Wyrmwood (2014)

wyrmwood_thumb“A harmadik angyal is megfújta a harsonát. Erre az égből lehullott egy nagy csillag, s mint égő fáklya, lobogott. A folyó egyharmadára hullott és a vízforrásokra.” A Jelenések Könyve így írja le az apokalipszis kezdetét, amit a Biblia szerint a Wyrmwood nevű égitest jelez. Kiah Roache-Turner első filmes rendezésében a csillag megjelenését az élőholtak inváziója követi, és ezzel az idei év első igazán jó zombis filmjét láthatjuk. A trailer és a plakátok egy pörgős, fémmel, vérrel és zombikkal teli filmet ígértek, és aki ezt várta, nem fog csalódni.

A Wyrmwood – holtak útja című történet két cselekményszálon fut. Barry (Jay Gallagher), a szerszámokhoz értő (igen, szögbelövővel és kalapáccsal is lehet hullákat kiütni) családapa próbálja nejét és lányát életben tartani az új világban. A testvére, Brooke (Bianca Bradey) közben egy őrült doktor kezei közé kerül, aki a holtakon (és még élőkön) kisérletezik – és a lánynak meg kell küzdenie az életéért.

wyrmwood01

Itt nem csak harapással lesz valaki a horda része, hanem maga a levegő is mérgező…..illetve a holtak által termelt gáz üzemanyagként is felhasználható, a vérük pedig gyúlékony, és ezzel el is jutottunk a történet komolytalan oldalához. A film nagyon összetett hangulatú, a rendező kifejezetten brutális jeleneteket vegyít morbid humorral, mindezt az igen látványos hátteret adó ausztrál tájakon, nagyon komoly emberi tragédiák ábrázolása mellett (itt minden spoiler nélkül a szögbelövő utolsó jelenetére gondolok). A poénok itt nem a “Shaun of the Dead” elvont ökörködéseit hozzák, hanem igazi black comedyt láthatunk, ahol “haláli” dolgokon nevethet a néző.

Az utak mellett mindenhol élőholtak vannak (néhol zavaróan sokan is, és fórumokon ezt hozzák fel gyakori kritikának – de ahol járkáló halottakról beszélünk, ott azért ekkora túlzás még belefér bőven…), a szereplők sehol sincsenek biztonságban, és a legkisebb hiba is emberek életébe kerülhet. Bár nem túl tapasztalt színészek és közepes budget adja a hátteret, egyik sem érződik negatívan a filmen. A zombik élethűek (na ez érdekes hasonlat, nem?), a színészi játék is sokat dob a történeten, és még a mellékszereplők is nagyon jól eltaláltak (főleg Benny). Maga a sztori néhol lassabb a kelleténél – de az unalmasabb középső részt egy igazán pörgős és ötletes utolsó fél óra menti meg.

wyrmwood02

A Wyrmwood ötvözi a Mad Max “fém-tüskék-kocsik-erőszak” birodalmát a The Dead zombik által ellepett világával és a road movie feelinggel – ez pedig minden elmond. Ugyan újabb kult-film nem született (bár sokan lehet, hogy ezt is vitatni fogják) az ausztrál horror filmmel, de egy kellemes esti szórakozást mindenképpen ígér.

értékelés: 7/10

Fixxer

Be the first to comment on "Wyrmwood (2014)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .