Siberia – 1. évad (2013)

article_main_1522Az élet számos területén igaz az a kijelentés, ami szerint a minőség nem mindig áll egyenes arányosságban a népszerűséggel. A filmes szcénától elvonatkoztatva is rengeteg jó példát lehetne hozni ennek az állításnak az igazolására, azonban ettől inkább eltekintenék, figyelembe véve az oldal profilját. Így -maradva a kaptafánál- egy olyan sorozatot szeretnék nektek bemutatni, amely, úgy gondolom sokkal nagyobb jövőre is lehetett volna hivatott, ám ez különböző okok miatt végül nem így alakult.

A mindösszesen 11(!) részt megélt, 2013-ban napvilágot látott Siberia a már sokat emlegetett áldokumentarista műfajhoz sorolható, ebben az esetben viszont igényes és ötletes formában tálalva. A néző elé egy tizenhat versenyzővel induló valóságshowt tárnak a készítők, a sorozat szerkezeti felépítése pedig ennek megfelelően alakul, a történetet a stáb által használt kamerákon kísérhetjük figyelemmel. A verseny rendkívül egyszerű feltételekkel indul, a résztvevők közül az nyeri el a félmillió dolláros főnyereményt, aki a legtovább bírja a szibériai vadonban, a külön erre a célra felállított táborban. Már az első órákban sejthető, hogy a helyzet bonyolultabb lesz a vártnál, hiszen több jel is arra mutat, hogy a mindenre elszánt játékosok és a forgatócsoport nincsenek egyedül..

siberia_nbc_2-1024x555

A Siberia legnagyobb erősségei közé tartozik a manapság kuriózumnak számító élethűségre való törekvés, amit hellyel-közzel sikerült is megvalósítani, néhány kivétellel. A versenyzők hétköznapinak mondható emberek, a világ minden tájáról, így találkozhatunk többek közt egy amerikai kisvárosból való informatikussal, montenegrói DJ-vel, tajvani divattervezővel, vagy épp izraeli katonával. A negyvenöt perces epizódokban kellő arányokban oszlik el a csapat tagjai közti interakciók, és a fő történeti szál bemutatása.

Siberia

A téma iránt érdeklődők sejthetik, hogy milyen jellegű háttérsztorival dolgozhat a Tunguzka környékén játszódó sorozat, azonban ne higgye senki, hogy hagyományosabb megközelítéssel van dolgunk, a készítők számos kreatív megoldással éltek ugyanis. Egyetlen, viszonylag rövid évad alatt a cselekményt sikerült kibontakoztatni, azonban a befejezetlenség sajnos rányomja a bélyeget az évadzáróra, ami talán a kelleténél kicsit több megválaszolatlan kérdést hagy maga után. Szintén negatívumként említhető, hogy az operatőrök akármilyen helyzetbe kerülnek, filmeznek, bármi is történjen körülöttük, ez pedig sajnos néha a fent említett realitás rovására megy.

ge0cder

Ettől eltekintve, ha az első két-három rész elnyeri a néző tetszését, a Siberia cselekménye könnyen magával ragadhat, így nagyon hamar elfogyhat a rendelkezésre álló tizenegy rész.

Értékelés: 8.5/10

Absvrd

      

Be the first to comment on "Siberia – 1. évad (2013)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..