The Scribbler (2014)

scribbler_thumbAzt hiszem, nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a képregény-, illetve a szuperhősfilmek reneszánszának lehetünk tanúi. Hollywood az utóbbi években jóformán megszámlálhatatlan mennyiségben ontja magából a hol jobb, hol rosszabb rebootokat, folytatásokat, vagy filmen még sosem látott szuperhős-történeteket. Amikor éppen kifogytak a Supermanekeből, Batmanekből, X-menekből és még ki tudja milyen „manekből”, jöttek a kevésbé közismert figurák, mint Deadpool, vagy Antman, a média pedig ezektől az alkotásoktól volt hangos. A mainstream képregény-adaptációk árnyékában húzódik meg csendesen egy 2014-es alkotás, mely talán szintén érdemes lenne rá, hogy a nagyközönség jobban megismerje.

A Dan Schaffer hasonló című képregényéből készült The Scribbler – magyarul talán „a firkász” vagy „a firkáló” lenne a helyes fordítás – annak idején elég vegyes fogadtatásban részesült. Egy igen rövid, limitált mozis megjelenés után szinte azonnal DVD-re lett száműzve a projekt. Nem is érdemes ezen nagyon elcsodálkozni, hiszen a The Scribbler nem egy szokványos szuperhősfilm, a képregény-adaptációkra jellemző egyszerű, könnyen befogadható, akciódús történet sem igen jellemző rá. Ami viszont van neki – atmoszféra és némi mondanivaló -, az pedig ugyebár az agyonhypolt blockbusterek többségéből hiányzik.

Főhősünk, Suki nem is tekinthető a szokványos értelemben vett szuperhősnek, ő csupán az egyike annak a 12 dokumentált személyiségnek, akikkel egy testen osztozik. A disszociatív személyiségzavarral küzdő lány erősebben-gyengébben manifesztálódó alteregói között azonban van egy – a Scribbler -, akinek igenis vannak természetfeletti képességei. Ez a rejtélyes személyiségtöredék néma, csak írás útján képes kommunikálni a világgal. A kommunikációt nem is veszi félvállról, képes alaposan kidekorálni a cella, majd később az apartman falát, ahol Suki a napjait tölti. Suki múltjáról nem sokat tudunk meg, csupán, hogy igen fiatalon, az utcáról került az elmegyógyintézetbe. Dr. Sinclair, a kísérletező kedvű pszichiáter tehát kiváló jelöltnek tekinti őt új találmánya tesztelésére, mely arra hivatott, hogy a nemkívánatos személyiségtöredékeket asszimilálja, vagy eliminálja. A módszer a keresztségben a „Siamese burn therapy” nevet kapta, mely pontosan olyan kellemes, mint amilyennek hangzik: lényegében egy készülék, mely elektrosokk útján teszi helyre a paciens kissé fragmentált elméjét. Az első néhány személyiség sikeres jobblétre szenderítése után Sukit egy hordozható egység birtokában egy átmeneti szállásra helyezik át, ami arra rendeltetett, hogy a gyógyulófélben lévő pszichiátriai páciensek itt, mintegy elkezdhessenek visszaszokni a normális társadalomba, miközben attól mégis el vannak szigetelve bizonyos mértékig.

Suki kisebb-nagyobb nehézségek árán megismerkedik a Juniper Tower excentrikus lakóival, köztük Hogannel, aki abban a kiváltságos helyzetben leledzik, hogy egyedüli férfiként tengeti életét egy háztömbnyi hölgy társaságában. A terápia folytatódik, ám Suki lassan rádöbben, hogy a Scribbler nem kíván beletörődni a terápia „random” voltába és inkább a saját kezébe venné az irányítást. A gép egyre kevésbé hasonlít eredeti alakjára: minden kezelés alkalmával a Scribbler mindig újabb és újabb modullal bővíti ki az egységet, hogy mi célból, Suki csak találgatni tud; a Scribbler alkotó tevékenységgel töltött órái ugyanis teljesen kiesnek Suki számára. A lány aggodalmai csak fokozódnak, mikor a beköltözés után furcsa halálesetek sora veszi kezdetét, a Scribbler által kidekorált falon pedig egyre nagyobb számban sorakozik a „gyilkos” felirat.

scribbler01

A film egy érdekes kérdéskört feszeget, mégpedig azt, hogy személyiségünkre vajon milyen és mekkora hatással vannak a társadalmi elvárások. Vajon tisztában vagyunk-e azzal, kik is vagyunk valójában, mikor a külvilág felé folyamatosan csak egy álarcot mutatunk, egy olyan maszkot, melyről úgy gondoljuk, hogy az pontosan olyan képet mutat rólunk, amilyet a társadalom elvár? Vajon a sok egymásra rakott maszk alatt képesek vagyunk még felismerni a saját valónkat, vagy az már eggyé olvadt azzal, aminek láttatni akarjuk magunkat? A modern társadalmi elvárások tükrében szükség van-e egyáltalán saját személyiségre, mikor azt úgyis csak otthon a négy fal között vehetjük elő? Ha pedig – ne adj Isten – valakinek eszébe jutna lerántani magáról a maszkok rétegit és kimutatni valódi énjét, azt a társadalom kiveti magából és őrültnek bélyegzi. „Nem az én világom van kifordulva, hanem a tiéd” írja a Scribbler Dr. Sinclairnek, és valóban, milyen alapon döntheti el bárki is, hogy mi a normális? Suki, aki egy kissé bohókás, de relatíve normális lány, pont annyi fóbiával, ami még „belefér”? Vagy valamelyik másik énje? Esetleg a Scribbler, a világító szemével, szuperejével és emberfeletti intelligenciájával? „Én voltam először” idézhetjük újra a Scribblert. A probléma viszont, hogy a társadalom által predefiniált „normális” kategóriába nem fér bele egy gravitációra fittyet hányó, normális módon kommunikálni képtelen, természetfeletti lény. A Scribblernek szüksége van Sukira, hogy kommunikálni tudjon, hogy kapcsolata lehessen a külvilággal. Ez a film végkicsengése is: a hangsúly az egyensúlyon van – Jin és Jang.

scribbler03

A film látványvilágára nem lehet panasz: jobb hasonlat híján, mintha – az amúgy szintén jobb sorsra rendeltetett – Sucker Punch töltött volna el egy varázslatos éjszakát Terry Gilliam egyik rémálmával és az ők kettejük szerelemgyereke lenne a The Scribbler. Mivel ez utóbbi író-rendező munkásságának komoly tisztelőjének tekintem magam, ez egy igen hízelgő megállapításnak számít. A szereplőgárda leginkább sorozat-színészeket vonultat fel: a Sukit alakító Katie Cassidy az Arrowból, illetve a Supernatural-ből lehet ismerős, de a Buffy, az Angel, de még a Maffiózók néhány karaktere is tiszteletét teszi. Egyikük sem alkot különösebben maradandót – Katie Cassidytől se várjuk el, hogy Edward Nortonként képes egy hasadt személyiségű embert megformálni -, de valahogy egy képregény-adaptációnál ez teljesen normálisnak hat. Éppúgy, ahogy más környezetben fájóan kétdimenziós, túlexponált nyomozó figurák is halálra idegesítettek volna, de a film által megteremtett világba mégis megvolt a maguk helye. John Suits rendező és Dan Schaffer író talán egyedül ott lőtt egy kicsit mellé, hogy hagyta, hogy a Juniper Tower lakóit módszeresen ritkító gyilkos személyére túl korán fény derüljön. Ezzel a húzásával egy feszült, a nézőt végig bizonytalanságban tartó misztikus thriller helyett egy sötét, kissé zavaros fantasyt kapunk, ahol az elmaradhatatlan végső leszámolás már inkább csak kötelező elemnek, mint tetőpontnak hat. Kár érte.

scribbler02

Összességében az a véleményem, hogy érdemes tenni egy kísérletet ezzel a – fentebb említettek ellenére is – méltatlanul elfeledett darabbal. Alapvető hiányosságai és képregény-adaptációktól nem éppen szokványos stílusa ellenére is több gondolkodnivalót kínálhat egy estére az erre fogékonyak számára, mint mondjuk Superman, Pókember és a Bosszúállók legutóbbi, dollár-százmilliókat felemésztő popcornmozijai együttvéve.

Értékelés: 7/10

Gabblack

imdb-share-logoyoutube-logo

Be the first to comment on "The Scribbler (2014)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*