Kínzások és kivégzések III. – Rovarokkal élve megetetés

96899Harmadik fejezetéhez érkezett itt a Cinegore-on a Kínzások és kivégzések című rovatom, amelyet nem titkoltan Torrente del Bosque remekbe szabott könyve ihletett. A harmadik részben az úgynevezett Scaphism lesz főszerepben, amely lényegesen gyomorforgatóbb és gusztustalanabb, mint az eddig bemutatott tortúrák. Fogadjátok sok szeretettel a rovarokat, mint kivégzőeszközöket.

A Óperzsa Birodalomból származtatott technikát állítólag még a mai napig használják, annyira hihetetlenül hatásos és elborzasztó a külső személők számára. A korábban bemutatott módszerekkel ellentétben itt nem elsősorban a vallatás és az információszerzés volt a cél, hanem az áldozat kivégzése, lehetőleg minél nagyobb kínok között. Abban az időben ugyanis kivédhetetlen volt, hogy valaki az elkapott fertőzésbe ne haljon bele, így az áldozatnak szinte esélye sem lett volna a túlélésre, még akkor sem, ha meg akarták volna esetleg menteni szerencsétlent.

sc5

Az áldozatot meztelenül lekötözték egy fából készült csónakba úgy, hogy mozdulni se tudjon, majd a csónakra ráhelyeztek egy másik csónakot úgy, hogy az azokra fúrt lyukakból csupán a végtagjai és feje legyen kint. Kizárólag háromféle dologgal táplálták, vízzel, mézzel és tejjel. Utóbbi kettő kombinációja igencsak hamar hasmenést váltott ki, amit csak tovább súlyosbított, hogy a méz-tej keverékével gyakran be is kenték az áldozat testét jó alaposan.

Ezt a kivégzési módszert leginkább esős tájakon, folyóparton, tavakon alkalmazták, így bogarakból nemigen volt hiány. Természetesen az ízeltlábú barátainkat sem kellett kétszer hívni, a számukra csábító illatok odavonzották őket, és a tehetetlen áldozat húsából szépen ellakmároztak. Beszámolók szerint különös tekintettel szerették megízlelni a delikvens szemét, fülét, arcát, nemiszervét, valamint egyéb testnyílásait.

sc4

A szerencsésebbek nemes egyszerűséggel belehaltak a kiszáradásba, éhen-szomjan haltak, míg mások hetekig szenvedtek és a különböző fertőzésektől, rovarok terjesztette betegségtől élve elrohadtak.

sc3

Valamelyest hasonló kínzási módszert alkalmaztak az indiánok is, akik a mézzel bekent áldozatot hangyabolyra kötözték rá, valamint a szovjet KGB is finomította a módszert azzal, hogy poloskákkal megtöltött WC-kre kényszerítették a gaztevőt.

I. rész: Kínai vízcseppes kínzás

II. rész: Ételekkel, italokkal kapcsolatos kegyetlenségek

5 Comments on "Kínzások és kivégzések III. – Rovarokkal élve megetetés"

  1. A konyvet nem lehet megrendelni?

  2. De allitolag ez a konyv nincs is a piacon…Kinzasok es kivegzesek tortenete Magyarorszagon+Kinzasok es kivegzesek tortenete ez megvan nekem.De van harmadik is???

  3. Az megvan de nincs benne:Rovarokkal élve megetetés…

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .