Serial Chillers I: Andrei Romanovich Chikatilo

ChikatiloAz elmúlt hetekben a világ egyik legtermékenyebb sorozatgyilkosáról, Andrei Romanovich Chikatilo-ról olvashattatok, a tevékenysége inspirálta filmek kapcsán. Természetesen ezek az alkotások a nagyérdeműnek készültek, így egy-egy fontosabb mozzanatot emeltek ki a Rosztovi Mészáros közel két évtizedes munkásságából. A drámaiság, az emberi gonoszság, a torzult elme bemutatása mellett azért szerencsére néhány izgalmas tényre is rámutattak a rendezők, forgatókönyv- vagy éppen bestseller írók.
A Serial Chillers rovata azonban szeretné más oldalról megközelíteni a sorozatgyilkosokat, és a modus operandira (elkövetés módszere), illetve a gyilkosság anatómiájára (hátterek és tervezés) igyekszünk koncentrálni. Valamint a popkulturális hatásokkal is megismertetjük az olvasókat.

Gyermekkor

Andrei 1936. október 16-án Yabluchne-ben, Ukrajnában látta meg a napvilágot. Андрій Романович Чикатило – anyanyelvén így írják a nevét – gyermekkora igencsak sanyarúnak bizonyult a sztálini diktatúra alatt. Szülei földműveléssel foglalkoztak, ennek ellenére – Chikatilo saját elbeszélése alapján – gyakran előfordult, hogy nem került normális étel az asztalra, így azt ették, amit csak találtak. Talán innen származik az a szóbeszéd is, amelynek igazolására a mai napig sem volt lehetőség, miszerint Andrei-nek volt egy Stepan nevű bátyja, akit a szomszédok raboltak el és ettek meg. De az is előfordulhat, hogy csupán ezzel próbálta meg igazolni későbbi eltorzult evéskultúráját.

Amikor a II. világháború kezdetét vette, édesapját elhurcolták katonának, és soha többé nem látták, így ennek a szülőnek a korai elvesztése kihatott az iskolás éveire is. Ráadásul fogságba is esett, amely miatt később a fiút – apját gyávának bélyegezve – többször piszkálták is. A náci megszállás alatt rengeteg szörnyűséget éltek át, ezért nem meglepő, hogy nagyon sokáig ágybavizelt – ez a sorozatgyilkosoknál elég gyakori gyerekkori vonás. Anyukája sem viselte jól a kialakult körülményeket, és mind Andreit, mind később született húgát, Tatyanat gyakran leszidta és bántalmazta. Ezek pedig erősen hozzájárultak a torz elme kifejlődéséhez, nem beszélve arról, hogy miután a házukat porig égették – és ezt végig kellett néznie az ifjú Chikatilo-nak is –, a fiú arra kényszerült, hogy édesanyjával egy ágyban aludjon.

* * *

Chikatilo múltját kutatva mindig az az érzésem volt, hogy ezeket a gyerekkori traumákat (különösen a feltételezett testvér sorsát, ami aztán motívumként visszaköszön egyszer-kétszer a horrorirodalomban is) ha nem is mentségként, de magyarázatként próbálják tálalni. Mint ahogy John E. Douglas (Mindhunter) könyvei is gyakran hangsúlyozzák a sorozatgyilkosok sanyarú gyerekkorát, a szeretet nélküli, beteges kapcsolatot az anyával; és tény, hogy Chikatilo-nak ebből bőven kijutott. Nem szabad elfelejteni azonban, hogy a a Holomodor (a nagy ukrán éhínség) hétmillió áldozatot szedett, és azóta is élénken él az ukrán nép emlékezetében; mint ahogy az időszakban a Szovjetunió más részein pusztító hasonló, ember által előidézett éhínségek is. Ezekben az időkben, vagy a II. világháború során, Sztálingrád ostromakor (egy beszámoló szerint még Budapest esetében is) előfordult kényszerből eredő kannibalizmus; ilyen környezetben pedig a sanyarú gyerekkorra hivatkozni ízléstelen vicc.
Ha a sorozatgyilkosok létében valóban ennyire kulcsfontosságú mozzanat lenne a gyerekkori trauma és az anyai szeretet hiánya, itt a Keleti Blokkban nagyjából minden második felnőtt sorozatgyilkos lenne.

* * *

ChikatiloA sztálini diktatúra és a háború borzalmaira egyértelműen a Child 44 világít rá legerősebben, de a szemfülesek észrevehetik, hogy Thomas Harris is sokat merített ebből az elbeszélésből, hiszen a Hannibal ébredése kísértetiesen hasonlóan indul, mint Chikatilo elmesélt gyermekkora. Talán ez az a pont, ahol a Tom Hardy nevével fémjelzett filmnek igazán sikerült eltalálnia az alaphangulatot, hiszen sem a Citizen X, sem az Evilenko nem foglalkozott ezekkel az élményekkel, inkább a hetvenes-nyolcvanas évekre koncentráltak.

Andrei igencsak értelmes gyereknek bizonyult, és fogékony volt mind a tanulás, mind az olvasás iránt, ezért hamar éltanulóvá emelkedett. Mindezt annak ellenére, hogy nagyon szegények voltak és gyakran rosszul is lett az iskolában, amiért – illetve gyenge fizikuma miatt – sokszor ki is gúnyolták. A szexuális fejlődését megpecsételték az átélt gyerekkori élmények, illetve az az eshetőség, hogy láthatta, amint édesanyját a német katonák megerőszakolták – ennek eredményeként születhetett a húga is, hiszen addigra édesapja már nem élt. Természetesen ez is csupán feltételezés, bizonyítékot már hiába próbálnának keresni rá.
A tinédzser Chikatilo is hamar ráébredt, hogy képtelen a normális erekcióra, ezért frusztráltságot érzett, amit csak növelt az a tény, hogy – állítása szerint – egy verekedés alkalmával mégis sikerült ejakulálnia. Mindezt alátámasztja a kórtörténet is, amelyet vallomásai során osztott meg a rendőrséggel és a pszichiáterekkel, miszerint már a háború folyamán furcsa kettősséggel szemlélte a holttesteket. Egyrészt elborzasztotta a fiút a látványuk, másrészt izgalom lett úrrá rajta – amely egyik ismérve a kéjgyilkosok jellemvonásainak.

 

Ahogy a képzelgésből gyilkosság lesz

Az Evilenkoból azt is megismerhettük, hogy Andrei igazi véresszájú kommunistává vált, azaz könnyedén átmosták az agyát az ideológiák, amely természetesen nem cáfolja meg azt az elméletet sem, hogy átlag feletti intelligenciával rendelkezett. Hiszen korántsem biztos, hogy a cselekedetei összhangban álltak a saját elképzeléseivel, meglehet, hogy csupán meglátta a lehetőséget abban, ha beáll a sorba, hiszen jóval magasabb pozíciókba juthatott el a segítségükkel, illetve könnyebben boldogult az életben is.

ChikatiloElsőre nem vették fel a moszkvai egyetemre, így be kellett vonulnia a seregbe. Katonai pályafutása során is inkább a párt- és az eszmék tanulmányozására koncentrált, illetve a propagandára, amely a kort jellemezte. Azonban ez idő alatt kitudódott az a tény is, hogy impotens, és mivel a kicsiny faluban ennek híre ment, így öngyilkossággal próbálkozott. Végül – testvére aktív közreműködésével – sikerült egy “megértő” párra lelnie, aki beleegyezett, hogy a spermáját kézzel juttassa be a hüvelyébe, hiszen az erekció elérésével továbbra is problémái akadtak.
Feleségével Roston-na-Donu-ban alapítottak családot, ahol Chikatilo elvégezte az egyetemet, és Novoshakhtinsk-ban vállalt munkát, orosz nyelv és irodalom tanárként. Saját vallomása, illetve a kollégái elbeszélése nyomán tudjuk, hogy itt kezdett el igazán kibontakozni, hiszen olyan társaságban mozgott, ahol könnyű prédákra lelhetett. Azt azért érdemes hozzátenni, hogy az impotenciájáról mindenki tudott, és gyakran gúnyolták érte, ennek ellenére mégis kihasználta a helyzetet, hiszen erősebb volt náluk.

Többször molesztálta a lánytanítványait, és ezek alkalmával ejakulált is, amely ismét megerősítette benne a tudatot, hogy az erőszak az egyetlen, ami képes izgatni őt. Mivel igencsak hasznos tagja volt a társadalomnak – legalábbis a párt szemszögéből minden lelkes kommunista, besúgó és propagandista annak számított –, így nehezen, de végül sikerült megszabadulnia tőle az iskolának – rákényszerítették, hogy felmondjon. Andrei Chikatilo később azt vallotta, hogy rengeteget fantáziált arról, hogy elrabolja, megkínozza és megöli azokat a nőket és gyermekeket, akikkel közösülni szeretett volna és kudarcot vallott náluk, illetve kigúnyolták őt.

Az első gyilkosságot ezután követte el, de már egy másik városban, Sahtiban dolgozott, továbbra is egy iskolában. Mivel gyakran kellett vonatra ülnie, illetve a busz- és vasútállomásokon várakoznia, így elkezdett beszédbe elegyedni a kiskorú utasokkal. Tanult pedagógiát és már korábban is volt alkalma tanulmányozni a gyerekeket, így könnyedén elnyerte a bizalmukat, és 1978. decemberében lecsapott első áldozatára, a 9 éves Yelena Zakotnova-ra.

Chikatilo kéjes részletességgel írta le a gyilkosságai módját, így minden szörnyű mozzanatot ismerhetünk, annak ellenére, hogy nem egy tetemet jóval később, erősen oszlásnak indult állapotban találtak meg. Ráadásul ezért a gyilkosságért mást vontak felelősségre, a szovjet rendőrség módszereit ismerve bárki rávehető volt egy beismerő vallomástételre, ha megfelelő ideig dolgoztak rajta.

Ahogyan az elején jeleztem, úgy gondoltam, hogy a gyilkosság anatómiája után az érdekesebb téma inkább az elkövetés módja, nem pedig az áldozatok felsorolása, hiszen ez utóbbi néhány kattintással bárhol elérhető (ITT). Ami igazán izgalmas, az a kézjegyek, amelyek az elkövetéseket jellemzik, illetve a mögöttes tartalmuk és jelentésük a nyomozóhatóságok, valamint Chikatilo számára.

A gyilkosság anatómiája

A korai fellelt tetemeket még túlságosan későn találták meg, így az erősen putrifikált (bomlásnak indult) testekből csupán annyi volt nyilvánvaló, hogy a rendőröknek azonos elkövetővel van dolguk. A legelső kislány halálát fojtogatás és három, a hasba hatoló késszúrás okozta, melynek kivitelezésekor Chikatilo – vallomása szerint – a testre ejakulált. Mindeközben Yelena még élt; amikor a férfi ezt észrevette – mert nyöszörögni kezdett –, puszta kézzel addig szorította az áldozat nyakát, amíg az elvesztette az eszméletét. Ezután a folyóba dobta a feltehetően még életben lévő lányt (a The Red Ripper című könyv szerint vizet találtak a tüdejében). Mivel nem kapták el, így felbátorodott, és több fiatallal is végzett, egészen 1981-ig.

ChikatiloA sors fintora, hogy ekkorra már a kollégái is tisztában voltak aberrált viselkedésével, és végül kirúgták a második tanári állásából is. Ennek ellenére senki sem fogott gyanút a holttestek feltűnésekor. Amikor egy Viktor Burakov nevű 37 éves alhadnagy, a kriminalisztikai laborból azt a megbízást kapta, hogy derítse fel egy ismeretlen nő meggyilkolásának körülményeit, megváltoztak a dolgok, hiszen előtte könnyedén találtak olyan személyt, akit elítélhettek az izoláltnak tűnő esetek kapcsán. A feltalált női holttestet a következőképpen írták le: „halálát tucatnál is több döfés okozta, szemeit kiszúrta, mindeközben késsel durván szétroncsolta a szemüregeket. Az áldozatot a gyilkos meztelenre vetkőztette, arccal a föld felé fektette, lábait szétfeszítette”. A lány szájában faleveleket és földet találtak, amelyet később azzal magyarázott, hogy így próbálta elhallgattatni őt.

A Különlegesen Súlyos Bűncselekmények osztálya ezután több, kapcsolódó halálesetet is talált a női test közelében fekvő erdő területén, így kapta Chikatilo az Erdei Vetkőztetős Gyilkos becenevet – ekkortól már tudták, hogy egyetlen elkövetőt kell keresniük. A későbbi pszichológiai elemzés, illetve Andrei elbeszélése nyomán egyértelművé vált, hogy a férfi azért szúrta ki a szemeket és fordította hasra a holttesteket, mert egyrészt hitt abban a népi babonában, hogy az áldozat retinájába ég az utolsó kép, amit látott (így a gyilkosa arca is), másrészt pedig alapvetően kerülte a gúnyos tekintetet, amely a nőkből feléje áradt, impotenciája miatt. Természetesen ez utóbbi – a legtöbb esetben – csupán az elméjében létezett, a fiatalkori emlékei sugallták neki, hogy kibeszélik a háta mögött. Azonban az is tény, hogy prostituáltak is voltak az áldozatok között, így nem kizárható, hogy megtörtént vele, miközben egy gyilkosság végrehajtására készült.

ChikatiloMivel a hatóságok teljesen hamis nyomon indultak el, és Yelena Zakotnova megöléséért is egy ártatlan személyt ítéltek el, így Chikatilo vérszemet kapott. 1982-ben levelet küldött az egyik áldozat családjának, „Szadista Fekete Macska” aláírással, melyben azt ígérte, hogy további tíz holttestre kell számítani egy év leforgása alatt. Utólag igazolták is a tettes narcisztikus jellemvonását, hiszen bármennyire is tisztában volt vele, hogy egyszer el fogják kapni, kimondottan élvezte olvasgatni a róla szóló híreket. A következő tetemeket sikerült jobban elrejtenie, így a rendőrség sokáig csak a sötétben tapogatózott. Ezt nem csak átvitt értelemben kell venni; ugyanis beköszöntött a tél, ez pedig segítségére volt a testek elrejtésében.
Ahogyan azt a Citizen X-ben is megismerhettük, Viktor Burakov nehezen boldogult, mert a trendek alapján sorozatgyilkosságok elképzelhetetlenek voltak a “dicső” Szovjetunió területén, emiatt a médiát nem is értesítették és hivatalosan izolált ügyekként kezelték az eseteket. Mivel hasonló probléma még sohasem merült fel, így a pszichiáterek bevonására is csak később kerülhetett sor, egyedül a vércsoport-analízisre tudtak támaszkodni, az alapján sikerült egy-egy szerencsétlent elkapniuk, majd erőszakosan vallomásra bírniuk. A célszemélyek általában szegényebb és kisebbségi rétegből kerültek elő, illetve az aberráltnak tekintett homoszexuálisak, valamint az elmebajjal küzdők köréből.

A kilencedik áldozatot „tucatnyi döféssel ölték meg, a szúrások létfontosságú szerveket, a szívet, a tüdőt és a májat érték. A nyomokból kiderült, hogy a tettes alaposan megforgatta kését a kislány testében, és összeszabdalta a belső szerveit, léket ütött a koponyán, és szokása szerint kiszúrta az áldozat szemeit”. Ezzel egyértelművé vált, hogy valóban egy őrülttel, eszelőssel van dolguk és nem lesz egyszerű elkapni. Chikatilo maga is bevallotta, hogy kéjes mámorba került a testeken ejtett sebek és a vér láttán, nem egyszer akkor sikerült ejakulálnia, amikor a hasüreget vagy a mellkast felnyitotta.
Burakov teljesen tehetetlennek bizonyult, hiszen a férfi sohasem hagyott semmilyen nyomot maga után, így abban reménykedtek, hogy egyszer majd hibázni fog, és akkor elkaphatják. Az első jellemrajzok szerint az elkövető „férfi mindig magányos, védtelen áldozatokat szemelt ki, kiket könnyedén hatalmába keríthetett…, súlyos szellemi zavara veleszületett idegrendszeri rendellenesség, leginkább valamely középsúlyos szellemi fogyatékosság eredménye”.

ChikatiloMivel a nyomozás tévúton járt, így Chikatilonak alkalma nyílt rá, hogy bevégezze, amit eltervezett, a tizenhetedik áldozatra már csak 1984-ben találtak rá. „A 14 éves Szergejt tucatnyi késszúrás érte a nyakán… hatvan alkalommal merítette kését a gyermek testébe. Ezután a tettes levágta a fiúgyermek nemi szerveit, majd análisan közösült a holttesttel.” A későbbi, önkéntes vallomásból tudjuk, hogy a férfi áldozatok külső nemi szerveit nem csak azért vágta le, hogy a másik nemhez hasonlatossá tegye őket, hanem – mivel a női tetemeken is gyakran hasonló csonkításokat végzett – ezzel akarta felsőbbrendűségét is jelezni, illetve utólagosan is megalázni a testeket. Mivel tisztában vagyunk azzal, hogy miként bántak vele a hölgyek, akikkel korábban szexuális aktust kezdeményezett, így elképzelhető, miféle elfojtott düh és agresszió gyűlhetett fel benne, amelyet ekképpen le is vezethetett. A gyilkosságok pedig egyre brutálisabbak és egyre gyakoribbak lettek. Ezek a kielégülések, melyet az elkövetéskor érzett, egyre rövidebb időre csillapították a helyzet utáni éhségét. Bár később Chikatilo azt nyilatkozta, hogy valójában “amit tettetem, nem szexuális élvezetért tettem. Inkább egyfajta nyugalom lett úrrá rajtam.”
Szergejnek köszönhető az, hogy a vércsoportot is sikerült azonosítani a hatóságoknak, azonban később erről kiderült, hogy a vizsgálatok nem megfelelő biztonsággal elvégezhetőek, így elég sokat hibáztak a gyanúsítottak elfogásakor, illetve elengedésével.

Chikatilo1984 több szempontból is fontos fordulópont volt, melyre mind a Citizen X, mind az Evilenko rávilágítottak. Ekkor kapták ugyanis el először Chikatilot – az álruhás rendőrök furcsának találták, hogy fiatal lányokat szólítgat le, illetve kötelet és kést találtak a csomagjában – , aki mindent tagadott, és a vércsoportja sem stimmelt: a vérmintája A csoportot mutatott, míg a holttesteken talált testnedvek AB-s csoporthoz tartoztak. Ráadásul a párt kitűnő katonájaként gyanú felett állt, így elengedték.

* * *

A vércsoport vizsgálata két okból volt sikertelen. Egyrészt maga a teszt olyan körülmények között folyt le, ahol nagy volt az esély a minta kontaminációjára (keresztszennyeződésre). Másrészt akkoriban még nem volt ismert tény, hogy a népesség nagyjából tizenöt százaléka esetében a az ABO antigének nem találhatóak meg a testnedvekben (ezt “vércsoport ABO nem-kiválasztónak (non-secretornak)” nevezi a szakirodalom). Ez azt jelenti, hogy ha a vérén kívül bármilyen másik váladékból (nyál, sperma, izzadság, vizelet, stb) vesznek mintát, a vércsoportteszt AB-s eredményt fog hozni, annak ellenére, hogy az alany vércsoportja más; például Chikatilo esetében A-s.
Hátborzongató belegondolni, hogy a vércsoportteszt bevezetése óta eltelt időben hányszor vezethette félre a hatóságokat ez a probléma; hány gyilkost hagytak futni csak azért, mert szokatlanul viselkednek az antigénjei.

* * *

Profilozás a Szovjetunióban

Csak ezután merült fel Burakovban, hogy valamilyen szakmai jellemrajzot próbáljanak felépíteni, ezért tucatnyi pszichiáter közül végül dr. Alexandr Bukhanovsky vállalta, hogy kísérletet tesz a gyilkos elméjének felderítésére. Akkoriban egyáltalán nem volt rutinszerű az ilyesmi, így a megkeresettek többsége mereven elzárkózott a felkéréstől. Bukhanovsky szerint „az elkövető 25 és 50 év közötti férfi, aki normális módon képtelen a szexuális kielégülésre…, a gyilkos szégyelli impotenciáját, ezért nem akarja, hogy ”lássák” őt, miközben nekrofíliát gyakorol a tetemeken…  Az elkövető nyilvánvalóan szadista…, nem skizofrén, és egyáltalán nem retardált”, hiszen „gondosan jár el, felkutatja, becserkészi és lemészárolja áldozatát, …mindig tervszerűen cselekszik”. Bár a nyomozás vezetője sokáig nem hitt ebben az elméletben, és továbbra is a deviáns elemek között kereste a tettest, azonban később bebizonyosodott, hogy a pszichiáter több ponton is eltalálta a személyiségprofilt.

ChikatiloLopással vádolták meg és egy évre elítélték, amiből csak három hónapot kellett letöltenie. Miután szabadlábra került, hosszú ideig szünetet tartott; ennek oka nem teljesen ismert, de valószínűleg az új munkahely és a korábbi vérvizsgálat miatt döntött úgy, hogy átmenetileg meghúzza magát. Csak 1985. szeptemberében ölt újra, a fiatal nőre pedig már Moszkvában talált rá. “Az erdő cserjés részére csalta, ahol megkötözte, 38 döfést ejtett a testén, majd megfojtotta”. A rendőrség csak későn ébredt rá, hogy Chikatilo áttette ténykedését más területre, de Burakov mindent megtett azért, hogy felderítse az új helyszínen történt eseteket is. Az elkövető ekkor kapta az X-gyilkos becenevet, amelyet a Citizen X című film is felhasznált. Mivel Andrei új állást talált, és Moszkva közelében dolgozott, alaposan megzavarta a hatóságokat, olyannyira, hogy a nyomozó idegei felmondták a szolgálatot és rövid időre szanatóriumba kényszerült. Szerencsére ebben az időszakban csökkent az áldozatok száma, 1985 és 1987 között összesen öt támadás történt.
A probléma csupán annyi ezekkel az adatokkal, hogy Chikatilo jóval több áldozatról számolt be, mint amennyit végül sikerült rábizonyítani, illetve az ítélet után a bíróság úgy döntött, hogy nem érdemes ezzel tovább foglalkozni. Ennek eredményeként a mai napig lehetséges ismeretlen tetemekre bukkanni a vadászterületén.

ChikatiloA következő – felderített – gyilkossági hullám csak 1988-ban indult meg, amikor is visszatért Rosztovba. A sínek mellett talált “nő kezeit megkötözték, majd tucatnyi késszúrásal végeztek vele, orrát levágták, koponyájára pedig oly erős ütést mértek, hogy az behorpadt”. Ám a következő esetben már egy felületes személyleírással is rendelkeztek az elkövetőről, mert a harminckilencedik áldozat barátja egy középkorú, bajuszt viselő férfival látta utoljára a kisfiút, akinek arany fogpótlása volt. Ezen a nyomon el is indultak, de a mai napig nem tudni, hogy miért említették meg ezt a később fals információnak bizonyuló részletet.
1989. augusztus 19-én következett be a 44. gyilkosság. Ez számunkra is igencsak megrázó, mert az áldozat egy 19 éves magyar lány, Varga Ilona volt.

 * * *

Nem számítottunk rá, hogy ennek a történetnek magyar vonatkozása is lesz. Szerencsére a sorozatgyilkosokról szóló történetek mindig tőlünk messze játszódnak, ezért hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy velünk ez nem történhet meg; hiszen Amerika messze van, de Rosztov sincs közel. Ezért volt különösen mellbevágó, amikor utána akartunk nézni, van-e valami különös oka, hogy a Child 44 a 44-ik áldozatot helyezi középpontba, vagy ez csak véletlen egybeesés. Aztán kiderült, hogy a 44. áldozat neve “Elena Varga”, azaz Varga Ilona.
A lány 19 éves volt, és a Szovjetunióban tanult, Rosztov környékén. Chikatilo egy buszon ismerkedett meg vele, és egy erdőbe csalta, ahol megkínozta, megölte és megcsonkította. Egyes híradások szerint evett a méhéből.
A kor körülményeiből kikövetkeztethető, hogy a lány családja, többek között alig egy éves kisfia valószínűleg az 1992-ben kezdődő tárgyalásig nem tudhatták, mi történt Varga Ilonával.

* * *

ChikatiloEbben az időszakban döntött úgy Burakov, hogy olyannal próbálkozik, amellyel előtte csak Amerikában volt szokás. Felkereste a siralomházban Anatoly Slivkot, aki szintén Nevinnomyssk környékén tevékenykedett a kérdéses időszakban, és hasonló elkövetési módszert használt. A beszélgetés során kiderült, hogy az elítélt férfi szintén „képtelen volt szexuális kielégülésre, nemi vágyát a megszokott ingerek már nem tüzelték fel…, már a gyilkosságok kitervelése is szexuális örömet okozott neki, a tervek végrehajtása során pedig mámorító kéjt érzett”. Ezzel bebizonyosodott, hogy nehéz lesz elkapniuk a Rosztovi Hasfelmetszőt, aki egyre brutálisabban végzett áldozataival. Később Chikatilo elmondta, hogy “az egész dolog, a kiabálás, a vér, a haláltusa nyugalommal töltötte el, és élvezetet okozott”. Sajnos az Anatoly-jal folytatott interjú befejezetlen maradt, mert a gyilkost végül még 1989-ben kivégezték.

Chikatilo1990. november 6-án követett el hibát Andrei, amikor egy álruhás rendőr meglátta, hogy mocskos kézzel tér vissza a vasútállomásra, ahonnan előzőleg egy fiatal hölgy társaságában távozott. 53. igazolt áldozata, a 22 éves Svetlana Korostik holttestét egy héttel később, a Donleskhoz állomás közelében fekvő erdőben találták meg. Ezután gyorsan rájöttek, hogy köze lehet az esetekhez, emlékezvén rá a korábbi letartóztatásból. Burakov ekkor már tisztában volt vele, hogy a vércsoport-analízis nem megfelelő biztonságú, ezért megfigyelés alá vonta Chikatilot és november 20-án le is tartóztatták.

 

A tárgyalás

Hiába találtak nála és a lakóhelyén számtalan kést és kötelet, azonban a trófeák közül, amelyet vártak, egy sem bukkant fel. Ráadásul a címén megrémült feleségén és gyermekein kívül semmire nem bukkantak, ami segíthetett volna a nyomozásban. Andrei pedig továbbra is tagadott mindent, bármilyen kemény eszközhöz folyamodtak is. Végül az utolsó estén beengedték hozzá dr. Alexandr Bukhanovskyt (miként a Citizen X is bemutatta), aki nem tudni, hogyan, de végül szóra bírta a kegyetlen mészárost.

ChikatiloAndrei Chikatilo mindent és irtózatos részletességgel mesélt áldozatairól, vadászatairól, és a kéjről, amit akkor érzett, amikor gyilkolt. Immár egyértelművé váltak azok a jelek, amelyeket az áldozatokon tapasztaltak. Elmondta azt is, hogy a szemek kiszúrásával később felhagyott, mert megtudta, hogy csupán népi babonáról van szó. Ezután két hónapra pszichiátriai megfigyelés alá vonták, ahol megállapították, hogy bár borderline személyiségzavarban szenvedett és szadisztikus jegyeket mutatott, tudatában volt cselekedetének, teljesen hűvös és számító személyiséggel rendelkezett. Mivel – narcisztikus jellemvonása lévén – ömlöttek belőle a szavak, így arra is fény derült, hogy sok esetben azért tömködött faleveleket a szájukba, hogy tompítsa a sikításukat, mikor éppen fojtogatja őket. Valóban minden bűncselekményt megtervezett, bár az áldozatait néha véletlenszerűen választotta ki, néha az alkalom szülte, sok esetben pedig egy ideig követte őket, a megfelelő időpontra várva.  Gyakran elfantáziált a gyilkosságokról és a csonkításokról, különös kéjt érzett az elkövetések pillanatában. Harmadik gyilkosságáról pedig elmondta, hogy „úgy döftem belé a kést, mintha szexuális aktust folytatnék vele”. Tehát valóban az elkövetés eszköze, a hegyes és éles kés számára a közösülést szimbolizálta, és impotenciája miatt használta. A vallomás során iszonyatos részleteket is elárult, miszerint a szervekkel gyakran játszadozott a tetem környezetében, leharapta, megrágta azokat és előfordult, hogy a levágott, letépett kisebb részeket, például a mellbimbókat le is nyelte, miközben nem egyszer elélvezett.

* * *

Chikatilo viselkedése a tárgyalóteremben az egyik, ha nem a legkülönösebb, amit valaha láttunk. A tárgyaláson egy fémketrecben foglalt helyet, hogy megvédjék az áldozatok gyászoló családtagjaitól, akik érthető módon meglincselték volna, ha alkalmuk nyílik rá.

A tárgyalás volt a rendszerváltás utáni Oroszország első nagy médiaeseménye, amit a televízió is közvetített. Chikatilo jó érzékkel arra apellált, hogy elmebajra hivatkozva felmentik, így elkerülheti a halálbüntetést, ezért az egész inkább emlékeztetett egy cirkuszra, mint rendes bírósági tárgyalásra. Kiabálásával, sikolyaival vagy éppen nevetéssel többször félbeszakította a tárgyalást; volt, hogy énekelt; egy ponton pedig letolt nadrággal üvöltötte, hogy “nézzenek erre a haszontalan húsdarabra, mégis mit gondolnak, mit tudtam vele csinálni?”.

* * *

Andrei Chikatilot 1992. október 15-én életfogytiglanra plusz 86 évre ítélték el, amit a bíró golyó általi halálra módosított. A kivégzésre 1994. február 14-én került sor.
Ötvenkét gyilkosságot sikerült rábizonyítani; az áldozatai tényleges számában valószínűleg soha nem lehetünk biztosak.

ChikatiloChikatilo ténykedése számtalan művészt ihletett meg az eltelt időszakban, ebben pedig nem csupán filmek akadtak, mint a korábban bemutatásra került Citizen X, Evilenko és Child 44, hanem a zeneipart is mélyen érintette, illetve könyveket is írtak a munkásságáról, vagy életét alapul véve. Közülük a leghíresebbek:

Slayer: Psychopathy Red
Church of Misery: Red Ripper Blues (Andrei Chikatilo)
Eisregen: Ripper von Rostow
Corpse Cook: The Rostov Ripper

Torrente del Bosque: Megdöbbentő kéjgyilkosságok

Mikhail Krivich, Olgert Ol’Gin: Comrade Chikatilo

Robert Cullen: The Killer Department

Peter Konradi: The Red Ripper

Richard Lourie: Hunting the Devil

Tom Rob Smith: Child 44

Robert Kalman: Born to Kill in the USSR

Chikatilo

Dokumentumfilmek:

Criminal Russia: The Trail of Satan

The Butcher of Rostov

 

Smaragd Sárkány és Annie

4 Comments on "Serial Chillers I: Andrei Romanovich Chikatilo"

  1. Igazán részletgazdag és dús írásnak lehettem a részese. Láttam az Evilenkot és mindig is érdekelt a valódi háttér történet amire alapult s most, megkaphattam. Köszönöm a munkát amit beleölt az író a cikk elkészítésébe és hálás vagyok a szórakoztató és élménygazdag írásért. Engem (is) érdekelnek a sorozat gyilkosok és olvastam már külön magazint ami sorozatgyilkosságokhoz köthetően külön lapszámot adott ki, de még abban sem akadt ennyire részletes bejegyzés.
    Kíváncsian várom a következőt!

    • smaragdsarkany | 2018-02-04 at 22:03 | Válasz

      Köszönjük, Cathreen Misery, reméljük a továbbiak is elnyerik a tetszésedet!

  2. A témája ellenére – a sorok olvasásához azért kell erős gyomor – tényleg szinte tudományos alapossággal megírt, izgalmas és a puszta tényeken túlmutató írás. Gratula a szerzőnek!

    • smaragdsarkany | 2018-02-04 at 22:03 | Válasz

      Köszönjük szépen, garael, igyekszünk minél színvonalasabb és részletgazdagabb összefoglalókat írni!

Leave a comment

Your email address will not be published.


*