Friday the 13th Part 2 (1981)(Péntek 13. – II. rész)

Friday the 13th Part II AliceAz 1980-as Péntek 13-at egyszeri borzongató kalandnak szánta a Sean S. Cunningham-Victor Miller-páros. A gyermeke elvesztése miatt őrült gyilkossá váló Mrs. Voorhees történetébe egy csipetnyi természetfelettit is vittek, hiszen az anya saját fejében hallotta halott gyermeke hangját, ami ölésre buzdította, és szintén ott volt az igencsak kétértelmű lezárás. A közönség akkoriban azon morfondírozhatott, vajon a rémes külsejű gyermek a tóban valódi volt, vagy sem? Nos, alig egy évvel később a Paramount emberei továbbgondolták a sztorit, választ adva a kérdésre. Szerintük Jason mégsem fulladt vízbe, hanem vademberként élt a Kristály-tavat körülvevő erdőségben. Anyja halála után azonban visszatért az elátkozott kempingbe, hogy befejezze a véres munkát…

friday-the-13th-part-2-jason

A legendás indító szekvenciában egy rejtélyes idegen csap le az előző részből ismert Alice-re, majd újból a korábbi helyszínen, Crystal Lake-ben járunk. A sztori ezúttal annyiban más, hogy nem a Véres Tábornak csúfolt helyen, hanem valamivel messzebb vagyunk és a kemping lényege most az, hogy a gyerekekre vigyázó tinédzsereket képeznek ki nyári táborok irányítására. Azonban most is akad valaki, aki elkezdi tizedelni a szórakozni vágyó, hormontúltengéses fiatalokat. A helyzetet csak még rémisztőbbé teszi, hogy a gyilkos nagy valószínűséggel a helyi legendákból ismert Jason Voorhees, aki állítólag kb. 20 évvel korábban belefulladt a tóba. Vajon tényleg őt rejti a fehér zsák, amit a rém a fején visel? És mi lesz újdonsült hősnőnk, Ginny sorsa?

Friday-the-13th-part-2-deluxe-edition-20090129051322191-000

Szerintem érdekes ötlet volt a folytatásban a bosszút kiváltó Jasont felnőtté tenni és gyilkossá változtatni. Ez az általam „ember-Jason”-nek nevezett része a mára 12 részessé vált sorozatnak, ami valójában ezzel az epizóddal indul, hiszen a ’80-as Friday-ben látható fiú elvileg hallucináció, csak itt jelenik meg először tényleges formájában. Ekkor még nincsen szuperereje vagy regenerációs képessége, csupán egy elvadult, feltehetőleg szellemileg visszamaradott fiatal férfi, aki mindössze egy dolgot tud: élete legfontosabb személyét, az anyját megölték, ezért bosszúhadjáratot indít az emberiség ellen. Itt még nincs meg az ikonikus hokimaszk, helyette egy fehér zsákot visel a fején (amit az 1976-os The Town That Dreaded Sundownban látható rém maszkja ihletett, amit pedig egy valós gyilkosságsorozatra alapoztak).  Jason a meglepetés erejét használja, tapasztalt vadászként öli meg újabb és újabb áldozatait, ám Ginny-ben (Amy Steel) méltó ellenfélre akad. A többi szereplő nem túl lényeges (bár férfiszemmel nézve akad két igencsak szemrevaló, folyton alulöltözött hölgyemény), viszont említést érdemel, hogy másodszorra, egyben utoljára találkozhatunk Walt Gorney Őrült Ralph-jával és Adrienne King Alice-ével a korábbi epizódból. Jasont hivatalosan Warrington Gillette játszotta, ám gyakorlatilag csak két jelenetben látható, az összes többi megjelenésekor a liszteszsák alatt a veterán kaszkadőr Steve Dash bújt meg.

Friday the 13th Part 2 10

Sajnos a Part 2 maga is áldoztául esett a filmek sorozatgyilkosának, a cenzúrának, ugyanis a korábbi epizódot gyakorlatilag vágatlanul engedték a mozikba, ám miután az illetékesek rájöttek, hogy mennyi erőszakot és véres durvaságot szabadítottak el a vásznakon, rögtön elhatározták, hogy bosszút állnak. Ez lett a II. rész végzete… Szinte minden erőszakos részt kivágtak, megkurtítottak, vagy elfedtek, emiatt nem csak a színészek teljesítménye ment kárba, hanem a maszkmesterek meg a speciális effekt-csapat munkája is. Viszont ez a mozi még ekkor sem rossz. Benne van az elődjéből ismert suspense-elem, amit most még megfejelnek a maszkkal, ami a csúcsjelenetben lekerül, felfedve a rém torz arcát; a gyilkossági módok közt akad néhány emlékezetes, például a tolókocsis fiú halála; és ugye ott vannak a jó csajok meg a jó pasik, akiket lehet bámulni. Az alaphangulat egyébként komorabb, mint az első résznél, mert itt nem hat annyira erőltetettnek a gyilkos őrülete és mivel a legtöbb halált alig látjuk, így a trükkök sem olyan szembeötlőek. A gond csak annyi, hogy a sok utólag eszközölt vágás elég zavaróan hat…

Röviden összefoglalva ez egy nem várt folytatás, ami azonban utat nyitott az egyik leghosszabb karrierű fiktív sorozatgyilkosnak, kitaposva az ösvényt, amin mára eljutottunk odáig, hogy a hokimaszkról mindenkinek beugrik a Jason név. Bár a karakter és a köré szőtt történet ekkor még nem ért el a csúcspontra, a vágás meg a cenzúra pedig ront rajta valamennyit, a Friday the 13th Part 2 méltó párja az előzményének, és azzal ellentétben szerintem még ma is megállja a helyét.

Értékelés: 9/10

tvshaman

1 Comment on "Friday the 13th Part 2 (1981)(Péntek 13. – II. rész)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .