Stigmata (1999)

„Isten országa bennetek van és körülöttetek. Nem fából és kőből épült házakban. Hasítsd szét a fát és én ott leszek! Emeld fel a követ és megtalálsz!” Az 1999-es év egyenlő a kivételes gyöngyszemekkel, legalábbis, ha horrorfilmek berkeiben járunk és az ízlésünket a kifinomult jelzővel illetjük. A Stigmata is egy kötelező darab, habár akad benne ellentmondás bőven.

Belemerülve az interneten található kritikákba arra a szomorú következtetésre juthatunk, hogy a filmet, nagyjából az esetek 50%-ában, erős negatív kritikával is illetik. Ugyan tényleg találunk benne olyan elemeket, amik teológiatörténeti szempontból nem állják meg a helyüket, nem állítanám, hogy a nagyközönség ezen felbuzdulván pontozta le több ízben is. Mondanám, hogy az ördögűzés tematika mindig is megosztó volt, de jelen esetben (elvileg) nem ezzel kerülünk szembe.

A Rupert Wainwright által rendezett Stigmata egy brazil kisvárosban veszi kezdetét, ahol a templomban összegyűlt, mélyen hívő és megrökönyödött embertömegből viszonylag hamar kiderül, hogy a vért könnyező Szűz Mária szobor kapja a hatalmas figyelmet. Ezzel párhuzamosan a halott Alameida atya rózsafüzérét meglovasítják, így el is jut az egyesült államokbeli Pittsburgh-be, ahol FrankiePaige (PatriciaArquette) birtokába jut, aki ateistaként nem sok jelentőséget tulajdonít neki, nem is sejtvén, hogy mennyire keseríti majd meg az életét. A főszereplőn megjelenő stigmák és enyhén szólva rá nem jellemző viselkedése gyorsan felkelti az Egyház érdeklődését, így a fiatal Andrew Kiernan atya (Gabriel Bryne) keresi fel, hogy az ominózus esetet alaposan kivizsgálja és dokumentálja. A későbbiekben végigkövethetjük a fiatal lány életének száznyolcvan fokos fordulatát és annak következményeit, a két főszereplő karakterének ellentéte pedig érdekes eredményeket hoz a film alakulásában, de azon túlmutatva más fontos elemre is felhívnám a figyelmet.

Stigmákról – katolikus szóhasználatban értelmezve – akkor beszélhetünk, ha egy emberen Jézus szenvedéstörténetéhez kapcsolódó jellegzetes sebek jelennek meg, egyes beszámolók pedig még egyfajta extázis szerű élményről is hírt adnak, amelynek meglétét sokan a Szentlélek jelenlétének tulajdonítanak. Ezzel szemben a filmben a stigmák, a ʺvándorló lélekʺ és a férfihangon, arámiul üvöltöző Frankie inkább az ördögűzésre szoruló páciens esetét prezentálják. Mivel a kettő elég távol áll egymástól, így azt mondanám, hogy vagy az írók néztek el valamit csúnyán, vagy valami egész különös mixtúrát kívántak létrehozni.

A vallástörténeti szembenállás ellenére is azt állítom, hogy a Stigmata 1999 egyik ʺmust seeʺ filmje. Az erre a korszakra jellemző képi világ és hangulat ugyanis magával ragadja a nézőt, Patricia Arquette alakítása pedig egész biztos, hogy karrierje legjobbjára sikerült. Minden eddigi szempontot egybevetve az én értékelésem túlszárnyalja az internet átlagát, 7,5 pontot kap a 10-ből.

Értékelés: 7,5/10

(grey tabby)

             

 

Be the first to comment on "Stigmata (1999)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..