Jeepers Creepers (2001) (Aki bújt, aki nem)

Aktualitása kapcsán került górcső alá idén az Aki bújt, aki nem, azaz a Jeepers Creepers, ugyanis jelenleg a történet 3. részének debütálására vár a nézőközönség, méghozzá tűkön ülve. De vajon mekkora elvárásokat érdemes támasztani a folytatással szemben? A hihető „akkor és most” ábra érdekében a 10-es skálán átlagolt nézői visszajelzések mellett saját tapasztalatokkal is gazdagítanám az élménybeszámolót.

Kijelenthetjük, hogy a sztori egy viszonylag ismerős klisére épül: egyetemista főhőseink, hím- és nőnemű egyaránt, Amerika egy nem túl zsúfolt sztrádáján furikáznak. Minden a megszokott kerékvágásban halad (testvéri civódás, egyetemi és magánéleti sérelmek felemlegetése, utazás közbeni rendszámos játék) mindaddig, amíg fel nem tűnik egy ámokfutó furgonos, aki le akarja szorítani őket az útról. A pillanatnyi sokkot leküzdvén Trish és Darry tovább folytatják útjukat, száguldván az amerikai sztereotípiákkal kikövezett úton, azonban az említett furgonos ismét maximális tempóval és elánnal veszi őket üldözőbe, leamortizálva a két fiatal kocsiját. Főhőseink szerencsére vannak olyan hülyék, mint minden átlag huszonéves szereplő a horrorfilmekben és ahelyett, hogy eltűnnének a közelből, hogy segítséget keressenek, egyenesen az őrült furgonos illető nyomába erednek, hogy belekukkantsanak abba a csőbe, amibe egy emberformájú valamit dobott nemrég. „Legjobb döntés valaha.”

Darry az átgondolt és indokolt cselekedetek koronázatlan királyaként arra a döntésre jut, hogy a dögszagú, mocskos csőbe ereszkedvén a baljós nyögés után ered, legalábbis egy csekély fényű zseblámpa segítségével feltérképezi a több méter mély pöcegödröt – természetesen lezuhan, innentől veszi kezdetét igazán a film horrorisztikus része.
A történet ezen pontján lehet csak igazán elmélyedni akkori és mostani benyomásainkban, ugyanis a gödörben fogadó látvány lehet, hogy 9 évesen a leggusztustalanabb, legijesztőbb dolognak tudható be, amit valaha láttál, felnőtt fejjel azonban csak elfog a röhögés és azt találgatod, hogy vajon simán hulladékkal, vagy egy ruhabolt próbababáival oldották meg a díszletet. Tovább haladván a szuperegyedi, szuperizgalmas cselekményben sajnos csak azon jár az ember esze, hogy ez a két szerencsétlen már igazán megérdemelné, hogy ez a nehezen bekategóriázható valami elragadja őket és lehúzzák a függönyt. Pozitívumként kiemelendő azonban az örökérvényű, 1938-ban komponált Jeepers Creepers című sláger, ami biztosít egy kellően bizarr és baljós érzetet a film nézése közben.

Kezdetben a kellemes nosztalgia reményében álltam neki újra az Aki bújt, aki nem-nek, azonban azt a szomorú tényt állapítottam meg, hogy mindent, amit gyerekként láttam (és nem egy örök klasszikus), hagyni kell a múlt jótékony homályában elenyészni. Az igazat megvallva nem éreztem elég érdeklődést magamban ahhoz, hogy mind a 91 percet magamévá tegyem, így sajnálattal ugyan, de sutba vetem 9 éves énem ítélőképességét és felnőttként egy erős 5,5 pontot ajánlok meg az Aki bújt, aki nem című alkotásnak.  Akinek az alapsztori elnyerte a tetszését, annak talán érdemes a már nagyon közeli 3. rész bemutatójára várni, mi is rajta leszünk az ügyön!

Értékelés: 5,5/10

(grey tabby)

       

2 Comments on "Jeepers Creepers (2001) (Aki bújt, aki nem)"

  1. CrazySpice | 2017-09-30 at 03:19 | Válasz

    Látszik, hogy túl fiatal vagy ahhoz, hogy kritikusnak mondhasd magad.
    Ez nem kritika volt, hanem egy életunt magánvélemény. Nem méltó a Cinegore oldalhoz!

    • Kedves CrazySpice! Köszönettel olvastuk velős, rövidre fogott, ám annál elemzőbb hangvételű hozzászólásodat! Oldalunk minden áron igyekszik elkerülni a dogmatikus megközelítést – legyen szó bármely témáról, kritikáról; nálunk nincsenek istenként tisztelt írók, rendezők, színészek, vagy művek. Természetesen szerkesztőségünk tagjai sok esetben nem értenek egyet egymással, ilyenkor kiváló lehetőség nyílik álláspontjuk kinyilvánítására egy kritika, pro-kontra érvelés, vagy épp egy másodkritika keretei közt. Ameddig ez bizonyos határokat nem átlépve történik, a szabad véleménynyilvánítás íróink alapjogai közé tartozik. Ennek a folyamatnak köszönhetően született meg a fentebbi kritika is erről a sokak – de mégsem mindenki – által kedvelt alkotásról. Úgy gondoljuk, ha csak pusztán a többség ízléséhez igazodva írnánk kritikákat, ez jelentősen rontaná azt a minőséget, amit az olvasók számára igyekszünk prezentálni. Sosem fogunk elvtelen módon, pusztán a közízlés, trend hatására védeni, vagy épp támadni valamit – megteszik ezt úgyis helyettünk sokan a magyar online újságírás szeszélyes világában. 🙂 Azt pedig – ha szabad az általad használt, némileg pátosszal teli kifejezést idéznem – hogy mit tartunk a Cinegore oldalához méltónak, rendkívül egyszerű, de annál hatékonyabb módon döntjük el. Abban az esetben, ha egy írás megfelel elvárásainknak stilisztikai, tartalmi szempontból, valamint tud kellő felkészültségről tanúbizonyságot téve érveket, vagy ellenérveket felsorakozni egy adott témát illetően – teszi mindezt a publikum elé tárható módon – helyet kap online felületünkön. Végezetül pedig az író korához fűzött megjegyzésedre reflektálva: a közhellyel ellentétben az évek számai önmagában nem tesznek senkit bölcsebbé, vagy jobbá. Ha így lenne, egy jóval szebb világban élhetnénk, nekem pedig nem kellene ilyen hosszú kommenteket írnom. 🙂

Leave a comment

Your email address will not be published.


*