Josh Malerman – Madarak a dobozban (2015)

madarakangol-cropA világvége már sokféleképpen csapott le az emberiségre. Kaptunk idegeneket, nukleáris háborút, zombikat, gépeket és szinte mindent, amit az ember el tud képzelni. A horror műfaj előszeretettel csemegézik a posztapokaliptikus témából, és számtalan jobbnál jobb alkotás született már a mi kényeztetésünkre. Az egyszeri olvasó azt gondolná már mindent átélt, amit csak lehetett. Nos, azt kell mondanom, hogy aki így vélekedik, tévedett. Josh Malerman debütáló könyvével bizony képes volt újat alkotni a témában, méghozzá nem is akárhogyan!

A nemrég teherbe esett Malorie együtt él testvérével, Sarah-val. A két nővér mindennapi életük közepette azon kapják magukat, hogy egyre többet tapadnak a tv elé, hogy meghallgassák a sűrűsödő, szörnyűséges gyilkosságokról szóló híreket. A világon mindenhol a tudósítók furcsa öngyilkosságokról számolnak be, ahol az áldozatok, miután láttak valamit, rövid időn belül megőrültek, majd végeztek magukkal, és néha még környezetükkel is. Malorie a kétkedők táborát erősíti, miszerint ez az egész csak a média által felfújt népbutítás. Egészen addig kitart elmélete mellett, míg saját maga meg nem tapasztalja a rettenetes valóságot, s mire észbe kap már eljött a világvége. A tv üresen sistereg, az internet nem elérhető, a vízszolgáltatás megszűnt, és mindenki bezárkózva, lesötétített ablakokban próbál túlélni. De vajon ki, vagy mi lehet odakint, és Malorie terhesen meddig képes elmenni, hogy megvédje születendő gyermekét?

Az ember egyik legfontosabb érzékszerve a látása. A szemünk világának elvesztése szörnyű csapás. Az átlagember, a külvilágból érkezett információk majdnem felét a látásával szerzi, az pedig, hogy nézünk, de mégsem láthatunk, már önmagában is elég nyomasztó érzetet kelt. Josh Malerman mindezt megfejelte azzal, hogy ezt a nyomasztó érzést, egy ismeretlen eredetű életforma által okozott, eleve megborzongtató posztapokaliptikus környezetbe helyezte. Azt kell mondanom, hogy zseniális húzás volt a részéről, főleg annak tudatában, hogy egy kezdő író első könyvéről beszélünk!

madarakfejlec

A Madarak a dobozban, nem egy 700 oldalas eposz, így eléggé lényegre törő írás. Ezt nem is bántam, hiszen a történet és az atmoszféra, valamint a cselekmény annyira lebilincselő, hogy abszolút semmi kedvem nem volt oldalakon keresztül olvasni a szokásos történéseket megszakító különféle elmélkedéseket, és a szereplők háttértörténetének leírását, amikkel más könyvekben találkozhatunk. A cselekmény végig pergős, és érdekfeszítő. Valósággal hemzseg a feszült, izgalmas és egyben hátborzongató jelenetektől. Az író pedig ezen részek közé csempészte be a főszereplők megismertetéseként szánt, apró, elszórt részleteket. Bár a karaktereket nem nevezném igazán mély, alaposan kidolgozott, már-már valósnak ható személyeknek, de a céljukat tökéletesen teljesítik. Ahogy haladunk előre a könyvben a misztikumok, és rejtélyek sora halmozódik fel az olvasó előtt, amik úgy hajtják az embert előre az oldalak falásában, hogy az szinte észre sem veszi, és hopp már a könyv felén túl is van. A két idősíkon futó sztori ahol az apokalipszis kitörését, majd az azutáni túlélést kísérhetjük figyelemmel, tökéletesen kiegészítik egymást. Ügyesen mindig a legfeszültebb pillanatokban váltják egymást ezzel még jobban ösztökélve az embert a könyv olvasására. A regény legvége, a végkifejlet pedig parádésan zárja az egész cselekményt. A záró jelenetek nemcsak felteszik arra a bizonyos „i-re” a pontot, de elérik, hogy az ember sajnálkozva tegye le a könyvet. Rég olvastam már olyan regényt, aminek befejezése után sajnálkozva tettem félre, mert bizony még kedvem lett volna vagy száz oldalon keresztül továbbkövetni az eseményeket.

Azt kell mondanom, Josh Malerman egy nagyszerű horrort tett le kezdésnek az asztalra. Az, hogy a megszokott posztapokaliptikus témát egy olyan megoldással hozta el az olvasónak, mellyel még sehol sem lehetett találkozni, nagy bizakodást enged meg az irányába, az elkövetkezendő könyvei irányában. A világvége megélése úgy, hogy azt valójában nem is láthatjuk, s csak a tudat van bennünk, hogy eljött a vég, igazán sajátos, nyomasztóan hátborzongató hangulatot ad a könyvnek. Ezt ráadásul a számtalan feszült és izgalmas rész csak többszörösen megfejeli. Én azt mondom, vétek kihagyni a regényt, mert biza’ a magyar piac egyik legjobb posztapokaliptikus horror könyve a Madarak a dobozban. Unatkozni biztos nem fogunk alatta!

10/10

(Wooltur)

A könyvért köszönet a Fumax Kiadónak, akiktől most akciósan -22% kedvezménnyel megtudjátok rendelni a regényt!

Be the first to comment on "Josh Malerman – Madarak a dobozban (2015)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .