The Walking Dead – Így kezdett a hetedik évad

the_walking_dead_title_cardAz igazat megvallva sokat gondolkodtam azon, érdemes-e az új évad első része után máris kritikát írni, eltérve ezzel a tőlünk megszokott évad végi, esetleg félidei cikkek trendjétől. Azonban úgy gondolom, hogy a hetedik évad nyitó epizódja már önmagában méltó arra, hogy egy pár gondolatot szenteljünk neki, amennyire lehet, spoilermentesen. Lássuk, mit tartogatott számunkra a várva várt kezdés…

A Walking Dead rengeteg karaktertípust volt képes felvonultatni az eddigi hat évad palettáján, ezek a szereplők pedig sok esetben jóval árnyaltabbak és rétegezettebbek voltak, mint azt elsőre gondolta a néző. Ez a fajta nézőpont- amely az esetek jelentős részében elveti a szélsőségesen pozitív vagy negatív karakterek felvonultatását- adja a Walking Dead realizmusának alappilléreit, amelyek elég stabilak ahhoz, hogy életszerű atmoszférát teremtsenek egy képregény adaptáció esetében is. Hat évad elteltével azonban egyre több emberben fogalmazódtak meg kérdések azt illetően, hogy meddig lehet ezt az irányvonalat tovább vinni, hol vannak a történet határai, mikor lenne érdemes -és pláne hogyan- lezárni azt.

A hatodik szezon végén kaptunk egy minden eddiginél markánsabb – ha lehet ezzel az elcsépelt szóval élni- főgonoszt, és lezárást. Kétesélyes volt ugyanakkor, hogy a készítők mennyire bevállalósak a folytatást tekintve, valamint felmerült annak a lehetősége is, hogy a történet a sorozatosan ismétlődő mintázatnak (Hershel-farm, a börtön, Woodbury, Terminus) köszönhetően előbb, vagy utóbb önmaga paródiájává válik.

walking-dead-cast-kneel

Bár még csupán egyetlen egy részen vagyunk túl, néhány kérdésre azonnal választ is kaptunk: a készítők képesek voltak kockáztatni, újat mutatni a Negan-sztorivonal beemelésével. A Jeffrey Dean Morgan által igencsak színvonalas módon megformált karakter katalizátorként működik a többi főszereplő személyiségével kapcsolatos változások terén, már az első epizódban is. Negan munkája leginkább egy eszét vesztett pszichoterapeutáéhoz hasonlítható, aki a személyiség lebontását és újraépítését némiképpen máshogy képzeli el. Sokak számára minden bizonnyal a Walking Deadhez képest is naturalista ábrázolásmód volt a legsokkolóbb a részt illetően, azonban úgy gondolom, a legszívbemarkolóbb és legnyomasztóbb pillanatok Rick totális összeomlásának ábrázolásmódjában rejlenek.

twd_701_gp_0502_0398-rt-gn-850x560

Rick élete az elmúlt hat évadban sem volt sétagalopp, most azonban a csapat vezetője, aki egykor mindig képes volt fordítani a sors alakulásán, láthatóan darabjaira zuhant szét a mindent elsöprő kudarc és a brutális erejű veszteség hatására. Rick örök dilemmája a diktátor és a demokrata szerepe közt való őrlődés képezte karakterének egyik fő vonását, sikeresnek mondható vezetői státuszának kulcsa pedig az intuíció mellett az intelligencia volt. A legfőbb sarokpontok, amelyek a legtöbb önmarcangolást és meghasonlást eredményezték a csapat vezetőjében az önmagában való kétkedés és a morális kérdéskörök voltak. Negan figurája pedig pontosan megtestesíti mindannak a hiányát, vagy épp meglétét, amelyek Rick számára hol akadályként, hol pedig segítségként bukkantak elő. Mentesülve minden kételytől és hezitálástól, Negan a maga által helyesnek gondolt módon irányítja csoportját, afféle inverz Rick-ként.

Sokan túlzásnak tartják az első részben látott cselekménysorozatot, a nézők felháborodása azonban véleményem szerint nem állja meg a helyét. Ha a rendezők nem így döntenek, a Walking Dead szépen lassan elindult volna a süllyesztő felé vezető úton, aminek mi nem örültünk volna. Így viszont rengeteg izgalom vár ránk a hátralévő epizódok során, számos nyitvahagyott kérdéssel, amikre reményeink szerint hasonlóan csattanós és szórakoztató válaszokat kaphatunk majd.

(Absvrd)

Be the first to comment on "The Walking Dead – Így kezdett a hetedik évad"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .