind a zene jelzi, hogy valaki vagy valami kifogja szagolni az árván maradottakat. Miután a főszereplő kivesz néhány vhs-kazit, s elhinnénk, hogy a történet húsz évvel ezelőtt játszódik, a kép változik, és eddig nem mutatott új típusú autókat mutat a kamera! Welcome to my jungle!

Az ötlet és a kortárs művészet kifigurázása telitalálat, csak sajnos a játékidővel nem tudtak mit kezdeni, így még mielőtt igazán elkezdődik a vérfürdő jelentéktelen és teljesen felesleges trippes jelenettel húzzák az időt, de mire megérkezünk a végkifejlethez, ahol a konceptualista művészet találkozik a rögvalósággal, a sznobizmus az elmebajjal, akkorra rájövünk, hogy mint a kortárs művészeteknek, úgy valahol ennek a filmnek sincs sok értelme! 🙂 Manapság divat korábbi filmekre való utalás és mindenszentek ünnepéhez méltóan a kosztümökbe öltözött szereplők filmrajongásból jelesre vizsgáztak, a kötelező vámpír és farkasember mellett a Szárnyas fejvadászra és Walter Hill Warriros-ára is ráismerhetünk.

80-as évekkel kezdett, így a végső jelenettel nagyon okosan foglalja keretbe a látottakat, és egyértelmű győztesnek a régmúltat hozza ki. Hősünk miután végig nézte húsz ember szadista halálát, hazamegy cicájához és megnéz egy vérfarkasos horrorfilmet. Hát, igen! A B-horrorrok leegyszerűsített, stilizált világa mégiscsak befogadhatóbb, mint a kortárs művészet!

 

Értékelés: 8/10

 

Miskei