Lady Snowblood ((Shurayukihime)) (1973)

Lady SnowbloodNéha óvatosan átlépegetem a határokat, és olyan műalkotásokat is igyekszem ide csempészni nektek, melyek nem kimondottan a horror kategóriába esnek, de ennek ellenére valamilyen szempontból kiemelkedőek. Így a mostanra választott filmem pedig azért érdekesség, mert ebből indult ki Tarantino Kill Bill című remekműve. A Lady Snowblood vérbeli bosszúfilm, mely nem nélkülözi a vörös testnedvek záporozását, így remélhetőleg elégedettek lesztek vele ti is.

A történet viszonylag egyszerű, mert egy fiatal nőről szól, akinek az anyját megkínozták és megerőszakolták, majd miután bosszú hadjáratot indított, le is csukták. A börtönben szülte meg egyetlen lányát, Yukit (Meiko Kaji), majd bele is halt a megpróbáltatásokba. A gyermeket aztán egy mester tanította ki, hogy folytathassa, amit édesanyja elkezdett. Így felnővén csak egyetlen cél lebeg a szemei előtt, hogy bosszút álljon a kegyetlen martalócokon. Csupán négyüket kell levadásznia, de az 1890-es években bizony nem várt nehézségekbe ütközik, hiszen az ország éppen változóban van, és az igazán befolyásos személyeket nehéz kézre kerítenie. Szerencséjére nem mindenki őrizte meg gazdagságát, miután kisemmizték a családját, így a szegényebb sorban tengődőket hamar megleli és kíméletlenül meggyilkolja. Ugyan anyjának férje nem az igazi apja, de ettől függetlenül úgy érzi, hogy mindkettejük helyett készül beteljesíteni végzetét.

Lady Snowblood

A Lady Snowblood iszonyatosan látványos, felébreszti bennünk a japán szamuráj filmek iránti szeretetet, hiszen ötvözi az erős drámaiságot, a pörgős akciójeleneteket és az eltúlzott, mangás-animés vérfürdőt, melyet Tarantino is szeretettel alkalmaz. Ezen kívül a témája is olyan, amely hamar megérint bennünket és könnyen tudunk azonosulni a főszereplővel, dilemmáival, illetve csillapíthatatlan bosszúvágyával. A snittek, a szögek, amelyeket az operatőr alkalmaz, gyakran kiemelik az adott hangulatot, így átszellemülten élhetjük át az adott konfliktust, hiszen az tapintható a szereplők gesztusaiból, tekintetéből. Velük vagyunk, amikor egy szánalomra méltó személyt éri el a végzete, és tisztában vagyunk vele, mennyire frusztráltak lesznek, mikor valami nem úgy történik, ahogy eltervezték. Mert nincs annál idegesítőbb, ha a katarzist valaki ellopja előlünk. Ha nem lehet a miénk az elégedett vég, amely iránt sóvárogtunk, bármely kegyetlennek is tűnjön az.

Lady Snowblood

Toshiya Fujita (Shurayuki-hime: Urami koiuta) rendezése ezért az egyik legkiválóbb grindhouse stílusú darab, nem véletlenül alapozta erre Quentin Tarantino is a Kill Billt. Az eredeti történet egy manga, Kazuo Koike és Kazuo Kamimura alkotása. A film címe, Shurayukihime (修羅雪姫) Hófehérke Hercegnőt jelent.

Lady Snowblood

A műfaj rajon góinak csak ajánlani tudom, a Lady Snowblood nem csak egyszer nézhető alkotás, hanem örök érvényű.

Értékelés: 8,5/10

Smaragd Sárkány

Be the first to comment on "Lady Snowblood ((Shurayukihime)) (1973)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .