It Comes At Night (2017)

A The Walking Dead-hez hasonló, mélyen oktató jellegű sorozatokból, filmekből már jól tudjuk, hogy egy globális, az emberiség nagy részét kipusztító, vagy éppen húsevő zombivá változtató járvány kitörése esetén egyáltalán nem a rothadó agyú élőholtak, hanem éppen a többi túlélő jelenti a legnagyobb veszélyt a civilizáció összeomlását lehetőleg minél tovább premierplánból élvezni kívánó egyénre. A hangzatos című It comes at night látszólag a már jól ismert receptet követi: járvány, egymást hajkurászó túlélők, bizalmatlanság, klausztrofóbia, miegymás, éppen csak egy kicsi csavarral. A kérdés csupán az, lehet-e 2017-ben zombifilmet csinálni zombik nélkül?

Egyikünk sem tudja, hogy kezdődött. Az emberek egyszer csak betegek lettek, majd meghaltak. Egyre többen. Apám szerint alig néhányan éltük túl a járványt. Én nem is emlékszem, milyen volt előtte. Trevis vagyok, még csak 17 éves. Én már ebben nőttem fel, de anya és apa még emlékszik. Apámként hivatkozom rá, de Paul igazából csak a nevelőapám. Akinek szeme van, az rögtön kiszúrja. Mi hogy menekültünk meg? Szerencsével… Nagyapának volt egy kis birtoka itt, az erdő közepén, így amikor kitört a járvány, anyáék ideutaztak. Azt hittük csak néhány hétről lesz szó, amíg a betegség kitombolja magát. Nem így történt. A betegség még mindig terjed, úgyhogy meg kell tennünk a szükséges óvintézkedéseket. Nagyapa kis házát kívülről megerősítettük, ráadásul mi a hátsó szobákban alszunk, ahova csak két zárt ajtón és egy hosszú folyosón keresztül lehet bejutni. A kulcsokat apa őrzi, a fegyverszekrényhez is neki van kulcsa. A gázmaszk állítólag véd a ragály ellen, így csak abban mozdulunk ki és csakis párosával. Saját vízkészletünk szerencsére van, de az egyéb készleteink egyre fogynak. Apa a lelkünkre kötötte, hogy éjszaka csak akkor hagyjuk el a házat, ha igazi vészhelyzet adódik. Persze nagyapán ez sem segített. Nemrég beteg lett. Csak ült a szobájában mozdulatlanul, bámult a semmibe a fekete szemeivel. Apa és én kivittük az erdőbe, és apa főbe lőtte. Hogy ne szenvedjen. Nem bírtam odanézni.

it comes at night

Néhány napja az éjszaka közepén arra ébredtünk, hogy valaki van a házban. Kint motoszkált először az előszobában, majd nekiállt szétverni a folyosóra nyíló külső ajtót. Remegő kézzel öltöttük fel a maszkjainkat és kaptuk fel fegyvereinket. Szerencsére a behatoló csak egy fiatal fickó volt, ráadásul egyedül jött. Apa leütötte, majd odakinn egy fához kötözte és ott hagyta éjszakára. Mivel reggel még életben volt és a betegség tünetei sem mutatkoztak rajta, apa kifaggatta. Willnek hívják és van egy felesége és egy kisfia. Olyan 40 mérföldnyire egy viskóban húzták meg magukat, de elfogyott a vizük, így a férfinek útra kellett kelnie. Állítólag azt hitte, üres a ház, de szerintem apa először nem hitt neki. Apa azt mondja, senkiben sem szabad megbíznunk, aki nem családtag. Will meséje végül mégis igaznak bizonyult, így most már itt laknak velünk. Hatan csak jobban meg tudjuk védeni a házat, mint hárman… Will felesége, Kim nagyon csinos, még ha kicsit öreg is. Mármint hozzám képest persze. Képtelen vagyok aludni, mindig csak rá gondolok. Legalábbis ezt próbálom elhitetni magammal… Mert valahányszor lehunyom a szemem, mindig magamat látom, karomon a ragály kiütéseivel és fekete szemmel bámulok a semmibe…

A film címe volt az, amire felkaptam a fejemet. It comes at night (Éjszaka jön). Gondoltam egy életem egy halálom, nekem ezt látnom kell. A trailer is meglehetősen feszült légkörű filmet sejtetett, így meg aztán pláne. Aztán csak vártam és vártam, de semmi nem jött az éjszaka folyamán. Meg nappal sem. Meg úgy egyáltalán: nem jött semmi. Az It comes at night a poszt-apokaliptikus, illetve zombifilmek drámai vonulatát igyekszik megragadni, mégpedig – legnagyobb bánatunkra – vegytiszta módon. Az egyetlen dolog, amitől rettegni kell, az nagyon is emberi: a széthullott társadalom szocializációt levedlett túlélői jelentik az igazi fenyegetést, mivel a világvége után csupán két szempont marad, túlélés és család. Nem feltétlenül ebben a sorrendben. A gondolat, hogy mi is megbetegszünk persze mindig ott lebeg a szemünk előtt, de a betegség kis odafigyeléssel és a szabályok betartásával viszonylag könnyen elkerülhető. Erre a receptre persze láttunk példákat korábban, nem is egyet. Csak hogy az igazán jól sikerültek közül szemezgessünk: The Divide, The Battery, de még a The Walking Dead széria egy-egy jobban sikerült epizódját is ide sorolnám. Röviden tehát, az a bizonyos padlás tele, mit lehet ehhez még hozzátenni?

it comes at night

Becsületére legyen mondva, az It comes at night nagyon is jól indul. Egészen addig, míg le nem esik a tantusz – hogy márpedig az erdőben nem mászkálnak zombihordák és egyik sötét sarokból sem fogja ránk vetni magát valami rettenet – a film igencsak feszült marad a maga módján. Sokszor említettem már, hogy a leghatásosabb félelemkeltő eszköz az alkotók kezében az, hogy félelmünk tárgya a végsőkig rejtve marad. Ugye az a bizonyos “ismeretlentől való rettegés”. Márpedig Trey Edward Shults író-rendező nem sokat köt az orrunkra az általa elképzelt apokalipszis belső logikájából. Jóformán semmit sem tudunk a betegségről, annak lefolyásáról vagy a betegekre gyakorolt hatásáról, hőseink múltjára vonatkozólag is jobbára csak homályos utalásokat kapunk. A dráma, ami lassan kibontakozik nem is a külvilág és közösség között feszül, hanem a közösségen belüli bizalmatlanság és a biztonságérzet hiánya adja a film klausztrofób hangulatát.

it comes at night

Egy idő után azonban még a leglassabb felfogású nézőnek is földet ér az ejtőernyős tantusz és rájön, hogy a bolondját járatják vele. Amikor feleszmélünk, hogy a sötétben semmi nem ólálkodik, a fenti recept egyre kevésbé kezd működni. A drámai vonal öncélúvá válik, az eleve elég komótosan építkező film mindinkább lassúnak tűnik és végül csak azt várjuk, hogy intézzék el már végre egymást ezek a paranoid majmok, hogy végre továbbléphessünk. Két dolog menti meg végül az It comes at night-ot attól, hogy az értéktelen vacak kategóriába kerüljön: egyrészt a színészi játék, a sötét tónusú, jól eltalált fényképezés – tehát a filmkészítés technikai oldala -, másrészről pedig az, hogy egészen a film végéig azért csak ott motoszkál agyunk valamely rejtett zugában a kérdés: Tényleg ennyi lenne? Vagy lesz még itt valami csavar a dologban? Ha ezt a kérdést most megválaszolnám, éppen ettől az utolsó szalmaszáltól fosztanálak meg titeket, szóval szám ezúttal néma marad. Viszont végezetül hadd válaszoljak meg egy kérdést, melyet még a bevezetőben tettem fel, nevezetesen: lehet 2017-ben zombifilmet csinálni zombik nélkül? Az It comes at night bizonyítja, hogy lehet. Csak éppen nem érdemes.

Értékelés: 5/10

Gabblack

Be the first to comment on "It Comes At Night (2017)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..