A Pince (2017)

Úgy vélem stílusos, hogy magyar tematikus hetünket az utóbbi hónapok talán legnagyobb érdeklődést keltő magyar horrorfilmjével fejezzük be. A közösségi támogatással finanszírozott A Pince idén tavasszal került bemutatásra, első körben limitált számú hazai moziban – a visszajelzések alapján pedig úgy tűnik, mind a hazai, mind a külföldi közönséget sikeresen meghódította.

Főhősünk, Tommy sikeresen megszerezte az operatőri végzettségét, a diplomát pedig angol barátnőjével és főleg cserediákokból álló baráti társaságával egy hatalmas házibuli keretein belül próbálja megünnepelni. A lakóépület gondnoka által kihívott rendőrök miatt kénytelen korán szélnek ereszteni a társaságot, ám barátnője, Suzie, hogy mentse az estét és fenntartsa az izgalmakat, szellemidézésre buzdítja a társaság hátramaradt magját. A rituálét követően azonban letévednek az épület udvarából nyíló, baljós pincébe. Csapdába esnek, ráadásul nem várt titkokra és borzalmakra akadnak a hatalmas, több épület alatt húzódó folyosókon.

A Pincét két szempontból tudom értékelni. Az egyik, hogy átlagos horrorfilmként, melyet többi cikkalanyomhoz hasonlóan véletlenszerűen kiválasztottam egy kritikához. Ekkor a költségvetéshez mérten átlag színvonal felett teljesítő független horror, kissé klisés történettel és karakterekkel, ám meglepően komoly, profi technikai háttérrel, színészi alakításokkal, zenével és operatőri munkával. Bár Tommy operatőr-karaktere miatt a film néha found-footage kamerás nézetbe vált, szerencsére nem vitték túlzásba ezeket a jeleneteket, és közel sem olyan zavaróak, mint konkurens filmekben, ahol a gyenge minőségű kép folyamatosan remeg, és sejtetés címszó alatt olcsó hatásvadász trükkökre lövik el a kamerát. A Doll-Face névre keresztelt, a poszteren is látható szörnyűség egy kellemes slasher rém lett mind megjelenésében, mind stílusában, maga a pince pedig zseniális, nyomasztó, hatásosan megvilágított, klausztrofób helyszín. A tempó jól kimért, a történetvezetés fókuszált, talán az előre kiszámítható kliséket és fordulatokat leszámítva semmi különösebb kivetnivalót nem tudnék kiemelni belőle. Lehet, hogy nem emlékeznék rá évek múlva is, de egy nagyon kellemes horror, ami pontosan azt kínálja, amire a néző az első infók és az előzetes alapján számítana tőle.

A másik szempont, hogy magyar készítésű független horrorként veszem szemügyre. A helyzet pedig itt gyökeresen más. Őszintén megvallva voltak baljós előérzeteim a filmmel kapcsolatban. A hazai független horrorfilmkészítők közössége nagy örömünkre nagyon felpörgött az utóbbi években, és hihetetlen fejlődésen mentek keresztül, mégis időről-időre kiütköznek gyermekbetegségek, apró hibák az elvállalt koncepció méretéből és ahhoz mérten a stáb tapasztalatlanságából, lehetőségeiből fakadóan. Vagy ha másból nem, pusztán abból, hogy nehezen tudnak egy elsősorban külföldön domináns műfajt és stílust magyar környezetbe helyezni úgy, hogy az helyenként ne érződjön erőltetettnek.

A Pincéről azonban nem tudtam volna elsőre teljes magabiztossággal kijelenteni, hogy magyar készítésű független horror. Olyan magas technikai színvonalat képvisel, amely egy-egy jóval komolyabb költségvetésből kihozott külföldi darabnak is becsületére válna, a tipikus problémákat pedig vegytiszta, komoly magabiztossággal küzdi le. Érezhető, hogy a stáb minden tagja milyen maximális profizmussal kezelte a projektet (a rendező, Illés László élményeit a forgatásról olvashattátok CineFurcsaságok rovatunkban is), precízen tartották magukat mind az ígéreteikhez, mind hazai és külföldi közönségük igényeihez. Nyoma sincs a magyar filmek képkockáiból gyakran kiérezhető kínos identitáskeresésnek – magyar horrorfilm, Budapesten játszódó történet, magyar és külföldi színészekkel, nemzetközi közönségnek. Számomra nem pusztán megütötte a színvonalat, és meghazudtolta minden negatív előérzetemet, de egyben ékes bizonyíték arra, hogy ezt itthon meg lehet csinálni, mert a hazai filmes közegben megvan hozzá a kreativitás, a lelkesedés és a tehetség is. És ha másért nem is, pusztán emiatt ajánlok mindenképp egy megtekintést.

értékelés: 8/10

Zoo_Lee

Be the first to comment on "A Pince (2017)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .