Átjáró a múlt és a jövő között: Alien: Covenant (2017)

Alien: CovenantDan O’Brannon, Ridley Scott, Moebius és H.R. Giger kultikus gyermekének előzmény sztorijára már azóta szomjazunk, amióta a sokat vitatott Alien: Resurrection (1997) napvilágot látott. Sokaknak a David Fincher nevével fémjelzett Alien3 (1992) sem nyerte el a tetszését, a franchise rajongói pedig a Prometheus (2012) után csalódottan és frusztráltan ballagtak haza a mozikból. A projekt-ötletek és a címek marketing-kavalkádja nem sok jót ígért az új film kapcsán sem, ráadásul a rendező meglehetősen kaotikusan nyilatkozik az eljövendő munkáival kapcsolatban is, így fogalmunk sem volt, hogy mire is számítsunk az Alien: Covenant esetében. Végül azért észbe kaptak és elindult a kampány, amely megelőlegezte, hogy a vérszemet kapott rajongókat bevonzza a moziba. A marketing ezúttal diadalmaskodott, izgalmas, ugyanakkor spoilerekkel tarkított trailereket kaptunk, amely elérte a kívánt hatást, hiszen végre én is kíváncsi voltam, hogy mit alkotott Ridley Scott. A MoziComnak köszönhetően a premierre is sikerült eljutnia a Cinegore szerkesztőségének, így az Alien: Covenant élvezeti értékét kutatva azon is elgondolkodhattam, hogy vajon mit fogok majd ebből írni nektek.

Nem csináltak belőle nagy titkot, hogy az új film végre visszatér a gyökerekhez, és a félresikerült Prometheus-kampány fiaskó után megkaphatják a sci-fi horror rajongói azt, amire 25! éve vártak. Igyekszem ismét a lényeget kiemelni és először inkább egy lájtosabb elemzést bemutatni nektek a filmről, hogy elsősorban ajánló legyen és ne spoilerek tömkelege. Szerintem érdemes úgy hozzáállni az Alien: Covenant-hoz, hogy nem ismeritek meg előre a pontos cselekményt. Kezdjük tehát a legelején, hogy pontosan hol és mikor is járunk.

Vonatkoztassunk el a Prometheus eseményétől, hiszen a cselekmény középpontjában a Covenant nevű terraformálásra alkotott űrhajó áll, ami egy távoli bolygóra szállítja a legénységet, és egy jó adag pionírt, valamint embriót, az új élet és a kolonizáció reményében. A Weyland Corporation legújabb generációs androidja, Walter (W, értjük) vezeti és navigálja, valamint esetenként karbantartja a gigantikus szállítóeszközt, míg a többiek békés cryo-álmukat alusszák. Ahogyan azt már megszoktuk, egy véletlen baleset rákényszeríti őket, hogy felébredjenek és nekiálljanak kijavítani a sérüléseket. Ez a jelenet kitűnően megalapozza a legújabb Alien film hangulatát, hiszen eszünkbe juttatja az elsőt mind közül. Hogy, hogy nem a véletlenszerű eseményből az lesz, hogy egy rádiójelet fognak, mely egy közeli bolygóról származik, amely úgy tűnik, akár alkalmasabb – és persze közelebbi, praktikusabb – is lehet a letelepedésre, mint az eredetileg célul kitűzött helyszín. Minden racionálisan le van vezetve, tökéletesen érthető, hogy miért is vonakodnak visszatérni a mesterséges álomba, tehát adott, hogy leszálljanak és megnézzék, tényleg tudnak-e itt új életet kezdeni, vagy inkább aludjanak még jó pár évet, mielőtt megérkeznének a részletesen elemzett planéta felszínére, amelyre eredetileg készültek.

Alien: Covenant

Némi háttér információt kapunk a legénység tagjairól, aztán leereszkednek, hogy megvizsgálják a lakhatóságot, illetve a rádióadás forrását. Aztán elindul minden egy tökéletesen kiszámítható történetvezetés alapján, mely előremutat az Alien (1979) irányába. Ami így elsőre leírva, illetve olvasva talán ijesztőnek tűnhet vagy negatívumként értékelhető, de korántsem erről van szó. Hogy megértsük, miért is mondom ezt, miért nem kezdem el szapulni az Alien: Covenant-ot, egy kis visszatekintést igyekszem tenni.

Alien: Covenant

Minden az 1979-es, kultikus Alien-nel kezdődött, melyet valamilyen okból kifolyólag Nyolcadik utas: a Halál címre kereszteltek el a hazaiak és így is került be a köztudatba, bár az Élien-szlogen, miszerint: „In space no one can hear you scream” csak az igazán fanatikusokban maradt meg. Egy zseniális horror sci-fivel ajándékozott meg bennünket a bevezetésben felemlegetett legendás négyes, egy olyan világot teremtettek, melyre méltán lehet büszke mindegyikőjük. Fantasztikus thriller-hangulatot hoztak létre, amely egyszerre volt klausztrofóbiát sugárzó és az ismeretlentől rettegést nyújtó. Együtt izgultunk a legénységgel és ugrottunk fel a székből a jump-scare jeleneteknél. Drukkoltunk Ripley-nek, borzongtunk a xenomorf-bőrbe bújt színésztől és együtt sóhajtottunk fel a befejezésnél.

Alien: Covenant

Aztán jött a Weyland-Yutani Corporation, beszállt James Cameron a rendezői székbe és az eredeti koncepciót egy akciódús sci-fi váltotta fel, az 1986-os Aliens-ben (A bolygó neve: Halál). Ennek a folytatásnak is sikerült valami újat mutatnia amellett, hogy nem felejtette el az előzményeket és a horror-thriller jelleget is megőrizte a rajongók számára. Epikus harcok, ikonikus jelenetek, hiszen a mai napig agyamba égett a kép, amikor Bishopot kettétépi az Alien királynő (8-10 éves lehettem, és azóta rajongok a horrorokért úgy, hogy a Végtelen történetet még ijesztőnek találtam, amikor 6-8 voltam). Ebben a filmben már némi utalást is kaptunk arra vonatkozóan, hogy ez a furcsa, idegen faj nem random jelent meg, hanem valószínűleg többen is vannak az univerzumban, és szunnyadva várják, hogy szaporodhassanak, táplálkozhassanak, benépesíthessenek egy egész bolygót.

Alien: Covenant

Úgy hittük, hogy vége a franchise-nak, és ezen nem sokat változtatott az sem, hogy 1992-ben megérkezett a mozikba az Alien3, melyet ugyan David Fincher nevével fémjeleztek, de a katasztrofális fogadtatás során kibukott, hogy bizony az eredeti koncepcióját nem nézte jó szemmel a stúdió, és kapott egy csúnya utóvágást, ami meg is látszott rajta. Hiába lett végre egy lezáró konklúziója az Alien-trilógiának, bármennyit is fizettek Sigourney Weavernek a kopasz fejéért, bármennyire is drámaira sikerült a befejezés, sokakban ürességet hagyott az alkotás. Szerencsére azóta kiköszörülték a csorbát és először a DVD-re, majd később a mozivászonra is felkerült a rendezői változat, amely végre megmagyarázott egy csomó mindent, amely a megnyirbált változatból kimaradt. Így értelmet nyert A végső megoldás: Halál cím is, megértettük mi miért történik úgy a végén, hogyan jut el Ripley arra a következtetésre, mely kijelöli végzetét.

Alien: Covenant

Az 1997-es Alien: Resurrection aka. Alien 4: Feltámad a Halál kísérlet volt a folytatásra, illetve egy új lezárásra, az Alien-univerzum kiszélesítésére, valamint a Weyland-Yutani Corp. tevékenységének és terveinek megismerésére. Igazán azt a lovat igyekezték meglovagolni, amit a Ridley Scott-féle Alien sugallt nekünk Ash karakterén keresztül: nem véletlen, hogy rábukkantak ezekre a lényekre, és bizony a gigantikus vállalatnak a szándékai nem éppen barátságosak. Hiszen minden a pénzről szól és a legfőbb bevételek egyértelműen a fegyverkezésből származnak. Jean-Pierre Jeunet rendezése még az előző filmnél is jobban megosztotta a rajongókat, mert nem a várt történetet hozta el nekünk, hanem új szintre emelte a franchiset. Nekem szerencsém volt olvasni a könyvet is, így azok közé tartozom, akik megértették azt, hogy mit is akart nekünk bemutatni a francia vonal. Azon túl, hogy a xenomorfok gondolkodásába is igyekszik betekintést nyújtani, bővítette a gondolatkört egy, a sci-fi legismertebb és legizgalmasabb témájával: az androidok öntudatának problematikájával. Az előzményekben ugyan halványan foglalkoztak ezzel is, hiszen Bishop karaktere igencsak eltért Ash-étől, de Call egy jókora ugrás az evolúcióban, mindkét irányba egyszerre. Ezt megmagyarázom, mert nem biztos, hogy egyértelmű. Egyedül az Alien-ben volt ismeretlen tényező számunkra az, hogy Ash android, a folytatásokban Bishop már úgy mutatkozott be, hogy tudják kicsoda, micsoda, Winona Ryder karaktere viszont ezt a titkot ügyesen megőrzi a végsőkig. Ezzel párhuzamosan Call már szabad akarattal is rendelkezik, ergo az evolúció tetején áll, nem csak parancsokat teljesít, hanem úgy tűnik, a legemberibb humán társai között.

Alien: Covenant

„Egy messzi vándor jött, ki ős romok
Felől regélt: A pusztán szörnyü két
Nagy csonka láb áll. Arrább lágy homok
Lep egy kőarcot. Homloka setét.
A vont ajk vén parancsszóktól konok,
S vad szenvedélye még kivésve ég
A hűs kövön, bár, mely véste, a kéz,
S a szív, hol dúlt e dölyf, temetve rég.
A talpkövön kevély igék sora:
“Király légy bár, jöjj és reszketve nézz:
Nevem Ozymandiás, urak ura.”
Más semmi jel. A roppant rom körül
Határtalan szélesre s hosszura
A holt homoksík némán szétterül.”
/Tóth Árpád fordítása Percy B. Shelley: Ozymandiás című verséről/

Alien: Covenant

A Prometheust szándékosan átugorva visszatérünk a szerdán bemutatott film történetéhez. Az ismeretlen, ugyanakkor látszólag humanoid-lakta bolygón landolva számos meglepetési éri a legénységet, valamint a nézőket. Gyönyörű tájak mellett számtalan rejtély és ismerős szituáció vonul fel a szemeink előtt. Egyre közeledünk ahhoz a ponthoz, amit 25! éve mindenki várt, hogy megismerjük az Alien-univerzum eredetét. Ez az a pillanat, amikor elárulom, hogy miért írtam a legelején, hogy annak ellenére, hogy nagy meglepetések nem érnek bennünket, illetve elmaradnak az izgalmas fordulatok, mert a cselekmény egy kijelölt úton halad előre, mégis azt kell aláhúznom, hogy nem ez a probléma a sci-fivel. Ugyanis nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a franchise végkimenetele már adott, rengeteg információt megismertünk, tudunk nagyjából mindent a xenomorfokról, még az eredetükre is akadt utalás, bár az Alien vs Predatorokat most temessük el jó mélyre, az egy másik vonal. Van egy Sárga Köves utunk, amit végig kell járnunk, nem várhatunk nagy csodákat, mert egyáltalán nem ez az Alien: Covenant szerepe. Hídként és magyarázatul szolgál, hiszen pontosan ezt várjuk el tőle.

Alien: Covenant

Két kisfilmet tűztem be a cikkem elejére, melyek közül az első a hivatalos prológus megjelölést kapta, a második meg némi bevezetés a legújabb Alien film hangulatához, tisztelegve a franchise előtt és ezzel megijesztve bennünket a remake démonával. Hogy melyiknek miért is van szerepe, vagy egyáltalán hogyan kapcsolódnak a 2017-es alkotáshoz, azt nem tisztem elárulni, én úgyis csak utólag néztem meg ezeket – és elég jól szórakoztam mindkettőn. A cselekményről továbbiakban a fent említett okokból kifolyólag csupán annyit szeretnék elmondani, amennyit ki tudtok hámozni a kritikámból. De ígérem, mindent meg fogtok érteni azokban a pillanatokban, amikor elétek tárul egy-egy jelenet. Van itt minden, amit szerethettetek, hiszen van űrhajó, legénység, de van bolygó és vannak xenomorfok is, konklúzió is akad és Michael Fassbender karaktere is megkapja a neki járó tiszteletet és szerepet. Vérbeli sci-fivel kecsegtetlek titeket és thrillert, némi horrort ajánlok a figyelmetekbe. De nem öszvért, nem egy hibridet, hanem egy közel tökéletes alkotást.

Alien: Covenant

A film igazán látványos, zenéjében, jeleneteiben, karaktereiben és cselekményében egyszerre tiszteleg a többi Alien alkotás előtt, és nem követi el azt a hibát, amit számtalan rendező megtesz: nem próbál meg egyik sem lenni, hanem kész arra, hogy újat mutasson. Számtalan easter egg jelenik meg az Alien: Covenant-ban, melyeket majd a Bluray kiadáson lesz alkalmunk részletesen is vadászgatni, de a rajongók könnyedén rá fognak ismerni mindegyikre. A szereplők közül igazán Michael Fassbendert kell kiemelnünk, hiszen egyértelműen ő viszi a hátán a filmet. Zseniális színész, aki alkalmat kapott arra, hogy élvezhesse a szerepét. Olvastam, hogy sokan dicsérik még a Danielst megformáló Katherine Waterstont is, azzal alátámasztva, hogy kitűnő Ripley-utód vált belőle. Nos, én egyedül ezen a ponton tudtam belekötni az Alien: Covenant-be, pedig sokat gondolkodtam rajta, hogy mi a hibája. Nem azzal van a gond, hogy Katherine nem jó színész, vagy rosszul alakítja a karaktert, pont azt éreztem, hogy Daniels nagyon-nagyon szeretne Ripley-vé változni. Amit lehetne tisztelgésnek is tekinteni, azonban a vége felé túlságosan is erőltetettnek éreztem.

Alien: Covenant

Ridley Scott egyszerre kedvezett mindenkinek, hiszen azt hozta nekünk, amit mindannyian vártunk. Egy olyan előzmény történetet, amely visszaadja a franchise hangulatát, de úgy, hogy nem érezzük megerőszakoltnak a cselekményt és nem unjuk rajta halálra magunkat, mert csupán önmaga ismétlésére képes. Nem próbál meg Alien lenni, annak ellenére, hogy a sztorija igencsak hasonlóan indul el, de Aliens sem, mert az epikus csatajelenetek helyett inkább egy Pitch Black szituációt kapunk, ahol a túlélés marad a cél. Fejet hajt David Fincher alkotása előtt is, és az eredet-, evolúciókérdést is ügyesen előveszi a megfelelő pillanatban, úgy, hogy közben szorosan tartja a gyeplőt és megmarad egy vérbeli, klasszikus ’70-es-’80-as évekbeli sci-finek, a mai eszközökkel és lehetőségekkel felturbózva azt. Nem szándéka egyik Alien filmnek sem a babérjaira törni, mégis sikerül visszaadnia azt a hangulatot, melyet elvárunk tőle. A legviccesebb talán az, hogy még az Alien: Resurrection-re is találtok majd benne utalásokat, illetve olyan felvetéseket, melyek csupán ott merültek fel.

Alien: Covenant

Tehát konklúzióként arra jutottam, hogy az Alien: Covenant kapu az új horror sci-fi felé. Egy nyitás, egy híd, mely összekapcsolhat több generációt, anélkül, hogy ellaposodna, vagy unalmassá válna. Ezt a részt mindenki képes lesz élvezni, mert nem ragad le egyik oldalon sem, mindkét érából azt szedi elő, amelyet kedveltünk benne. Persze nem tökéletes és biztosan lesznek sokan, akik kritizálni fogják, de számomra ez a film az, amit a Prometheustól elvártam. Értem én azokat a véleményeket is, akik arra hivatkoztak, mutogattak, hogy abban nem is volt benne az Alien szó, de basszus, egy elszúrt marketinget kapott, és az bizony agyon is csapta az élményt. Hazafelé ballagva azon gondolkodtam, hogy az igazi hibát talán ott követte el Ridley Scott, hogy engedte, hogy 5 év teljen el a két film bemutatója között. Most már teljesen más szemmel fogok a Prometheusra tekinteni, javaslom, hogy az Alien: Covenant UTÁN szedjétek újra elő, mert más élményt fog nyújtani. Hangsúlyozom, hogy csak ebben a sorrendben érdemes megnézni őket.

Alien: Covenant

Remélem sikerült megfelelően spoiler mentes ajánlót, kritikát, elemzést adnom a filmhez, és aláhúznám többszörösen, hogy igenis érdemes megnézni! Legjobban talán azok járnak, akik elkerülték a sok trailert, bár megismétlem azt is, hogy nagy meglepetésekre nem kell számítanunk, lévén nem ez volt az Alien: Covenant valódi célja.

Alien: Covenant

Értékelés: 8,5/10

Smaragd Sárkány

6 Comments on "Átjáró a múlt és a jövő között: Alien: Covenant (2017)"

  1. Unalmas, vontatott. Még torrentnek se jó…

  2. Nekem nagyon tetszett! Lekötött a film minden perce, a hangulata, a képi világa, minden olyan volt amire számítottam. Még több is volt mert talán egy céltalanabb horrorra számítottam. Remélem lesz folytatás! A cikk írojának pedig gratulálok, egyet értek veled.

  3. White Sunday | 2017-05-22 at 20:05 | Válasz

    Tini horror-vígjáték hangulat, amibe Michael Fassbender segítségével valamiért beleerőszakoltak némi művészfilmes hangulatot. Csak tudnám, hogy miért. Folyamatosan feláldoznak minden ésszerűséget, hogy a sztori eljusson oda, ahova juttatni szeretnék. Semmi baj Michael Fassbenderrel, biztos jó színész, de ezen a filmen rengeteget rontott. Feleslegesen túljátszotta a karaktereit. Nagyon messze volt ez egy jó sci-fi horrortól. Egy másodpercig se volt izgalmas, félelmetes, az elejétől nevetésre ingerelt a sok bénázás. Se a régi filmek félelmetes, nyomasztó hangulatát nem hozta, sem a Prometheus szárazabb világát. Számomra az első egy Alien vígjáték remake-je. Nem mondom, hogy rettenetes, de egyik korábbi résznek sem ér a közelébe sajnos.

    • A filmnek zseniális hangulata és képi világa van, amire az általad “művészfilmes”-nek nevezett dolog is közrejátszik. Fassbender a film központi karaktere, kvázi az egyik főszereplője. Nem tudom, hogy nálad mit jelent a túljátszás, de abban nagyjából mindenki egyetértett, hogy kiváló színészi teljesítményt nyújt.
      Az, hogy valakinek mi félelmetes az abszolút relatív dolog. Én például egyetlen filmen sem tudok félni, de attól még kifejezetten izgalmasnak és feszültségkeltőnek tartom ezt a filmet. Az utóbbi években készült horrorfilmeket kenterbe veri, ugyanis elég gyengécske alkotásokkal bővült a műfaj mostanában.
      A karakterek ugyan bénáztak egy sort, de valljuk be esélyük sem volt és végeredményben egy-két döntésüktől eltekintve életszerűnek mondható a pánik ami eluralkodott rajtuk. Ugyan valamilyen szinten képzett legénység volt, de első sorban tudósok, telepesek, házaspárok voltak és nem zsoldosok vagy hasonló.
      És ne haragudj, de említs kérlek egy jó sci-fi horrort. Szívesen megnézném ugyanis nagyon egy sem jut eszembe hirtelen. Mondjuk lehet azért is mert nincs jóformán egy sem. Ugyanis ekkora költségvetéssel manapság egy film sem vállalja be a 18 karikát. Egy sci-fihez pedig kell az ötletes látványvilág, de ha sok pénz kell egy filmhez, akkor már kevesen vállalják be a korhatárral járó esetleges bevétel kiesést. Márpedig az Alien 18 karikás és időnként elég kemény gore jelenetek tarkítják amik szintén hozzáadnak a hangulathoz. Egy xenomorf parazitákról szóló filmnél elvárható, hogy gusztustalan legyen, ha kell és ráadásul ezt egyáltalán nem viszik túlzásba, semmi fölösleges brutalitás nincs benne, egyszerűen kellőképpen nyers akár egy Stephen King mű.
      Szóval a Covenant egy igen is jó sci-fi horror. Vannak hibái, többek között történetbeliek és vannak benne logikátlanságok is, de korántsem rossz film. A cselekmény íve pedig a bevezetéstől a végéig éppen megfelelő iramú, látszik, hogy egy alapvetően jó rendező keze munkája.

  4. Fassbenderről szokták megállapítani, hogy a valódi életkoránál legalább öt évvel idősebbnek tűnik. Pedig nem iszik, csak ilyen típus. Remélem, nem öregszik meg nagyon a következő részig, tekintve, hogy ő az új főszereplő, akinek elvileg nincs biológiai kora.

Leave a comment

Your email address will not be published.


*