László Zoltán – Távolvíz

László Zoltán a magyar kortárs sci-fi írók oszlopos tagja, akinek könyveire éveket kell várnia az olvasóknak. Az úriember nem főállású író, családja és munkája mellett, kedvtelésből alkot, ami valljuk be nem könnyen összeegyeztethető tevékenység. Legújabb művére közel öt teljes évet kellett várni, ami végül egy igencsak figyelemfelkeltő borítóval és kecsegtető tartalommal landolt az idei könyvfesztivál polcaira. Nem is húznám tovább akkor az időt, vágjunk is bele a Távolvízbe!

A Föld történelme új korszakhoz érkezett. Váratlanul egy értelmes idegen létforma milliói jelentek meg a világ óceánjaiban. A faj magát kreáknak nevezte, s állításuk szerint bár nem emlékeznek honnan jöttek, de az ember fajt akarják szolgálni. Az emberiség jó szokásához híven hajba kapott a lények birtoklásán, melynek köszönhetően a teljes civilizációnk összeomlott. A később felállított új világrend merőben másként fejlődött tovább. S immár negyven év elteltével a kreák szerves részét képezik mindennapjainknak, segítségük révén az emberiség sosem látott jólétben él.

Jana és fia Gellard egy úgynevezett “lassú időgépben” (lásd lentebb) rekedt évtizedekre, s visszatérésük az emberek közé ingen nehézkes, szociális problémákkal és különféle komplexusokkal küzdenek. Mindezt csak tetézi, hogy az emberiség önkéntes munkásainak, a kreáknak eleddig ismeretlen eredetéről úgy tűnik új, kódolt információ került elő. Ez sokak szemében szálkaként lebeg, vannak akik nem akarják, hogy az új felfedezés napvilágot lásson, ráadásul Jana és fia is belekeveredik az üzenetért folytatott kegyetlen hajszába.

A Távolvíz egy igen érdekes világba röpít el minket. Az emberiség elhagyva a szárazföldet a víz felé vette az irány, ami a kreák természetes életközege. A pénztől való függés mint olyan megszűnt, mindenkinek jár alanyi jogon a havi bevétel, az emberek pedig nem kényszerből, hanem kedvből dolgoznak, hogy ez ne csak számukra, hanem a társadalom számára is hasznos legyen. Meglepő volt látni, hogy az író bújtatva ábrázolta a kommunista ideológiai részbeni megvalósulását. A regény tulajdonképpen, az emberek és lények egymáshoz viszonyított negatív és pozitív kapcsolata, s annak kihatásai köré épül. A kreák nagy pozitívuma az úgynevezett lassú időgépek, melyek egy saját időburkot létrehozó, általuk irányított mikro ökoszisztémák eredménye, ahol az idő a burkon belül jóval gyorsabban telik mint a valós időben. Ezt kihasználva az emberek, akár napok alatt is képesek teljes fákat növeszteni magokból, évek alatt évmilliókat öregíteni és ezáltal elporlasztani hegyeket, de még a divatirányzatra is kihatással van, mivel az emberek szándékosan öregített tárgyakat használnak. Az ötlet és annak számtalan módon, fantáziadúsan bemutatott felhasználása nekem nagyon is elnyerte a tetszésemet. Vannak ellenben csoportok akiknek nem tetszik a kreák ittléte, a lassú időgépek használata, és mindenféle összeesküvés elméleteket szőnek, s bizony akadnak akik tettlegességre is képesek. Érdekes és valahol reális ez a kettősség, amit bemutat a könyv.

A szereplők és azok problémái nem olyan mélyek és kifejtettek mint vártam volna, ami talán nem is baj. Hisz egy olyan fiatalemeber útkeresése, aki élete nagy részét anyjával bezárva egy lassú időgépben töltötte, és önnön tépelődése, hogy milyen normákat vár el tőle a társadalom az ő korában, amiket ő nem is ismer, talán jobb is, hogy nem lett annyira erőltetve, mert csak vontatottá tette volna a regényt. Ami egyébként ügyesen találja meg az egyensúlyt az akció és a tudományos fantasztikum között. Nincsenek felesleges, száraz magyarázó részek olyan szakkifejezésekkel amit meg sem értünk. S az akció is csak addig tart amíg eltereli a figyelmet a másik szálról, hogy aztán visszacsöppenhessünk a történet rejtelmeibe.

A regény fejezeteit mindig valamilyen tudományos eszmefuttatásokból kiollózott részlet indítja, amiből megtudhatunk nem kevés háttér információt arról, hogy a világ hogyan reagált a kreákra, miként vélekednek róluk stb. Magam részéről én mindig értékelem az ilyen kis extra tartalmakat, amik tágítják az adott történet világát, és nem erőszakosan próbálnak beleékelődni a cselekménybe, hanem okosan megbújnak annak szélén.

A könyv lezárása pazar lett. Az akció és a regény megoldása fejezetenként váltakozva húzza pattanásig az olvasó idegeit. Amikor éppen történik valami nagyon fontos az egyik szálon, akkor ugrunk a másikra, hogy aztán ezt újra eljátszva folytassuk az előzőt. Szeretem az ilyen megoldásokat, mert ezzel ösztökéli az író az olvasóit, hogy haladjanak a könyvel, és ne unatkozzanak alatta. Vannak írók akik ezt már túlzásokba viszik, de szerencsére a Távolvíz ennek az egyensúlyát is pont jól kapta el. Jár a piros pont érte.

De sajnos egy nagy feketepont is ott éktelenkedik a regény fránya bizonyítványában. Ugyanis a könyv eleje több mint kaotikus. Az író nem magyaráz jól, csak félmegoldásokkal dobálózik, ami által sokkal nehezebb elképzelnünk azt ami elénk akar tárni. Sok dolgot csak később elejtett infómorzsákból tudunk rendesen összerakni, vagy még azokból se nagyon. Mintha a szerző elfelejtette volna, hogy mi nem látunk az ő fejébe és nem tudjuk, hogy az adott dolog aminek ő csak a nevét írja le, hogy is néz ki valójában. Kár ezért az ügyetlen megoldásért, mert különben járt volna a maximális pontszám a könyvre.

A Távolvízre igazán büszke lehet minden magyar sci-fi rajongó, mert hazánk egy kiváló művel örvendeztette meg a világot. A történet ötletes, és fantáziadús, a cselekmény szép dramaturgiai ívet ír le, a szereplők bár nem túl mélyek, de így sem lehet rájuk rossz szó, a lezárás pedig pazar lett. Csak kár az esetlen magyarázásért.

(Wooltur)

9/10

A könyvért köszönet az Agave kiadónak, akiktől most akciósan, 25% kedvezménnyel megrendelhetitek László Zoltán legújabb művét!

Be the first to comment on "László Zoltán – Távolvíz"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*