Hard Candy (2005) (Cukorfalat)

Hardy-Candy-patrick-wilson-3657980-470-312A szex-horror tematikus hetünk utózengéjeként még fontosnak tartottuk megemlíteni a Cukorfalat (Hardy Candy) című filmet, amely habár nem mondható horrornak, témájában igen komoly és megterhelő, ám kellő érettség mellett igencsak szórakoztató. Klasszikusan az a film, amelyet a fiataloknak inkább nevelő célzattal ajánlanánk, mintsem horrorélményként.

Thonggrrrl14 (Ellen Page) és Lensman319 (Patrick Wilson) egy chatszobában ismerkednek egymással. A fiatal, 14 éves kislány és a felnőtt, 30-as fotóművész között izzik a levegő, hamar megtalálják a közös hangot. Hayley rendkívül érett a korához képest, ez pedig a fiatalabb lányokhoz vonzódó Jeff érdeklődését azonnal felkelti, meghívja magához a tinit. Hayley-nek azonban más tervei vannak, móresre akarja tanítani Jeffet, aki még annál is bűnösebb és kegyetlenebb, mint azt elsőre gondolnánk.

Hardy-Candy-patrick-wilson-33908983-843-363

A filmet az Egyesült Államokban vetített 20/20 sorozat egyik epizódja ihlette, amelyben – mint filmünkben – végül mégsem az válik ragadozóvá, akiről gondoljuk. Alapvetően igen cselekményszegény műről van szó, ahol a dialógusok dominálnak, nem pedig a látvány. Ennek érdekében zenét alig-alig hallunk a 100 perces játékidő alatt és az utólagos vágásoknál, effekteknél is nagy szerepe voltak a színekkel való játékoknak, amely szintén a megfelelő hangulatot, légkört volt hivatott elérni. Nem véletlen, hogy a filmet külföldön az “Amikor a Farkas esik Piroska csapdájába” szlogennel hirdették.

Az egyik legérdekesebb része a filmnek természetesen Hayley karaktere, akiről bár nem derül ki, hogy valójában hány éves, sőt utalás sincs rá, hogy tényleg 14 éves vagy idősebb, rendkívül felnőttesen viselkedik, profin érvel, kitűnően manipulál. Itt fontos kiemelni a 300 színésznő közül kiválasztott Ellen Page játékát, akinek ez jelentette az áttörést.

hard candy

A vizuális élmények helyett itt inkább a párbeszédekre érdemes figyelni, ezek adják ugyanis a film sava-borsát. A film tényleg elgondolkodtat bennünket olyan kemény témákról, mint az internetes ismerkedés, a pedofília vagy éppen a kiskorúak szexuális érettsége. Véres jelenetek híján csak csendben adjuk át magunkat az élvezeteknek és mélyedjünk bele a Hard Candybe, a kategóriájában ugyanis kiemelkedően jó darabnak számít.

Értékelés: 7.5/10

(Varin)

youtube-logo       imdb-share-logo

Be the first to comment on "Hard Candy (2005) (Cukorfalat)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..