Egy rejtélyes katasztrófa után, az örök nukleáris télben csak ketten vannak: a Férfi és a Fiú. Egyetlen biztos pont van, a vándorlás. Ha belevágunk, nincs más választásunk: át kell velük élnünk a kietlen világ minden megpróbáltatását.

Az úton sok veszély leselkedik: rutinos kannibálokként élő családok, mindenre képes hordák, tolvajok és őrültek. Nem csoda, ha a Nő elkopott útközben. Hiánya fájó és nem múló, de iránymutatása szent küldetésként lebeg a szürkeség délibábjában: haladni délre, a még melegebbnek hitt tájak felé. Vinni a belső lángot minden akadályon át.

Cormac McCarthy Pulitzer-díjas története egyensúlyozik a helyzethez mérten idilli pillanatok, a hirtelen menekülési akciók és a bizalmatlan találkozások közt. A megrázónak szánt jelenet után feloldoz minket, hogy aztán újra elvegye a halvány fénysugarat, újra sötétszürkébe vonva a képernyőt. A teljes reménytelenségbe az apokalipszis után született fiú hozza el a jövő esélyét, visszahúzva apját minden megpróbáltatás során a morális mocsárból. Bár csak könyvek elaggott lapjairól ismeri a régi világot, szülei pedig a túlélésre és nem álmodozásra tanították, mégis megéli és megköveteli a feltétel nélküli szeretetet, jóságot és könyörületet.

A film súlyos, lassan hömpölygő folyam egy kietlen, gyönyörűen fényképezett tájon. A vándorlás csöndjét csak néhány komolyzenei betét szakítja meg, ami szépen aládolgozik a tájképeknek. Kicsit átver minket, hiszen szavakkal azt mondja, hogy ebben a világban az étel a legfontosabb. De minden perce arra emlékeztet, hogy az eszme a létezés lényege az embertelenné vált világban.

értékelés: 7/10

DeerWoman