Horror of Dracula aka. Dracula (1958)

dracula58_thumbMiután az 1950-es évek elején a Universal filmstúdió befejezte szörnyfilmjeinek sorozatgyártását, a horror műfaját elhanyagolták. Az atomháború miatti félelem hatására a filmrendezők egyre inkább a sci-fit részesítették előnyben, melyben radioaktív szörnyek támadták meg a szerencsétlen emberi fajt. Ám 1957-ben fordulat történt: a Terence Fisher rendezte The Curse of Frankenstein című film Peter Cushing és Christopher Lee főszerepélésével hatalmas sikert aratott és ennek hatására a filmet forgalmazó Hammer filmstúdió elkezdte a saját szörnyfilm szériáját, ennek második képviselője pedig a Dracula lett.

dracula581

Jonathan Harker Dracula grófnál (Christopher Lee) kap könyvtárosi állást, így kénytelen a kastélyába utazni. Amint megérkezik, egy idegen nő kezdi zaklatni, hogy szabadítsa ki onnan, ám hamar kiderül róla, akárcsak a grófról, hogy vámpírok. Az új könyvtáros túléli a támadásukat, így másnap napestig keresi a koporsójukat, hogy álmukban megölje őket, ám túl későn talál rájuk, bár megöli a nőt, Dracula végez vele, és Londonba utazik, hogy bosszúból vámpírrá változtassa Harker menyasszonyát, Lucyt. Az angol régi barátja, a vámpírvadász Abraham Van Helsing (Peter Cushing), majd később Lucy bátyja, Arthur Holmwood a gróf nyomába erednek, hogy egyszer s mindenkorra véget vessenek a terrorjának…

A film egyszerűen zseniális. Lee és Cushing uralják a jelenteket, amikben szerepelnek. Habár maga a címszereplő csak nagyon keveset szerepel, végig érezni, hogy mindenütt ott van, mindenhol figyel. Ha pedig jelen van az aktuális jelenetben, nem is lehet nem őt figyelni, bár ez köszönhető Lee majdnem kétméteres magasságának is. Ez a gróf nem az arisztokrata fajta, mint Lugosi Béla, sokkal többször használja a testi erejét (ráadásul ezekben a jelenetekben sem kaszkadőr, hanem maga Lee játszik). A vámpírok a filmtörténetben először a testi vonzerejüket is bevetik, a női vámpír így próbálja meg elcsábítani és áldozatává tenni Harkert, akárcsak Dracula Lucyt és másokat. Szintén érdekes, ahogy a vámpírharapást drogként állítják be: miután megtörtént az első harapás, az áldozatnak elvonási tünetei lesznek és bármit képes megtenni, csak hogy kielégítse ezt a vágyát. A másik főszereplő, Peter Cushing is lenyűgözően alakít. Ő sem az az öregedő professzor, mint Edward Van Sloan karaktere: akárcsak Dracula, ő is használja fizikai erejét, szinte már-már szuperhősként szökken a függöny felé, hogy lerántva megpörkölje a grófot. A többi színész is zseniális, ahogy eljátsszák az ijedt, értetlen, esetleg a gyásztól ködösen látó embereket. Nekem személy szerint Joan Standing, a bejárónő játéka tetszett a legjobban, miután Dracula nála is kisebb látogatást tett, az ember tényleg elhiszi, hogy talán sose fogja felfogni, amit látott.

dracula582A film hibájaként az enyhe vontatottságot lehetne felróni, de több mint 50 éves alkotásról beszélünk, így ez nem nagy probléma. Ennél talán súlyosabb, hogy durván eltérnek a regény történetétől, még neveket is változattak benne, de végeredményben ez sem von le semmit az érdemeiből. Miszerint ez volt az első színes Dracula film, továbbá a világ megismerkedhetett két briliáns színésszel, és az sem rossz ajánlólevél hogy később 8 folytatása készült.

értékelés: 9/10

Kele-man

Be the first to comment on "Horror of Dracula aka. Dracula (1958)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .