Jelek (Signs) (2002)

M. Night Shyamalan művei közül választani olyan, mint zsákbamacskát vásárolni egy vidéki búcsúban; vagy egy gyöngyszemet találsz benne, vagy valami felejthető ócskaságot. Mikor még gyerekfejjel, fénykorában tekintettem meg először, sikerült abban a tudatban hagynia, hogy ez egy jól összerakott, baljós hangulatú sci fi-horror, felnőttként azonban mély sajnálatomra rá kellett ébrednem, hogy inkább egy komédia.

Mel Gibson első blikkre sem a horror, vagy éppen a science fiction szcéna jeles képviselője, ezért hát ebből adódóan is nehéz volt elhelyezni egy ilyen miliőben és elvonatkoztatni az akciófilmekben dühtől túlfűtött karaktereitől. Jelen esetben mégis ráosztották Graham, a már visszavonult, hitét vesztett lelkész szerepét, aki egy isten háta mögötti pennsylvaniai farmon él kis családjával: két gyermekével és öccsével, Merillel. Átlagos életet élnek, mindaddig, amíg egy rejtélyes gabonakör meg nem jelenik a kukoricaföldön. Eleinte egyszerűbbnek tűnik a környékbeli bajkeverőkre fogni, ám hamar kiderül, hogy ennél sokkal komplexebb problémával állnak szemben, ugyanis országszerte gyanús  eseményeket jelentenek földönkívüliek észlelésével kapcsolatban. Eddig a pontig akár arra is gondolkodhatnánk, hogy ki lehet hozni valami tisztességes cselekményt és kivitelezést az adott körülményekből, ám a Jelek rengeteg komikus percet tartogat a további eseményeket illetően.

Valami megfoghatatlan kínos érzés fog el a család közös jeleneteit nézve, mintha mindenki egy kicsit degeneráltabb lenne a kelleténél, és sajnos képtelen vagyok eldönteni, hogy ez a hangulatteremtés  szándékos húzás lenne, vagy éppen csak a véletlen műve és/vagy én vagyok túl szigorú a szereplőkhöz. Sajnos ezt a benyomást csak tetézi a bébifigyelővel fogott földönkívüli jeladás, továbbá a kisfiú tanácsára rittyentett alufóliasisak, melynek viselése megakadályozza, hogy az agyukban olvassanak. A földönkívüliek ábrázolását a lehető legnagyobb klisék bevetésével kivitelezték, mintha csak egy zs-kategóriás UFO-magazinból ragadták volna ki a hosszú végtagokkal, nagy szemekkel, csúcsos fejjel rendelkező lényt, így a film lényegi részét sajnos sikerült komolytalanná varázsolni egy pillanat alatt. Pozitívumként felmutatható, hogy alapvetően felfedezhetnénk ötletes, izgalmas fordulatokat a cselekményben, különösen a végkifejletet illetően, azonban a többek közt fentebb említett el nem hanyagolható benyomások és részletek elhomályosítják az egyébként említésre méltó megoldásokat.

A Jelek egy első látásra közepes, de jól kivitelezhető ötletből nagyon hamar átcsúszott egy tragikomédiába, így pedig ezek alapján mély fájdalommal ugyan, de kitöröltem kellemes emlékeimet a gyermekkor homályából, áthelyezvén a filmet egy egészen más szintre. Magam is rajongója vagyok nem egy M. Night Shyamalan alkotásnak, de ez a Mel Gibson-féle kínos, 106 perces „valami” nem igazán üti meg a mércét, sem horror-, sem pedig sci fi kategóriában említve, még azzal a ténnyel együtt sem, hogy maga Shyamalan is, szokásához híven, feltűnik benne egy mellékszerep erejéig, emelvén ezzel saját művének színvonalát. Ha nem akarod első, pozitívnak mondható benyomásodat a földbe döngölni, a Jelek nem ajánlatos újranézés céljából, sőt, az igazat megvallva semmilyen célra nem ajánlanám. Ha minden áron ettől a rendezőtől vágysz valami finomságra, szerencsére bőven akad más lehetőség.

Értékelés: 5/10

(grey tabby)

             

Be the first to comment on "Jelek (Signs) (2002)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*