Six-String Samurai (1998) (Rock And Roll Szamuráj)

sixstringsam_thumb„1957-ben az oroszok ledobták a bombát és elfoglalták Amerikát. A szabadság utolsó fellegvára egy Vegas nevű hely lett, ahol Elvist királlyá koronázták. Negyven rockos év után a Király meghalt. Minden gitárpengető, kardcsörgető, megalkuvó – beleértve magát a Halált is – hallja a puszták fölött hangzó hívást. Vegas-nak új Király kell.” Hát nem cool?!

Buddy, az öltönyös, szemüveges, szakadt napernyővel flangáló gitáros-szamuráj fazon éppen lemészárol pár arcot, amikor a helyszínen belebotlik egy ártatlan kis srácba. Szíves-örömest otthagyná, de a fiú kóbor kutyaként követi őt az első kocsmáig, ahol is a Red Elvises nyomja a tökös rock n roll-t. Buddy miután lazán kicsinál egy egészen kreatívnak tűnő, gyilkos bowling-csapatot, megengedi a fiúnak, hogy elvigye az saját járgányával. Útközben ősemberek értelmi szintjén lévő formák támadnak rájuk, gömbrágókkal sorozva meg a kocsit. Persze őket is lemészárolja.

sixstringsam_1

Aztán elvetődnek valami farmféleségre, ahol a háziak ugyan nem tudnak segíteni a kocsijukat megjavítani, viszont később sikerül egy csapatnyi (ki tudja honnan a fenéből odacsöppenő) szkafanderes űrfazont legyakniuk. A lomok között találnak egy motort, így azzal repesztenek tovább. Egy út melletti bárban rövid pihenőt engedélyeznek maguknak – Buddy majdnem kurvázik is, de inkább inkább mégsem -, ahol kivételesen nem öl meg senkit. Csak megver. Útjuk a sivatagon keresztül vezet, itt Buddy egy újabb gitáros arcot kénytelen hidegre tenni. Ekkor jelenik meg előttük teljes életnagyságban a cilinderes Halál három íjász haverjával, de még így sem sikerül elkapnia őket, helyette viszont főszereplőink egy szellőzőcsatornán keresztül lemennek a pokolba. Miután innét is sértetlenül megszabadulnak, bringáznak egy sort, majd konkrétan az Orosz Hadsereggel gyűlik meg a bajuk, ergó kinyírják őket mind egy szálig. Már majdnem Las Vegas-ban vannak, amikor megint előkerül a Halál és gitárpárbajra hívja Buddy-t, aki a kis srácot védve halálos sebet kap, de csak folytatja a küzdelmet…

sixstringsam_2

Ahhoz képest, hogy főhősünk lazán végigmészárolja a játékidőt, egy csepp vért sem lehet látni, nemhogy egyéb olyan durvaságokat, mint az ellenfél sebének bemutatása vagy hasonlók. (Egyébként az egyik párbeszéd alkalmával elhangzik, hogy hősünk vagy 200 társa életét oltotta ki…) Szóval már az első perctől kezdve nem kicsit érződik a filmen a mikro-költségvetés, persze nem zavaró módon. A trash-szag szintén elég penetránsan lengi körül az alkotást, hiszen amilyen elcseszett és bizarr dolgok következnek egymás után, az bizony meglehetősen nonszensz. (Gondoljunk csak a Slash-et megszégyenítően kinéző Halálra, a kocsival furikázó kisfiúra vagy a ruszkik ipari szintű likvidálására stb.)

sixstringsam_3

Fergeteges vágások és klassz képek jellemzik, na és persze dögös rock n roll muzsikák csendülnek fel végig, meg hát azért a dumák se semmik, bár viszonylag ritkán szólnak egymáshoz a szereplők. Szóval atmoszférateremtésből nálam ötösre vizsgázik (Mad Max és a Tank Girl ugrott be kapásból, mint párhuzam), de hogy aztán mennyire vállaljátok be ezt a hangulatos poszt-apokaliptikus trash-csodát, az egyedül Tőletek függ…

Értékelés: 8/10

eyescream

Be the first to comment on "Six-String Samurai (1998) (Rock And Roll Szamuráj)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .