The Blair Witch Project (1999) (Ideglelés)

blair witch1999-et írunk, a found footage-műfaj még nemhogy nem befutott, alig-alig ismert a filmes berkekben. Az első klasszikus FF-darabnak a Cannibal Holocaustot tartják a horrorfanok, éppen ezért sokan tévesen aposztrofálják műfajteremtőnek a Blair Witch Projectet. Ez persze nem csökkenti Eduardo Sánchez rendező és a készítők érdemeit, minden idők legsikeresebb filmjét hozták ugyanis össze a Blair Witch-csel. De mégis milyen marketinges fogások, milyen háttér, milyen alapsztori és milyen megvalósítás szükségeltetett ahhoz, hogy nyolc nap alatt megalkossák minden idők egyik legjobb filmjét? Az alábbiakban egy kimerítő, bő ismertető következik, tele érdekességekkel és kevesek által ismert információkkal, valamint exkluzív interjút olvashattok a film rendezőjével, Eduardo Sánchezzel, aki készséggel nyilatkozott oldalunknak a forgatás körülményeiről és egyéb kulisszatitkokról.

A háttértörténet

elly kedward

Elly Kedward egy, a 18. században élő ír nő volt, akit Blairben megvádoltak boszorkánysággal. Egészen pontosan hét gyermek vádolta őt, hogy a házába becsalogatva szívja a vérüket. Kedwardot ezt követően egy szekérhez kötözve kivitték a faluból, majd minden valószínűség szerint  halálra fagyott a hideg marylandi erdőrengetegben.

Nem sokkal ezután elkezdődnek az eltűnések Blairben, nem csak a Kedwardot vádló gyerekek, de a falu egy része is nyomtalanul elvész. A szinte elnéptelenedett települést később átnevezik Burkitsville-nek, ám mindmáig számos rejtélyes esetnek és eltűnésnek ad otthont a falu.

A másik történet Rustin Parr nevéhez fűződik, aki 1903 és 1941 között élt Burkittsville-ben. Rustin nevéhez nyolc gyermek eltűnését kötik, amelyből mindössze egy élte túl. A Burkitsville-i Hetek néven elhíresült esetben Rustin a gyermekeket először a sarokba állította (ugye ismerős az utolsó jelenetből?), majd rituálisan kivégezte. Mint azt később elmondta, egy szellemalak utasította korábban, hogy kövesse el a gyilkosságokat. A nőt egy köpenyes, szürke, elmosódott körvonalú szellemként (Csak nem Kedward?) festette le a férfi. A mészárlás végeztével Parr lement a faluba és csak annyit mondott: “végre befejeztem”. A rendőrség ezután találta meg a hét holttestet és Kyle Brodyt, az életben maradt fiút.

rustin parr2

Azt mondta, álljak be a sarokba, arccal a fal felé. Hallottam, ahogy Emily sikít. Rustin elkezdte vagdosni őt, szimbólumokat vágott az arcába. Néha megkérdezte: hallod a hangját? Hallod a nő hangját?

De nem hagyott békén, bármit mondtam. Pedig én nem láttam semmilyen nőt sehol sem. Néhány nappal később aztán megölte Emilyt. Felvágta, kivett belőle mindent, majd elvitte a testet. Soha többé nem láttam Emilyt. Amikor visszajött, csak annyit mondott, ne legyek szomorú, hamarosan hoz majd másokat” – mondta el Brody a tárgyaláson.rustin parr

Parrt nem sokkal később kötél általi halálra ítélték, amelyet a tárgyalóteremben óriási tapssal fogadtak.

Egyes teóriák szerint azonban Parr nem “dolgozott” egyedül, Brody személye sokakban gyanút keltett. Noha a gyermekek nem ismerték egymást, érdekes összefüggés lehet, hogy Brody mindegyiküket ismerte.

Felnőtt korában Brodynak igencsak hosszú bűnlajstroma lett, elmegyógyintézetbe is csukták, ahol hosszú éveket töltött. 1969-ben készült egy dokumentumfilm, amelyen Brody is látható, amint dülöngélve ugyanazokat a szavakat suttogja, mint Rustin Parr a kivégzésének éjszakáján. Egy másik felvételen pedig az látható, ahogy Brody egy, a boszorkányok által használt nyelven, a Transitus Fluvii-n ír tökéletesen, méghozzá jobbról balra. Hogy Brodyt miért nem ölte meg Parr, azt mindmáig kérdés. A férfi végül 1971-ben öngyilkos lett cellájában, fakanállal vágta fel az ereit.

És hogy ez a két történet miért érdekes az Ideglelés szempontjából? Mindkét történetből vastagon merítettek ugyanis Sánchezék a BWP-ben.

A kezdetek

A film ötlete 1993-ban pattant ki Daniel Myrick és Eduardo Sánchez fejéből. Az ekkor Floridában tanuló fiatalok biztosak voltak benne, hogy az akkoriban elterjedt horror helyett ők inkább a dokumentarista jelleggel szeretnének rémisztgetni. Mint azt elmondták, az első perctől úgy tervezték, hogy a forgatókönyv igencsak rövidke lesz, az első, 35 oldalas változatban gyakorlatilag nem is szerepeltek dialógusok, azokat ugyanis improvizálniuk kellett a színészeknek. Fel is adták hirdetésüket a Backstage magazinban, mely szerint remek impovizációs képességgel rendelkező színészeket keresnek. A meghallgatáson végül több, mint 2000 ember közül választották ki Heathert, Mike-ot és Joshuát.

A film

Az alaptörténet vélhetően mindenki számára ismert. Három filmes 1994 őszén a Maryland államban található Burkitsville-be érkezik, hogy dokumentumfilmet forgasson a boszorkányról. A helyiek meginterjúvolása után az erdőben töltenek néhány éjszakát, hogy tapasztalataikat, élményeiket filmre vegyék. A szalagokat egy évvel később megtalálják, ám azok nem adnak egyértelmű választ Heather, Joshua és Michael eltűnésére. Vajon mi történt a fiatalokkal?

Az igencsak egyszerű alaptörténet megvalósítása merőben újszerű volt, a found footage stílus ekkor még alig volt ismert. Pontosan emiatt is lett a filmtörténelem egyik legmegoszóbb alkotása, hiszen a kamerarázkódások és az egyszerű megvalósítás sokakban ellenszenvet váltott ki.

A marketing

A Blair Witch nem csak műfajában alkotott maradandót, de a marketingszektor is csodájára jár a mai napig Sánchez filmjének promótálásán. A napjainkban divatos kifejezés, a vírusmarketing ugyanis itt az előtt ért el szenzációs eredményeket, hogy elterjedt lett volna az internet vagy léteztek volna olyan közösségi oldalak, mint a YouTube, a Twitter vagy a Facebook.

Maga a reklámtevékenység már a filmet megelőzően elkezdődött, a www.blairwitch.com domain megvásárlásával és a boszorkány legendájának népszerűsítésével. Fokozatosan igyekezett a Haxan Films és az Artisan Vállalat megismertetni az olvasókat és a kíváncsiskodókat a Burkitsville-i legendával, míg végül néhány hónap elteltével “előkerült” a filmfelvétel és Heather naplója.

A film promótálása során már elkezdték a “füllentést”, hiszen a két trailer egyikében nem is a filmből láthatunk képkockákat, hanem az áldokumentarista jelleg domborodik ki. A legnagyobb ötlet azonban kétségkívül a három színész, Heather, Joshua és Mike eltüntetése volt. Ha például valaki felnézett a film premierjét megelőzően az iMDB-re, akkor azt láthatta, hogy a színészek “eltűntek, vélhetően meghaltak”. Emellett Cannes-ban, a film bemutatójának helyszínen posztereket helyeztek el, amelyeken a három fiatal képe látható, mint eltűnt személy.

blair-witch-project-missing

A film és a történet híre tehát futótűzként terjedt, az egyik legsikeresebb marketingkampánnyá varázsolva a BWP-t a filmes szakmában. Tökéletesen elültette az emberek fejében, hogy a színészek esetleg tényleg eltűntek, hiszen a legenda maga egy létező történet, nem új keletű, nem a film okán találták ki.

Hogy morálisan mennyire korrekt három ember esetleges halálával eladni egy terméket, az már más kérdés. A vírusmarketinget azóta is számtalan esetben próbálták utánozni és lemásolni, de olyan sikeresen, ahogyan az Ideglelés tette, már soha nem láthatjuk viszont egy mű kapcsán sem.

blairwitch4

Az interjú

Megkeresésünkre Eduardo Sánchez (Ideglelés, Altered, Lovely Molly, V/H/S 2, Exists) rendező örömmel válaszolt néhány kérdésre. Szerettük volna felvenni a kapcsolatot a színészekkel is, ám a cikk elkészültéig őket nem sikerült elérnünk. Utólag is köszönjük Eduardónak a közreműködést, reményeink szerint a jövőben még többször is segítségünkre lesz a híres rendező.

Cinegore: Gondoltatok valaha arra, hogy újra megcsináljátok az első részt, modernebb eszközökkel? Felnőtt egy olyan generáció, akiknek lehet, hogy az Ideglelés már kicsit elavult.

Eduardo Sánchez: Szeretnénk ha lenne folytatás… de úgy gondolom, bevonnánk egy másik rendezőt is mindenképpen, ha remake kerülne szóba. Mi már megcsináltuk a filmünket, szóval érdekes lenne, hogy más mit tudna kezdeni az ötlettel.

Cinegore: Beszéltetek arról Daniellel, mit fognak gondolni a nézők, amikor rájönnek, hogy a színészek halála csak megjátszott és nem igazi?

Eduardo Sánchez: Nagyon aggódtunk emiatt, és sokat beszélgettünk arról, meddig mehetünk el az igazság elhallgatásában. Ez még az internet fénykora előtt volt ugye, tehát volt még lehetőségünk a történetek hátterét titokban tartani.

De amint az Artisan kiadó megvette a filmet, teljesen egyértelműen megfogalmazták, hogyan akarják a marketinget vinni… És ők azt akarták, hogy minél tovább folytassuk a “valódi felvétel” sztorit. Ekkor is aggódtunk kissé, de úgy voltunk vele, hogy biztos tudják, mit csinálnak…

bwp

Cinegore: Lehetett hallani az elmúlt hetekben pletykákat a harmadik részről, amely akár a 18. században játszódna és Elly Kedward történetét dolgozná fel. Tudnál esetleg mondani ezzel kapcsolatban néhány információt, mire számíthatnak a fanatikusok?

Eduardo Sánchez: Ez volt a tervünk a folytatásra még jó régen, azután, hogy az első rész kijött. Fedoldobtuk az Artisan kiadónak ötletként, majd a Lionsgate-nek is (miután megvették az Artisant), de nem lett belőle sajnos semmi. De még mindig ez AZ a “BLAIR” történet, amit leginkább meg szeretnék csinálni…

Cinegore: Hihetetlen professzionális és komoly marketing volt a film mögött – nagyon sokan elhitték, hogy Heather, Josh és Mike valóban eltűnt. De mi a helyzet a családdal és a barátokkal, ők tudták az igazságot, sokan be voltak avatva a környezetedben?

Eduardo Sánchez: Igen, a legtöbb hozzám közeli ember tudta az igazságot, mivel sokan segítettek a film elkészítése során. Azaz találkoztak a színészekkel a felvételek során. Illetve nem tudtam a számat sem tartani nekik a film forgatása alatt…

Cinegore: A Cannibal Holocaust óta tudjuk, a nézők igen könnyen becsaphatók, hiszékenyek. Ruggero Deodatónak a hatóságok előtt kellett bebizonyítania, hogy a szereplői még élnek. Az egyértelmű, hogy a Blair Witch körül óriási felhajtás volt, sokan elhitték, hogy a felvételek igaziak. Mi volt a nézők részéről a legsokkolóbb reakció, amiben részetek volt?

Eduardo Sánchez: Sok ember a MAI NAPIG azt hiszi, a filmbeli események valóságosak!

Igazán őrült esemény nem történt, de egyszer egy nyomozó felhívta az irodánkat és az eltűnt diákokról kezdett kérdéseket feltenni… Mindmáig sok emberen látom, akikkel talákozok, hogy felhúzta őket, hogy megtévesztettük őket. Meg lehet mondani, hogy a mai napig mérgesek rám emiatt…

Cinegore: Most egy kis spoilert szeretnénk hallani. Amikor forgattátok az első filmet, volt valami határozott elképzelésetek arról, hogy mi is történt az erdőben? Esetleg Elly Kedward vagy Rustin Parr szelleme vagy másmilyen gonosz entitás rémisztgette a szereplőket?

Eduardo Sánchez: Egyértelműen egy sokkal ősibb jelenség volt, mint Elly Kedward. Vissza akartuk vinni az történetet egészen az első amerikai őslakosokig, hogy hogyan találták meg az erdő “sötét” részét. A dolog ami az erdőkben lakik, a földdel egyidős is lehet akár…

Cinegore: A teljes, vágatlan anyag körülbelül 19 óra hosszú, úgyhogy gondolom, sok érdekes részt kellett kivágnotok belőle, hogy meglegyen a tervezett hosszúság. Vannak olyan jelenetek, amiket különösen sajnáltok? Például meg lett örökítve, ahogyan a gonosz elragadja vagy megkínozza Josht?

Eduardo Sánchez: Dan és én egyértelműen kihoztuk a legtöbbet az anyagból, de pár “gyémántot” elvesztettünk a vágás során. Van sok ilyen, de amit nagyon bánt, hogy kihagytunk, az Mike Williams kiborulása, ami azon a reggelen történt, amikor Heather megtalálta Josh fogait a gallyak között. Mike elkapott egy nagyon sötét hangulatot, és nagyon elragadta őt a jelenet. Egy lenyűgöző “kiborulás” volt. Nagyon jó lenne egy 2 és fél órás verziót összeszerkeszteni. A fenti jelenet biztosan nem maradna ki ebből a verzióból…

Nem forgattuk le Josh kínzását, és nem is terveztük ezt leforgatni. Úgy véltük, sokkal félelmetesebb lesz, ha a nézők nem látnak semmit, csak hallják, mi történik. Továbbá annyi pénzünk sem volt, hogy az effektek ne legyenek nagyon esetlenek.

(Itt olvasható az eredeti, angol interjú)

Végül pedig következzen néhány dolog, amit vélhetően nem tudtál az Ideglelésről:

blairwitch

– Már a színészek meghallgatása is igen szokatlan stílusban zajlott, hiszen a legfőbb része az improvizálás volt. “Képzeld el, hogy egy börtönben vagy immáron kilenc éve. Mi vagyunk, akik szabadon engedhetnek, ha meggyőzöl minket.” – hangzott az egyik feladat. És ha a színészek egy pillanatig is hezitáltak, azonnal közölték velük, hogy bukták a szerepet.

– A nyolcnapos felvételen Mike, Heather és Josh mindössze 1000 dollárt kaptak egy napi munkáért. A három színész tehát néhány ezer dollárt kapott összesen a forgatás alatt, míg a film teljes bevétele elérte mára a 250 millió dollárt.

– Eredetileg Heather és Josh szeretők lettek volna, ám ezt még a forgatás megkezdése előtt elvetették, mivel így is túl sok érzelem volt a filmben a karakterek között.

– A csomagocskában, amelyet megtaláltak a szereplők a sátor előtt, fogak és haj volt látható. A fogakat Eduardo Sánchez fogorvosa szerezte, a haj pedig tényleg Josh haja volt – nem kellék volt tehát a faágakba csavart kis meglepetés.

aMJKsqV

– A forgatás során Mike valóban gyereksírást hallott, amitől igencsak meg is rémült. Ám ezek tényleg csak gyerekek voltak.

– A szereplőknek volt egy jelszava, amikor saját magukat akarták adni és nem játszották szerepüket. Ez a szó a “taco” volt.

– A film elején elméletileg a The Animals – We’ve Gotta Get Out Of This Place című száma játszódott volna az autóban, ám ennek a jogait nem sikerült megszerezni, túl drága lett volna ugyanis.

– Halloween napján sikerült befejezni a film forgatását, így szereplőink az erdőben találkoztak néhány beöltözött rémmel, amely állításuk szerint igencsak szürreális volt a mögöttük hagyott napok után.

rtuk_feature_blair_witch_04

– Nyolc hónapig vágta Sánchez és Myrick a filmet, amely eredetileg 150 perc lett volna. A teljes anyag több, mint 19 óra volt.

– Mint azt Sánchez elmondta, a www.blairwitch.com oldalt ő maga csinálta, ekkor ugyanis még nem volt barátnője, így bőven ráért ilyenekre is.

– Állítólag az ekkor még szokatlan kamerakezelési technika miatt filmenként átlagosan egy ember mindig rosszul lett és visszament a pénztárhoz, hogy elkérje a film árát.

– “Emberek jöttek, kamerával felszerelkezve. Még ahhoz is kisminkeltem magam inkább, hogy kimenjek a reggeli újságért” – mesélte a 180 fős település, Burkitsville polgármestere. A hely ugyanis elképesztő méretű népszerűségre tett szert, ám ezzel megnőtt a vandalizmus is.

– A 2000-es folytatás nem sikerült túlságosan jól, ebben Sáncheznek és Myricknek csak kevés szerepe volt. Hosszú évek óta tervbe van véve egy előzményfilm, amely az 1700-as években játszódhat majd.

the-blair-witch-project-original

3 Comments on "The Blair Witch Project (1999) (Ideglelés)"

  1. Rustin Parr és Elly Kedward legendáját is a film készítői találták ki.

  2. Én is úgy tudom, hogy Elly Kedward és Rustin Par is a rendező páros agyszüleménye volt. Mindent jó előre kitaláltak 🙂

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .