Ghost in the Shell: tényleg szolgálnak, tényleg védenek

Tizenkét év. Ennyi időnk van Masamune Shirow szerint a mesterséges intelligenciák megszületéséig, az emberi agyhoz csatlakoztatható (vagy azokat felcserélő) kiberagyakig, a hőoptikás kormányzati álcázóruhákig vagy a saját agyunkhoz köthető, hiperbiztos mesterlövészpuskák megjelenéséig. 2029-re borostyánozta le ugyanis a cyberpunk egyik legerősebb vízióját Shirow, tizenkét év pedig sok idő. Főként úgy, hogy nem lineáris, hanem exponenciális fejlődési görbén szív minket felfelé a gyorsulás, a katonai és nemzetvédelmi technológiák pedig alsó hangon is jó egy évtizeddel vannak előrébb ugyanezen a görbén; mi meg jól ismerjük az AI-kutatók alapviccét: „honnan tudjuk, hogy egy AI át tud menni a Turing-teszten? hát úgy, hogy nem megy át!” Úgyhogy jó esélyünk van arra, hogy a manga (és ennek következtében az animék) világa többé-kevésbé pontos (vagy pontos lesz), de mi civilként még mindig a részletre vett VR-felszerelésbe bújva fogjuk dugni a szomszéd csajt, majd utána sírva hányjuk le a melegítőnket, mert a túl sok gyors mozgást még mindig nem tudta kezelni az agyunk. A háztetőn mozgó, illetve a felső szomszédunkat likvidáló ügynökök pedig mindig másfél évtizeddel előrébb mozognak, mi pedig sosem látjuk majd őket, ha egyszer sosem a mi világunk részét alkotják.

Pont ez az egyik igazán érdekes felütése Shirow mangájának és tegyük a kezünket a szívünkre, nem maradt volna a mai napig kultikus státuszban, ha nem lenne tucatnyi felütése és nem lenne a mai napig fájóan aktuális. A cyberpunk elemzők és a lelkes műfajbevezetőket író geekek ötvenszer elbetűzték nekünk, hogy a zsáner pont a beolvadásra képtelen vagy kényszerpályán csúszó outcastek életén keresztül mutatja be a jövőt (ilyenkor tiszteletteljesen hajlonghatunk az Auróra előtt, amikor azt mondták, hogy előre kurvák, gengszterek, a CP ugyanis ezeket a kasztokat fogta össze a nyolcvanas évek elején). Aztán jöttek a kilencvenes évek, amikor hirtelen rájött mindenki, hogy nem csak protorobotkurvák, hackerek meg orgazdák szívnak az adulting, adófizetés és technológiai túltöltöttség rákfenéjével, hanem mindenki más is – és itt kezdték az omegaintenzív könyveket felváltani a jóval diverzebb szociális háttereket megvilágító anyagok is.

A Ghost in the Shell manga pedig pont az ellentétét adja a klasszikus cyberpunknak: adott a Section 9, egy komplett nemzetbiztonsági osztag egy ázsiai belvillongásoktól és egy harmadik (valamint egy negyedik) világháború kéretlen hozományaival teljes Japán kellős közepén, akiknél a protect and serve nem felszínes bullshit, hanem alaptétel; ahol a technológia nem a sötét és állottsör- és fapkendő-szagú szobák tetszőlegesen felhasználható aduásza, hanem másodpercpontosan lenaplózandó és jelentésben leadandó eszköze; ahol nem a hackerek tesztoszteronbűzös vagy komplexusos alfamenőzése adja a coolt, hanem a két másodperccel gyorsabb hatékonyság, főként, ha emberéletet ment. Szakszolgálatról ilyen szép, pontos és irigylésreméltó propagandaanyag sosem született még, főként, hogy nem propagandaanyag (valahogy sosem így világítják meg), hanem kvázi loveletter és szemléltetőeszköz is egyben: ilyen az, amikor azok használják a technológiát, akiknek effektíve kell is, a civileknek írd-és-mondd csontmindegy, hogy ultrahighrezben nézik az aktuális Mass Effectet vagy tizenhatszor jobb minőségben, a bűnüldözéshez meg a megbízható technológia alapvető, főként, ha nem Facebook-profilokban kell turkálni, hanem emberi agyakhoz kötött tűzfalakban.

A manga pedig sűrű az ezekhez szükséges magyarázatokban, utalásokban és kikacsintásokban, ha könyv lenne, az oldalak negyede-ötöde lenne lábjegyzet, de ilyen az osztagélet, fontos tudni, hogy melyik löveg viszi át a kocsiajtót, hogy az új gépágyú merre dobja a töltényhüvelyt vagy mik szerepelnek egy üldözési protokollban. Ha pedig nem lenne elég, akkor jönnek a bel- és külpolitikai utalások dögivel és itt már érződik is az egyik legnagyobb különbség az anime és a manga között: az anime félretette a feature- és fegyverpornót és ráment inkább az identitás és a percepció azon kérdéseire, amiktől a mai napig annyira fájóan időtálló és mozdíthatatlan. A manga világán persze érződik a kézzelfogható konzisztencia, a worldbuilding pedig lenyűgözően erős és ennek köszönhetően következetes is – amit az új live-action mozifilm olyan szinten karcol csak a felszínen, hogy inkább inzultusa csak az eredeti anyagnak. A manga ugyanis elhárítási reality show, dokumentumfilm és rendezői audiokommentár egy csomagban, aminek részletessége helyenként a vadkáoszig és érthetetlenségig hajlik – de így jár az, aki a japán szakszolgálati melókat akarja látni belülről, hozzátennénk, meglepően biztonságos szemüvegen keresztül.

Bari Máriusz „Damage”
(PLANET://DAMAGE)

 

Be the first to comment on "Ghost in the Shell: tényleg szolgálnak, tényleg védenek"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*