Rise of the Planet of the Apes (2011) (A majmok bolygója – Lázadás)

rise-of-planet-of-the-apes-4Több évtizednek kellett eltelni ahhoz, hogy valaki ismét a Majmok Bolygója-franchisehoz nyúljon. Tim Burton 2001-es, finoman szólva kétes megítélésű remake-je után pedig újabb tíz évnyi várakozás következett, mígnem 2011-ben a közönség megtekinthette a Rupert Wyatt által rendezett Rise of the Planet of the Apes-t. Nézzük, hogyan teljesített a sokak által várva várt film!

Ahogy azt a címből is kitalálhatjuk, a készítők szándéka az előzmények bemutatása volt, méghozzá szó szerint az eseménysorozat legelső láncszeméig visszamenőleg. Főhősünk, Will Rodman egy San Francisco-béli óriáscégnél, a Gen-Sys-nél dolgozik. Jelenlegi munkatevékenységét pedig egy kutatás fedi le, amelynek célja egy, az Alzheimer-kór folyamatait visszafordítani képes gyógyszer kifejlesztése. Willt a kutatói hivatástudat mellett személyes célok is hajtják, hiszen édesapja is a betegségben szenved. A kísérletsorozat utolsó előtti fázisában a produktumot csimpánzokon tesztelik, meghökkentő végeredménnyel. A szer hatására ugyanis már az első kísérleti alanynál hatni kezd a szer, ami jelen esetben a majom intelligenciájában bekövetkező ugrásszerű növekedéssel egyenlő.

Rise_of_the_Planet_of_the_Apes-11

A hatalmas áttörést bemutatni kívánó konferencia azonban nem a terv szerint zajlik, a kísérleti nyúlként használt csimpánz (bár ez a szófordulat egészen furcsán hangzik) ugyanis kitépi magát fogvatartói szorításából és ámokfutásba kezd a cég épületén belül. A megvadult állatot kilövik, Will terve pedig a gyógyszer embereken való kipróbálását illetően meghiúsul. Hamarosan kiderül, hogy a lelőtt majom viselkedése azért volt ennyire ellenséges, mivel leendő utódját védelmezte, akit valamilyen módon még Willnek sikerül megmentenie, később pedig magához veszi az újszülött állatot. Will meglepve tapasztalja, hogy a Caesar névre keresztelt csimpánzra is hatott az anyjába oltott vakcina, így annak fejlődése drasztikusan eltér egy hétköznapi majométól. A kutató egy új barátra tesz szert Caesar személyében, azonban, ahogyan az várható, a dolgok egy nap új fordulatot vesznek…

rise-of-the-planet-of-the-apes-1024

Egy klasszikus történet előzményfilmjének elkészítése mindig rengeteg kockázattal jár, de szerencsére ezúttal pozitív csalódás részesei lehettünk, Rupert Wyatt remakeje ugyanis kiváló színvonalat produkál. A film elsősorban az emberi civilizáció sötét és világos oldalát , illetve ezeknek a környezetre gyakorolt hatását mutatja be. Olyan kérdésköröket feszeget, mint az állatkísérletek, vagy az állatok intelligenciája, érzelmei, teszi mindezt nem közvetlen, indirekt módon. A remekül felépített cselekmény garantálja, hogy egy percig se unatkozzunk, így kifejezetten szórakoztató darabról beszélhetünk. További jó pont, hogy a készítők nem vállalták túl magukat, így nem egy másfél órába préselt mesterkélt, ál-intellektuális elmélkedést kapunk. Összegezve, a Rise of the Planet of the Apes felkerül a jól sikerült remakek igen rövid listájára, mindenkinek jó szívvel ajánlom.

Értékelés: 9/10

(Absvrd)

youtube-logo       imdb-share-logo       

Be the first to comment on "Rise of the Planet of the Apes (2011) (A majmok bolygója – Lázadás)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .