Carnosaur 3 – Primal Species (1996)

carno3_thumbMinden B-filmek pápája, Roger Corman költséghatékonyan kidolgozott és rendkívül hitelesen vázolt őshüllős produkciói csak nem hagyták nyugodni a világot, és immáron harmadszor próbálják lenyomni torkunkon a „húsevő gyík” kalandjait, ami az eddig részekhez hasonlóan teljesen más fajta és -féle lényeket állít csatasorba, de ilyen apróságokkal ne is törődjünk, hiszen lesznek még ennél jóval blődebb húzások!  

Történetünk kezdetén egy terrorista-csapat megpróbál elrabolni egy jó nagy adag urániumot, de jól rácsesznek, mert a katonai szállítmányban szerencsétlenségükre lefagyasztott dinókat (két Velociraptor, és egy T-rex) találnak, akik persze jól megkajálják őket. Aztán szokás szerint a kormány részéről érkezik a mindent elrendezni kívánó különleges kommandó, hogy levadássza a dögöket, de ugye ez nem ilyen egyszerű…

carno3_4Ez a folytatás is inkább hasonlít a második epizódra, legalábbis abban az értelemben, hogy ezúttal szintén egy olcsón megmunkált akció/sci-fi kavalkádot láthatunk, minimális horroros beütéssel, de ugyanolyan hulladék módon kezelve.

carno3_1Szereplőink egy katonai bázis helyett egy teherhajó gyomrában próbálnak valami maradandót alkotni, és bár egy fokkal kevésbé ripacskodnak, mint az előző epizódban, de attól még se szeri, se száma a forgatókönyves sablonoknak és a különféle elbénázott jeleneteknek.

carno3_2Összességében az első és második résznél jóval gyengébb próbálkozás, melyet áthat az izzadságszagú igyekezet, hogy valamiféle szórakoztatást mutasson fel. Abba a korban készült direkt videóra a produkció, amikor még nem hemzsegtek kábelen a SyFy és az Asylum mindenféle CGI-förmedvényei, szóval ez az egyetlen erénye, ha úgy nézzük.

Értékelés: 3/10

eyescream

Be the first to comment on "Carnosaur 3 – Primal Species (1996)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*