The Last House on the Left (2009) (Az Utolsó Ház Balra)

Hollywood krónikus kreativitás-hiánya az utóbbi években inkább előzményfilmek és folytatások készítésében manifesztálódott, de azért túlzás lenne azt állítani, hogy az újrafilmek ideje lejárt. Szeptemberben érkezik a mozikba az Egyenesen át (Flatliners), illetve Stephen King legendás bohóca, Pennywise sem úszta meg a leporolást. A számtalan remake terv mellett pl. Argento 1977-es klasszikusának (Suspiria) is készül a modern interpretációja. Azonban a kérdés továbbra is adott, szükségünk van-e ezekre a filmekre?

A hosszan sorolható érvek és ellenérvek listájának áttekintése helyett inkább hoznék néhány példát, annak illusztrálására, hogy bizony lehet nagyon jó újrafilmekkel is találkozni, sőt ezek közül néhányat a legnagyobb klasszikusok között is felfedezhetünk: A dolog (The Thing, 1982), A légy (The Fly, 1986), A massza (The Blob, 1988) és Az élőhalottak éjszakája (Night of the Living Dead, 1990). Szerencsére a 21. századra is jutott néhány kiemelkedő alkotás: A kör (The Ring, 2002), Holtak hajnala (Dawn of the Dead, 2004), Sziklák szeme (The Hills Have Eyes, 2006) vagy a Gonosz halott (Evil Dead, 2013).

Cikkem tárgy is ez utóbbi kategóriát képviseli, erősen ajánlott látnivaló, ami remekül bemutatja, hogyan is kell kinéznie egy modern remake-nek. A kritikám mág 2009-ben született, közvetlenül a film megtekintése után, kéretik ennek tudatában kezelni:)

Újabb remake, ezúttal Wes Craven 1972-es művének újrája, ami már amúgy is egy újragondolt történet (Ingmar Bergman – The Virgin Spring) volt. Bonyolultnak tűnő helyzet, de még szerencse, hogy a végtermék nagyban leegyszerűsíti a képletet. Az állandóan felmerülő kérdés ilyen esetekben természetesen az, hogy megérte-e hozzányúlni Wes Craven klasszikusnak tartott horrorjához? A válasz ebben az esetben igencsak egyszerű: igen, megérte.

Többször említettem már, hogy engem annyira nem riaszt a remake-láz, főleg úgy nem, hogy közben azért továbbra is jönnek az eredeti ötleteken alapuló horrorfilmek is. Ráadásul igencsak érdekes egy történetet különböző rendezők interpretálásában megtekinteni, főleg ha ezeket több, mint 30 év választja el. Persze az eredeti kontra újra versenyének végeredményét többnyire predesztinálja a tény, hogy míg az eredetinek van egy stabil rajongótábora, addig az új inkább csak ellenszenvre számíthat ezektől a rajongóktól.

A legtöbb esetben érthető az ellenérzés, elég csak például a legutóbbi A Köd remake-re gondolnunk, ugyanakkor azért születnek értékes darabok is (pl.: Texasi újra). Én amúgy sosem rajongtam annyira Wes Craven filmjéért, ezért is gondoltam magamban, hogy miért kellene ezt megnéznem? Szerencsére győzött okosabbik énem. Óriási hiba lett volna kihagynom, mivel ez a film tökéletes példája, hogy miként kell remek horrorfilmet készíteni.

A sztori kőegyszerűsége ellenére a feszültség szinte végig tapintható, a film második fele pedig egyenesen a székhez szögezi a nézőt. A megerőszakolt lány szüleinek bosszúja kellően hiteles, az erőszak ábrázolása naturalisztikus, ráadásul igencsak realista, így sokat biztosan nem fogunk nevetgélni a film alatt. A színészek remekül helytállnak, a forgatókönyv is stimmel, mind a fényképezés, mind a zene remekül szolgálja a hangulatteremtést. Nem találok fogást a filmen, csak azért nem tökéletes, mert remake-fronton tartom magam a mínusz egy ponthoz az ötlethiány miatt. Ez a film szinte minden szempontból felülmúlja az eredetit, így csak ajánlani tudom. Természetesen szigorúan erős idegzetűeknek.

10/9

afiaf

 

 

 

 

 

2 Comments on "The Last House on the Left (2009) (Az Utolsó Ház Balra)"

  1. Louis Cyphre | 2017-07-23 at 22:23 | Válasz

    Örülök, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki szerint a remake nem az ördögtől való-persze vannak olyan filmek amiket tényleg nem szabad, de ez pont nem tartozik közé-a remake gyűlölök meg nézzék meg a Texasi láncfűrészes eredetit és az újat bizonyíték gyanánt.:)
    Ez egy remek vérbő thriller, sokkal jobb mint az eredeti, kicsit a Mother’s Day feldolgozásra emlékeztet a stílusa, ami, milyen véletlen, szintén köröket ver az eredetire.:)

  2. Bizony, a Texasi 2003-as remake is kifejezetten erősre sikeredett, szentségtörés vagy sem, de szerintem jobban sikerült, mint az eredeti. A Mother’s Day kapcsán is egyetértünk, bár lássuk be, hogy ott azért az eredeti nem sorolható a nagy klasszikusok közé.

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..