Waxwork (1988)

waxwork_thumbNyilván nem új keletű jelenség többfajta szörny vagy éppen rémlény egy filmben belüli szerepeltetése – erről egyébként külön zsánert is elneveztek, méghozzá a crossover horrort -, viszont a most bemutatni kívánt Anthony Hickox produkció szerintem simán tartja az egy alkotásra eső borzalmas figurák és horror-ikonok világrekordját, haha!

Arisztokratikus körülmények között nevelkedett Mark és egyetemista barátai egy öreg pasastól meghívást kapnak a kertváros közepén nemrégiben megnyílt panoptikumba. Pontban éjfélkor el is zarándokolnak a helyre – ami telis-tele van horrorisztikus bábuval és az azokat körülölelő helyszínnel -, kifele azonban csak Mark és Sarah jut ki, ugyanis a többieket egy fura dimenziókapu a lények világába szippantotta, ott pedig kicsinálták őket a rémségek.

waxwork_2Miután barátaikat hiába várják, a fiatalok elmennek a rendőrségre, hogy bepanaszolják a viaszmúzeumot. Előbb a zsarukkal együtt mennek vissza a helyszínre, de semmit nem találnak, később a nyomozó még egyszer visszalopózik, mivel nagyfokú egyezést mutatnak a közelmúltban eltűnt emberek a tárlat egynéhány kiállított bábujával. Persze ő is ragad, ez nem kétséges.

waxwork_3Szerencsére Mark családjában akad egy nagybácsi, aki elmagyarázza, hogy a viaszmúzeumot üzemeltető pasas eredetileg az apja inasa (és egyben gyilkosa), s miután lepaktált az ördöggel, ártatlan fiatalokat csalogat a helyre, hogy mind a tizennyolc rémségnek jusson egy-egy. Ha mindez megvalósul, a lények igaziból is életre kelnek, hogy elpusztítják a világot. Nyilván ezt Mark és Sarah sem szeretnék, így visszamennek a panoptikumba, de a tulaj és csatlósai lecsapnak rájuk…

waxwork_4Horror-komédiánkról szinte már első pillantásra süt a kisköltségvetésű B-filmek minden bűne és bája, legyen szó a receptre megírt figurákról, suta párbeszédekről vagy éppen a később előkerülő, válogatott rémek csapatáról. Mint már a bevezetőben előrevetítettem, ez a film tényleg világelső a horror figurák számát illetően: farkasember, zombik, vámpírok, Frankenstein szörnye, Dr. Jekyll és Mr. Hyde, múmia, boszorkány, kígyóember, de Sáde márki, Haszfelmetsző Jack, operaház fantomja, baltás gyilkos, gonosz baba, űrlény, óriás vénusz légycsapója stb., megvalósításuk azonban sajnos elég csapnivalóra sikerült, bár logikailag is sok kifogásolható dolgot találhatunk benne.

waxwork_6Aki mégis egy könnyed, bár nem túl kidolgozott, ennek ellenére némiképpen szórakoztató B-mozira vágyik a retro jegyében, az bizonyosan kellemes kikapcsolódásként tekint majd erre a produktumra.

 Értékelés: 6/10

eyescream

1 Comment on "Waxwork (1988)"

  1. Érdekes dolog ez. A cikkben írottakkal nagyjából egyet értek, nekem mégis igazi kedvenc ez a film. Az biztos, hogy nem lehet “mély” alkotásról beszélni jelen esetben. A kidolgozottságot épp a rengeteg megjelenített horror-ikon akadályozza. Ott van ez a 14 lény, és ebből csak pár darabot láthatunk igazán akcióban, a többi max feltűnik a képernyőn a végső összecsapásnál. Mégis igazi ’80-as évek hangulatot kapunk, jó kis maszkokkal, egy-két olyan jelenettel, amit horrorfilmes összeállításokba is bátran be lehet vágni. Az ilyen filmek esetében érzi azt az ember, hogy kicsi az a tizes skála, mert hat pont az kevés, de ha többet adunk akkor meg azonos szintre kerül jóval igényesebb alkotásokkal. Nálam legyen ez mondjuk 10/7 pont, és akkor többre is értékeltem, mint a cikkíró, meg nem is. 🙂

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .