Ai eltűnésével elvileg nem folytatódott volna a sorozat, de akadtak még elvarratlan szálak, ezért örömmel konstatáltam, hogy az utolsó évad ismét más szintre emelte a cselekményt. Mert a Jigoku Shōjo Mitsuganae képes volt nem csak megütni a mércét, hanem egy újabb aspektusból mutatja be az eseteket, melyek a Hell Line működéséhez kapcsolódnak.

„Three is a triple fork in the road, a crossroads. Is it yourself or another or an everlasting dream you wish to save? The subtle disturbance is the struggle of three vessels. The endless banquet in the lowest circle of Hell. Cleaving through time, the door opens. The retribution that you are helpless to reap shall be yours.”

„A hármas egy elágazódás az utak találkozásánál. Magadat, mást, avagy egy örökké tartó álmot szeretnéd megmenteni? A csöppnyi zavar, melyet észlelsz csupán az áldozati edények remegése. Egy végtelen lakoma a Pokol legmélyén. Az idő szövetén hasadó ajtó kitárul. A megtorlás, amelyet reményvesztetten keresel, eljövend.” (szerk. ford.)

Ez előző évadban Enma Ai megmérettetett a főnöke által, és azt az utat választotta, mely az embereken segít. Így viszont feloldódott a kötés, mely közte és a segédei, valamint az igazságszolgáltató-bosszúálló website között állt fenn. Nem csak a hátulütőit ismerhettük meg a Hell Link használatának, hanem, hogy mennyire könnyű kihasználni azt a saját érdekünkben. A cselekmény egyetlen városkára korlátozódott, majd fokozatosan Kurebayashi Takumára fókuszálódott, mert úgy tűnt, egy pletyka hamar szárnya kaphat, és a felelősségvállalás elmaradhat, ha megfelelő áldozati bárányt találnak. Az emberi természet gonoszsága így egyszerűen kibontakozhatott, hiszen a törvények nem érvényesek, ha a természetfeletti valóban létezik. Ezeket a történelem során számtalanszor bizonyították, gondoljunk csak a boszorkány üldözésekre. Ugyanez valósult meg a Jigoku Shōjo Futakomoriban, amelyben hihetetlen módon felgyorsultak az események a sorozat végére. Eltűnt a határ, és látszólag következmények nélkül, halomra gyilkolászták egymást a város lakói, apró, csip-csup ügyekben is igénybe vették a szolgáltatást, ami odáig fajult, hogy saját magukat voltak kénytelenek megvédeni, mert túl sok volt a bűnös. Abban látták egyetlen megoldást, hogy a titok megőrzése érdekében bárkit eltesznek az útjukból. Visszaút nem lévén Takuma tényleg áldozattá vált, egyfajta karmikus reinkarnációja lett Enma Ainak, hiszen ugyanarra a sorsa jutott. Ezzel párhuzamosan a lány végzett a múltjával, és úgy tűnt, megszűnt a Jigoku Tsūshin is.

Talán legsokkolóbban az utolsó két rész hatott, melyekből kiderült, hogy kicsoda Kikuri valójában, illetve milyen szándéka volt a cselekedeteivel, azzal, hogy látszólag akadályozta Ai munkáját. A lány ismét leckét kapott arról, hogy nem képes mindig pártatlan maradni, így a szerződés felbontásra került.

A Jigoku Shōjo Mitsuganae-ben visszatér Kikuri, hogy a régi segítőkkel, illetve egy új szellemmel, Yamawaroval kiegészülve újraélesszék a szolgáltatást. Valahonnan, a semmiből előbukkan Enma Ai is, azonban érezzük, hogy valami megváltozott vele kapcsolatban. Úgy tűnik, hogy elvesztette a testét, és kénytelen egy médiumot igénybe venni a munkája elvégzéséhez. Aki még emlékszik az első évadra, talán nem lepődött meg annyira, hogy ismét egy fiatal lány kerül a fókuszba, Mikage Yuzuki személyében. Már akkor is érződött, hogy valamiféle láthatatlan kapcsolat léphet fel Ai és egy olyan sérülékeny illető között, aki nem érzi igazságosnak a Jigoku Tsūshin szolgáltatását, és inkább megpróbálja megakadályozni, hogy emberek a Pokolra jussanak. Ezzel párhuzamosan pedig teljesen megváltoznak az események és a szabályok is.

Most Kikuri irányítja a négy segédet, továbbra is úgy viselkedik, mint egy játékos, komisz és gonosz kisgyerek, azonban már pontosan tudjuk róla, hogy ő az igazi vezető. Minden, amit megfogalmaz, minden, amit tesz csupán kritika, fricska, illetve annak aláhúzása, hogy ez az egész Pokolba küldés egyszerű gyerekzsúrnak tűnhet, de halálosan komoly következményekkel jár. Enma Ai-nak szüksége van valakire, akin keresztül végrehajthatja a munkáját, és Yuzuki ebben akaratlanul, sőt kimondottan tiltakozva, szenvedve ugyan, de segítségére lehet. Ugyanazok a látomások kezdik el gyötörni, mint a Shibata Tsugumit, azzal a különbséggel, hogy rajta keresztül juthat át erre a világra időnként a Pokoli Lány. Érezzük a tapintható feszültséget, ami Yuzukiban kialakul, mert ő bizony minden eszközt latba vetve próbál kibújni ebből a kötésből, hiszen szerinte senki sem érdemelheti meg igazán, hogy elkárhozzon. Nekünk pedig arra kell ráébrednünk, hogy az események most kizárólag körülötte fognak történni, a barátai, iskolatársai, azok a személyek lesznek érintettek, akikkel összefut. Tehát a beszűkülés, fókuszálódás egy újabb stádiumába lépünk a harmadik évadban. Mint egy örvény, úgy ragadja magával a lányt a cselekmény fonala, hiába próbál szabadulni, úgy tűnik, hogy ez bizony teljesen el fogja nyelni. Azonban ezúttal nem olyan versenyfutás zajlik, mint az első és a második évadban, hanem egy látszólag reménytelen kimenetelű, mely valamire rá akarja vezetni Yuzukit. A kérdés, hogy megérti-e a szolgáltatás szerepét, fontosságát, vagy képes lesz-e elmenekülni, megszabadulni Ai karmikus fogságából, miként anno Tsugumi tette.

Nem csak új aspektusból tekinthetjük meg a Hell Link működését, hanem kénytelenek leszünk mi magunk is elgondolkodni rajta, hogy van-e ennek létjogosultsága. Az egyik legfontosabb kérdéskör, amivel szembesülünk újra és újra, hogy ez bizony az emberek saját választása, és ugyanúgy nem szabad átlökni őket az egyik, mint a másik irányba. Beszélgetni persze lehet velük, de meggyőzni semmi értelme sincs, hiszen úgy az ő terhüket a saját vállunkra vesszük, és minket is utolérhet, hogy később lehetünk a hibásak a következményekért. Jó néhányszor be is mutatja a sorozat minden évada, hogy miféle kockázattal járhat, ha valakinek a hezitálását nem tartjuk tiszteletben. Ezúttal arra is fény derül, hogy milyen komoly szerepe van a társadalomban egy ilyenféle szolgáltatásnak, ha megfelelően van használva. Valamint annak is, hogy mit vonhat maga után, ha elvakultan, illetve önző módon, vagy éppen úgy vesszünk igénybe, hogy játéknak hisszük a következményeit.

„Resentment, pain, and envy are like the three legs of a sacrificial vessel. They are the underpinnings of human emotions, as they say.”

„Harag, fájdalom és irigység, ezek egy áldozati oltár tartóoszlopai. Ugyanakkor azt mondják, hogy ezek az emberi érzelmek alapjai is.”

A fordulópont után úgy tűnik, hogy megnyugszanak a kedélyek, de nem szabad megfeledkezni a vihar előtti csendről. Ugyanis ezután igazán elszabadul a Pokol, szó szerint, és a fent emlegetett örvény megállíthatatlanul ránt bennünket a végkifejlet irányába. Egyértelműnek tűnt, hogy milyen irányba készül elmozdulni az anime, mégis meglepetés érhet bennünket, ha rosszul olvastunk a sorok között. Zseniális spirális cselekménysorozat vezet el bennünket a konklúzió irányába, a katarzis pedig felemás érzéseket ébreszt bennünk.

Tabutémákat boncolgat minden egyes epizód, olyan értelemben, hogy szerintem nem létezik jó válasz arra a kérdésre, hogy egy ember érdemelhet-e halált más személy közbenjárása által. Ezt teljesen függetlennek tartom a vallásoktól, politikától, még azt is megkockáztatom, hogy morálisan szempontból sem lehet vele objektív módon foglalkozni. Ez az egyik legjobb ebben az animében, hogy rengeteg szemszögből sikerül körbejárnia a kérdést, nem kap el egyet sem, hogy aztán addig rágcsálja, amíg rá nem ununk. Minden eset különbözik a másiktól, sosem vagyunk képesek eldönteni, hogy az illetőknek lett volna-e más választásuk. Természetesen mindkét érintett szereplőről beszélek, hiszen a Jigoku Shōjo Mitsuganae ebben az évadban abba is belebonyolódik, hogy egyáltalán az elkövető hogyan kerülhet olyan szituációba, hogy más kénytelen legyen megszabadulni tőle, mert nem lát más kiutat. Az egész sorozat a választások fontosságáról, tetteink következményeiről, valamint arról szól, hogy vállalnunk kell a felelősséget mindenért. Yuzuki végig jár az összes lehetséges lépcsőn, míg a végső konklúzióig eljut, valahogy ő lesz az utolsó kísérőnk ezen a pokoli utazáson. Remélem, hogy mindenki elgondolkodik kicsit, rengeteg nehéz kérdésre kapunk számtalan válaszlehetőséget, kiemelve a fent elmondottakat.

 

Az alkotógárdához ezúttal Fujisawa Kenji is csatlakozott, hogy zenéjével színesítse a sorozatot. Kitade Nana (Fullmetal Alchemist, D.Gray-man, Persona -trinity soul-) Tsukihana című száma indítja el az epizódokat és Mamiko Noto Ichi Nuke-je zárja le. A kimonó grafikája ismét változni fog, és ugyanúgy szimbolikus szerepe van itt is, mint az előző évadokban.

Azt fogom itt is mondani, amit a legelső cikkemben írtam a sorozatról, mert a Hell Girl színvonala egyáltalán nem változott az évadok során. Mindig képes volt annyira megújulni, hogy más szemszögeket, aspektusokat tudjon nekünk mutatni. A fekete-fehérnek hitt kérdésköröket részletesen körbejárta, és bemutatta, hogy közel hetven árnyalat is lehetséges. Nem lett túlhúzva sem, hiszen a végkifejletek nem csak, hogy nem voltak determináltak, vagy egyformák, hanem emellett logikusan felépítetten vezettek bennünket a végső epizód irányába. Így továbbra is az egyik legzseniálisabb műnek tartom, és ajánlom minden horror rajongónak, akik kedvelik a pszichológiai thrillert és a klasszikusabb eszközöket preferálják. Nincs fröcskölő vér, nincsenek repkedő végtagok, csak kellemes borzongás és az elmaradhatatlan katarzis.

 

Értékelés: 10/10

Smaragd Sárkány

Hell Girl 1. évad

Hell Girl 2. évad

Hell Girl 4. évad