Rawhead Rex (1986)

Véleményem szerint minden horror-rajongó emberke tudja, hogy a Hellraiser vagy a Nightbreed klasszikerek bizony Clive Barker úr agyszüleményei (ráadásul mindkettőt őt rendezte), azt viszont jóval kevesebben, hogy a Midnight Meat Train, illetve a Kampókéz című mozik szintén az ő történetei alapján készültek. Ennek az alig ismert alkotásnak a  forgatókönyvét (saját novelláját alapul véve) hasonló módon neki köszönhetjük.

Howard Hallenbeck nevű történész családi vakációját tölti Írországban, valójában inkább a készülő könyvéhez gyűjt anyagot a helyi templomban. Míg ő békésen fotózgat, addig nem is olyan távol egy paraszt a földjén található hatalmas kőoszlopot akarja mindenáron kidönteni. Vihar kerekedik, és az egyik villám megoldja helyette a problémáját – ezzel együtt viszont a címszereplő démon is kiszabadul földalatti sírjából, és hentelni kezdi a városka lakóit.

Howard egyik este megpillantja a lényt, de mivel nem hisz neki a rendőrség, hagyja a francba az egészet. Miután a mániákus templomszolga megakadályozza a további fényképek készítését, úgy döntenek a családjával, hogy olajra lépnek. Félúton megállnak pisilni, mire a szörny meggyilkolja Howard kisfiát, magyarán nem mennek sehova. Ezt követően néhány újabb trancsír következik, illetve a démon egy-kétszer még delejez is pár mellékszereplőt, de a lényeg, hogy Howard egy ismételt templomi látogatást követően rájön, hogy győzheti le a monsztrát, aminek pusztulása egy jó ötperces effekt-orgiában realizálódik.

Most már legalább számomra is világos, miért mellőzik annyira ezt a filmet, ha Clive Barker filmográfiáját nézzük, haha! Teljesen középszerű, helyenként baromi röhejes, de a lényeg, hogy minden ízében árasztja magából a klasszikus kilencvenes éveket. Színészeink javarészt nem állnak a helyzet magaslatán, ami még nem is lenne annyira baj, hiszen a rettentő csúnyán néző – amúgy pedig egy mohikán frizurás, elcseszett gorillának beillő – démonunk rendesen adja a móka-faktort. Szerintem bőven kihagyható alkotás.

 Értékelés: 6/10

eyescream

Be the first to comment on "Rawhead Rex (1986)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .