The Ritual (2017)

Minden tisztességes horror rajongó tudhatja, hogy az erdőkben való túrázás korántsem olyan veszélytelen, mint azt a naiv, hétköznapi ember sejtené. A természet lágy öle – legyen bármilyen gyönyörű – bármikor változhat földi pokollá, legalábbis kedvenc műfajunk több jeles (és kevésbé jeles) képviselői erről adnak tanúbizonyságot. A 2017-es The Ritual is ezt a közkedvelt koncepcióból próbál hasznot húzni, lássuk, hogyan teszi mindezt. 

A horror és a sci-fi műfaja gyakran használja fel a különféle, civilizációtól távol eső, ember által részben, vagy teljesen érintetlen területeket egyfajta hangulatmegteremtő alapként. Rendezőtől és történettől függően főhőseinkre veszélyt jelenthetnek rejtélyes kriptozoológiai egyedek, földönkívüliek, szellemek, szekták, boszorkányok, és még sok minden más, ami a készítők fejéből kipattanhat. A brit rendezésű The Ritual esetében egy négyfős társaság fokozatosan egyre kellemetlenebbé váló túráját kísérhetjük figyelemmel, amely során a főszereplők rájönnek, hogy letérni az előre megtervezett útról bizony nem volt annyira kifizetődő ötlet…

A helyzet azonban nem ennyire egyszerű, ha vetünk egy pillantást a szereplőkre. A The Ritual középpontjában lévő társaság tagjai bár teljesen hétköznapi emberek, helyzetük korántsem mondható átlagosnak. A szóban forgó túrát ugyanis egy halott barátjuk emlékére szervezték, aki néhány hónappal azelőtt, egy rablótámadás áldozataként vesztette életét. Az önmagában is kellemetlen szituációt tetézi, hogy a katasztrófa talán megelőzhető lett volna, ha a csapat egyik tagja, Luke annak idején máshogy dönt, és dacolva félelmével, segít bajba jutott barátján. A fatális ballépés természetesen megosztja a társaságot, és Lukenak nem csupán saját lelkiismeretével, hanem mások vádaskodásaival is meg kell küzdenie. Ahogyan azt sejteni lehet, a fokozódó feszültség és a félelem katalizátorként hatnak a lappangó, elfojtott indulatok felszínre töréséhez, így hamarosan nem pusztán egy ismeretlen erő és négy ember küzdelméről szól a cselekmény.

A The Ritual készítői kihasználták ezt a lehetőséget, és ügyesen építették bele a cselekménybe az emberi tényezőket bemutató szempontokat. A másfél órás cselekmény első háromnegyed órája kifejezetten színvonalas, szórakoztató, és szerencsére nem egy brit Blair Witch Project-klónhoz van szerencsénk, a hasonló környezet és atmoszféra ellenére. Sajnálatos módon az utolsó húsz-harminc percre némiképp szétesik ez a fajta kohézió, a nézőnek olyan érzése támadhat, mintha a készítők nem találták volna meg a kellő ihletet a megfelelő, a film hangulatához illő befejezéshez. A jól megteremtett feszültséget némiképp eloszlatja – vagy legalábbis más aspektusba helyezi- az addigi rejtett, és a félelemfaktor forrásaként funkcionáló tényező egzakt bemutatása. Ennek ellenére, összességében a The Ritual korrekt kis filmnek mondható, bár nem hoz újdonságot a palettára, kikapcsol, szórakoztat.

Értékelés: 7/10

Kinek ajánljuk: Akik szeretik az erdőkben/elhagyatott helyeken játszódó horrorokat, és könnyed kikapcsolódásra vágynak.

(Absvrd)

             

 

Be the first to comment on "The Ritual (2017)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .