Élménybeszámoló – Logixity szabadulós játék

helyszinhonPár nappal ezelőtt a Cinegore csapatának megadatott a lehetőség, hogy próbára tegye magát a Logixity által üzemeltetett szabadulós játékok egyikén. Szerkesztőségünk négy fővel képviseltette magát, további két fővel kiegészülve pedig hatan ugrottunk fejest a megmérettetésbe. A Logixity több opciót is kínál vállalkozó szellemű látogatóinak, ezáltal mindegyik szoba külön-külön tematikával, történettel rendelkezik.

Előzetes egyeztetés alapján a Rrusovna névre keresztelt pályát választottuk, hiszen az élőszereplős játék leírása alapján ez állt profilunkhoz a legközelebb. A barátságos fogadtatás után vendéglátóink ismertették velünk az alapvető szabályokat, kereteket, majd nem sokkal ezután kezdetét vette a játék. A pálya története szerint egy Rrusovna névre keresztelt apró, ám annál arrogánsabb állam terroristái befészkelték magukat országunkba, így az itt tevékenykedő, atomrobbantást tervező sejtbe beépülve kis csapatunk feladata volt az akciót abortálni. A rengeteg rejtvény megfejtése mellett külön feladat volt alkalmazkodni a szobában tartózkodó, barátságosnak és ép elméjűnek korántsem mondható kórboncnok szeszélyes viselkedéséhez is…Szerencsére a megadott időkeret túllépése nélkül végrehajtottunk minden feladatot, minden kódot feltörtünk, így a Cinegore csapata sikerrel teljesítette a rá kiszabott küldetést.

Varin: Mindig megvan az élőszereplős szabadulós játékoknak a maga varázsa. Egy jó karakter képes hatalmasat dobni az élményen, ám egy rossz viszont tönkreteheti az egész élményt. Szerencsére a Rrusovna esetében tökéletes színészi teljesítmény párosult egy remek játékhoz.

A rendelkezésre álló 60 perc alatt természetesen meg kell mentenünk az egész világot, melyhez különböző feladványok megoldásával juthatunk közelebb. A fejtörők ötletesek, a feladványok érdekesek, de nem megoldhatatlanul bonyolultak. A hibbant kórboncnok pedig végig szórakoztat minket, egy percre sem engedi távozni a mosolyt az arcunkról. A Rrusovna nincs túlbonyolítva, viszont éppen a viszonylag egyszerű megvalósítás miatt rendkívül szórakoztató és élvezetes. Nálam top3-as játékélmény volt!

Levyathan: 60 percig bezárva egy hidegháborús bunkerbe egy őrült patológus társaságában, miközben térképeket bújva morze kódok segítségével próbálunk meghiúsítani egy támadást. Akár egy jó film settingje is lehet, és hála a jó feladványoknak és a remek színészi játéknak, úgy is érezhetjük magunkat. A rejtvények ötletesek, eleinte a teljes bizonytalanságban tartja a csapatot, de szép lassan értelmet nyernek a feladványok. Kíváncsian várom a többi szobát is!

Boncnok

Gabblack: Na, asszem megint én leszek a Savanyú János a társaságból. Annak ellenére, hogy alapvetően tetszett és jól szórakoztam a Logixity játékán, azért – lévén van már némi összehasonlítási alapom – néhány dolgot megjegyeznék. Először is, a kedves, orosz akcentussal hadováló és 100 decibel alatt beszélni nem képes őrült patológusunk zseniális volt. Remekül rögtönzött és kezelte a prompt kialakuló szituációkat. Le a kalappal! Viszont, alapvető mizantrópiámat egy kicsit kikezdte a srác jelenléte, mondhatjuk úgy is, hogy kicsit frusztrált. Persze, ez adta a játék savát-borsát, ettől még jogom van nem preferálni ezt a fajta megoldást. A feladványok nem voltak különösebben nehezek, – vagy csak jó volt a csapat – nem igényeltek különösebben elvont gondolkodást, csak logikusat. Ezt én egy pozitív dolognak veszem.

Az egész szobán látszott viszont, hogy miből is indult ki a dolog: egy mobil szabadulós szobából, melyet a Szigeten állítottak fel. Minimalista berendezés, semmi elektronika. Őszintén szólva én jobban preferálom, ha egy szabadulós szobán látom, hogy sok energiát feccöltek bele. Itt azt láttam, hogy volt egy jó ötlet 2 évvel ezelőtt, amit a nem igazán megfelelő környezetben is remekül megvalósítottak. Aztán a Sziget Fesztivál véget ért, az egész pakkot pedig átszállították a belvárosba és minden változtatás nélkül újra összerakták. Szerintem ez egy kicsit olcsó megoldás.
Na, elég a fanyalgásból. Jó volt, vicces volt, csak én vagyok egy hülye maximalista.

11145025_889362181119635_8465929932938807248_n

Absvrd: Életem első – de gyaníthatóan nem utolsó – ilyen jellegű élménye volt, hiszen ezelőtt sosem vettem részt semmilyen szabadulós játékban. Viszonyítási alapom ennél fogva nincsen, úgyhogy kizárólag saját benyomásaimra támaszkodhatok az értékelés során. Számomra a legnehezebb az első 10 perc volt, amikor megpróbáltam rájönni a feladatok logikai vonalára, hiszen mindegyik kód, rejtvénysorozat megfejtése más-más mechanizmus mentén mozog, így, miután hellyel-közzel összeállt a fejemben a kép, jóval könnyebben rá tudtam hangolódni a feladatokra (a morze kódok hallatán rögtön elsőre egy régi kedvencem, a pestisdoktor-féle rejtvénysorozat jutott eszembe). A tébolyodott kórboncnok karaktere jól teljesítette a feladatot, ami ebben az esetben a versenyzők kizökkentése volt, a koncentrációt jelentősen megnehezíti egy fejetlen hulla fölül üvöltöző doktor jelenléte -ezúton is gratulálok a színésznek, aki jobban játszott, mint a tv-ben látható mai magyar produkciók szereplőinek zöme. Mindent összevetve személy szerint jól szórakoztam ez alatt az egy óra alatt, így kíváncsian várom a következő hasonló játékot.

Ha kedvet kaptatok beszámolónk alapján, ti is jelentkezni tudtok a Logixity oldalán, amit az alábbi linken érhettek el.

Be the first to comment on "Élménybeszámoló – Logixity szabadulós játék"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .