The River (2012) (A Folyó)

51iZLdgzddLAzt hiszem, lassan már-már egy új rovatot is lehetne indítani azoknak sorozatoknak a bemutatásából, amelyeket teljes mértékben jogtalanul és idő előtt kaszáltak el. A pár héttel ezelőtt bemutatott Siberia ismertetése után egy hasonló sorsra jutott széria, a The River következik. Az ABC által forgalomba bocsátott sorozat jóval többre lett volna érdemesebb annál a nyolc (!) résznél, mint ami megadatott neki, de nézzük, mit sikerült kihozni ebből a pár epizódból.

A történet szerint egy világhírnévre szert tett természetbúvár, Dr. Emmet Cole, rendkívül népszerű műsora forgatása közben szinte nyomtalanul eltűnik, és ugyanerre a sorsra jut teljes stábja is. Környezete csupán annyit tudott indulása előtt, hogy ezúttal az Amazonas egy kevéssé feltérképezett területére indul, így néhány hét hiábavaló kutatás után mindenki halottnak hiszi Emmetet és társait. Hat hónap elteltével azonban váratlanul egy jeladást lehet befogni, amely gyaníthatóan a kutató hajójáról, a Magusról érkezik. Ennek hatására villámgyorsasággal össze is áll egy lelkes csapat, amiben megtalálható  többek közt Emmet fia és felesége, volt producere, valamint egy kellő tapasztalattal rendelkező zsoldos is.  Az események innentől kezdve felpörögnek, már az első részben nyomára akadnak a szignált kibocsátó jeladónak, de ezzel a rejtélyes ügy nemhogy megoldódik, épp ellenkezőleg újabb és veszélyesebb fordulatokat vesz.

TheRiver-1x01_06

Az eseményeket szinte kizárólag a mentőexpedícióra induló csapat kameráinak szemszögéből, valamint térfigyelő kamerák által rögzített képsorok segítségével követhetjük nyomon. A The River legnagyobb erőssége, hogy több horror-elemet is ötvöz, a klasszikusnak mondható vonásoktól egészen a némiképp autentikusan ábrázolt, helyi, Amazonas-menti népek mondavilágának legendáiig. Ha már szóba került az autentikus jelző, érdemes kitérni egy pár szó erejéig rá. Azért használtam ezt a kifejezést, mivel a sorozat nézése közben könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy eltöprengünk, vajon valóban léteznek-e manapság ehhez hasonló, felderítetlen, a civilizációtól ennyire elzárt térségek ezen a területen. Mondhatni tehát, hogy az atmoszféra és a hangulat több, mint megfelelően eltalált, így ilyen téren nem lehet okunk a panaszkodásra.

file_164797_2_the_river_3

Ami viszont gyenge pontnak mondható, az pont bizonyos elemek irreális módon való ábrázolása az évad utolsó , két három részében (nem akarok konkrétumokat megnevezni, hiszen ebben az esetben túl sok mindent árulnék el azok számára, akik esetleg még nem látták a sorozatot). A színészi játék mondhatni átlagosan jó, panaszunk nem lehet rá, ezekből a szerepekből nagyjából ennyit lehetett kihozni, de tegyük hozzá, hogy a The River nem éppen a karakterek fejlődésének bemutatására épül.

Összességében elmondható, hogy a The Rivert jó szívvel ajánlom mindenkinek, a maga nyolc epizódjával képes olyan szórakoztató perceket, órákat okozni, amire sok sorozat több évadon keresztül sem képes.

Értékelés: 8/10

Kinek ajánljuk: Mindenkinek, akiket érdekel egy egyedi megközelítésekkel, érdekes történettel dolgozó sorozat, és aki nem tépi ki a hajszálait egy érdemtelenül befejezetlen, félbehagyott történet hatására.

(Absvrd)

youtube-logo       imdb-share-logo        

Be the first to comment on "The River (2012) (A Folyó)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..