Chappie (2015)

ChappieAki kedveli a Die Antwoord munkásságát, stílusát az bizonyára nagy meglepetéssel és izgalommal olvasta anno, hogy a duó egy sci-fiben kapott főszerepet. Alapvetően elég megosztó irányvonalat képviselnek, ráadásul a Chappie-hez olyan társakat sikerült szerválnia a rendezőnek, Neill Blomkamp-nek, mint a Wolverin-ként (azért sem Farkas) elhíresült Hugh Jackman, valamint az Alien-franchise Ripley-je, Sigourney Weaver. Valljuk be, meglepő gárda gyűlt össze, így nagyon kíváncsian vártam, mi sül ki a projektből.

Deon Wilson (Dev Patel) egy android gyártó cég fejlesztőmérnöke, aki aktuálisan egy áttörésen dolgozik. Dél-Afrikában a 21. század elején eluralkodott a káosz, és a rendfenntartáshoz elengedhetetlenül szükség volt, hogy robotikus rendőrökkel erősítsék meg a testületet. Ezek nem halnak meg, csupán lecserélhetőek, ugyanakkor folyamatos update-re is van lehetősége a programuknak. Deon pedig azon ügyködik, hogy ez a bizonyos tanulási folyamat automatikussá váljon, így ne csak naprakészek legyenek a futó alkalmazások, hanem a gépek adaptálódjanak is a környezethez és a szituációkhoz. Tehát, ha például valakire rárúgja az ajtót egy ilyen mechanikus rendőr, és utána mellkasába kap egy gránátot, ami csaknem totálkárosra zúzza, legközelebb ő, vagy épp az alakulat többi eleme megfelelően tudjon reagálni ismételt helyzetben. Ami mondjuk megkönnyíti a kiszámíthatóságuk kiismerését. Hugh Jackman karaktere, Vincent Moore viszont egy teljesen más projektet preferál, ő az önműködő rendfenntartók helyett egy Moose nevű egységet dolgozott ki, amely emberi elmével távolról irányítható, illetve sokkal jobban hasonlít egy katonai gépezetre, hiszen a levegőben is képes közlekedni, így a légi fenyegetést is el tudja hárítani. A probléma csupán az, hogy két dolog miatt nem rúghat labdába a cégnél. Az egyik egyértelműen az, hogy a könnyen és gyorsan szerelhető, frissíthető robotok sokkal népszerűbbek a helyi rendfenntartóknál, másrészt az elnök, Michelle Bradley, akit a fent emlegetett Sigourney Weaver személyesít meg, a könnyebb és gyorsabban áramló pénz irányába tereli el a kutatásokat. Márpedig a tucat-gyártott androidok folyamatos utánpótlást igényelnek, és jóval olcsóbb büdzsével dolgozik Deon részlege.

Chappie

A másik oldalon a nyomornegyedben lakó, elsősorban lopásokból, fosztogatásokból élő rablóbanda áll, Ninja és ¥o-Landi Vi$$er vezetésével. Ők azonban bajba kerülnek, mert nem éppen a ranglétra legfelső fokán állnak, így egy elbaltázott akció után a helyi nagykutya, Hippo (Brandon Auret) könyörtelen utasítására nekiállnak, hogy összekaparják az összeget, amit az elkúrt vállalkozás után fájdalomdíjként kell leperkálniuk. ¥o-Landi-nak egy zseniális ötlete támad, mert rájön, hogy minden géphez bizonyára tartozik egy távirányító, ergo, ha szereznek egyet, kikapcsolhatják a robotokat, és könnyebben pénzhez juthatnak. Innentől pedig egyszerű a móka: el kell rabolniuk valakit, aki ért mindehhez, Deon pedig elég könnyű prédának tűnik. Arra azonban nem számítanak, hogy az ifjú mérnök már sikeresen kifejlesztett egy programot, és a lesérült 22-es egység tetemét ellopva annak tesztelését tűzte ki céljául. Így a két csapat egymást kihasználva nekilát, hogy megvalósítsák céljaikat.

Chappie

A Chappie innentől egészen kevert műfajjá válik. Ami igazán jót tesz neki, hiszen miközben eszünkbe juttatja a film alapjául szolgáló számtalan művet, sikerül újdonságokat is vinnie abba. Nem száraz társadalomkritikát, A.I. problémákat kapunk, nem csak a drámai felhangot nyomják az arcunkba, és nem csupán azon elmélkedünk, hogy hol van a határ élő és élettelen között, hanem könnyedebb átvezetőket is beiktatnak, melyek nem, hogy nem tűnnek erőltetettnek, de sokkal inkább valóság hűbbé varázsolják a szituációkat. Kezdjük talán azért ezeknél a komoly pillanatoknál, illetve azokkal a kérdéskörökkel, melyeket a Chappie feszeget.

Chappie

Az elsődlegest természetesen már le is lőttem, mert az általános A.I. problematika ugye, hogy most önállóan gondolkodó mechanikus létformának számít-e egy áramkörökből, fémből és műanyagból álló, önfejlesztő, adaptálódó programokkal megspékelt robot, avagy az ember által irányított, egyszerű eszköznek. Teológusok most majd’ kiesnek a padból, ahogy jelentkeznek, bekiabálnak, hogy lélek, meg ego, meg egyébként is ez egy filozófiai jellegű boncolgatást igényelne, aminek a végső válasza úgy is az lesz, hogy ami élettelen, az élettelen, marhaság erről vitatkozni. Az ember nem isten, ergo nem teremthet olyasmit, ami fejlettebb nála. Itt pedig felháborodott mérnököket és egy tucatnyi dühös pedagógust várunk, akik jelzik, hogy nem pontos a megfogalmazás, hiszen a tanári hivatás egyik legfontosabb célja, hogy olyan fiatalok kerüljenek ki, akik bizony túlnőnek majd a mesterükön. Minek tanítanánk meg valakinek egynél több előadóval valamit, ha azt egyetlen is tudja. Tehát a tudás ötvözése, az oktatás és a tanulás pontosan azt eredményezi, hogy egy olyan lény jön létre, amely többet birtokol, mint az egyének. A sci-fik pedig már régóta boncolgatják az a kérdéskört, hogy miért ragadunk le a szénalapú életforma elméleténél, miért is ne lehetne szilíciumra épülő entitás is? Innentől pedig az egész élő-élettelen váz alapvetően könnyedén kizsigerelhető. Már a kifejezésnek azon értelmében, hogy új érveket kell keresgélnie mindkét oldalnak, újra és újra.

Chappie

A másik, ami elsőre igazán furán hangzik majd, hogy Chappie, a robot karaktere és Deon, az alkotóé egy egyszerű szülő-gyermek viszonyt testesít meg. Ezzel nem csak ember közelibbé teszik az egész első problémakört, hanem sokkal érthetőbbé is válik az. Amit a fejlődő, tanuló Chappie bemutat nekünk, az pontosan olyan, amit egy csecsemő tesz meg, ahogy folyamatosan felnőtté válik. Egy rövidke, felgyorsított tanulási, fejlődési folyamatot ismerhetünk meg, mely részletesen bemutatja azokat az állomásokat, amelyen egy kamasz végigküzdi magát. Ott van a befolyásolhatóság, a düh, az értetlenség, a kíváncsiság, a zavartság, az elfogadás, a szeretet, de még a halandóság kérdésköre is, abba a néhány napba belesűrítve, amely a film eseményeit teszi ki. A másik oldalakon pedig láthatjuk a törődést, a szeretetet, a hála-elvárást, a kontroll próbálkozásokat, a zavartságot, a ragaszkodást, a féltést és az elengedést is.

Aztán ott van a tudat, az öntudat, az ego és a lelkiismeret, a lélek, az individuum felvetése, illetve annak látszólagos ellentmondása a robotikával, tehát a másolhatósággal, adattárolással és a felülírhatósággal. Ha valami öntudatra ébredt, folyamatosan adaptálódik, akkor másolva vajon mi történik vele? Ugyanazon személy duplikálódik, vagy a másik megváltozik, hiszen nem feltétlenül ugyanazok az ingerek fogják érni. Tehát, ha a saját tudatunkat, agyunkat, lényegünket digitalizálnánk, akkor sem egy virtuális egonk jönne létre, csupán egy olyan másolat, mely rendelkezik a múltbéli tulajdonságainkkal. Innentől pedig az összes próbálkozás mindössze hiú ábránddá változtatja azt a törekvést, hogy halhatatlanná váljunk. Valójában persze ugyanúgy megtörténik mindez, mint amikor valamilyen maradandót alkotunk, de sajnos nem úgy, ahogy azt eredetileg elképzeli a nagyra vágyó, isteni babérokra pályázó humán faj.

Chappie

Persze azután, hogy így áradozom róla, azért ideje, hogy beszéljek kicsit arról, hogy korábbi filmeket vesz alapul a Chappie. Kezdjük a legelején, hiszen a robotikus rendőrök egyik legelsője a „félig ember, félig gép, mindenestül zsaru” szlogennel elindult Robotzsaru volt. Innen elsősorban az alapszituáció származik. Nem beszélve arról, hogy a Moose egyértelműen egy felturbózott ED 209-es! Az elszabadult android viszont inkább a Rövidzárlatot juttatja eszünkbe, amely a halál gondolatával ismerkedő out-of-time versenyfutást is meglebegteti a szemünk előtt. Bár ebből a szempontból a renegát-lét Roy-ja is beugorhat nekünk a Blade Runner-ből. Viszont, akik kicsivel járatosabbak más területen is, azoknak azért Chappie-ről, és teremtőjéről a Star Wars 3-CPO-ja, illetve az Appleseed Deunan-Briareos kapcsolata is remélhetőleg asszociálhatóvá válik. Ez utóbbi elsősorban azért, mert Briareos karaktere kiköpött mása Chappie-ének. Illetve a film animés jellegét is kissé megmagyarázza.

Chappie

Vannak szereplők, akiktől már megszoktuk, hogy olyan teljesítményt nyújtanak, amelyet elvárunk tőlük, de ¥o-Landi Vi$$er-től és Ninja-tól nem nagyon tudhattuk, hogy mire számítsunk. Elsőre igazán izgalmasnak, ugyanakkor veszélyesnek tűnt az, hogy bevállalták őket, de egyáltalán nem áll távol tőlük ez a világ. A klippjeik általában elég botrányosak, de nagyon jól komponáltak. A zenéjük pedig meglepően jól passzol a gengszter-hangulathoz, amely egyébként kicsit olyan, minta saját magukat alakítanák.

Értékelés: 8/10

Smaragd Sárkány

Be the first to comment on "Chappie (2015)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*