Kriptozoológia – 24. rész – Kriptobotanika I.

Ahogy a zoológiának a botanika, úgy a kriptozoológiának a rejtélyes állatok helyett növényekkel foglalkozó testvér-tudománya a kriptobotanika. Nem annyira meglepő módon úgy tűnik, hogy a növényvilág valamilyen oknál fogva kevésbé mozgatta meg az emberek fantáziáját az idők során: a kriptobotanika menazsériája lényegesen kisebb diverzitást, illetve fajgazdagságot mutat, mint kedvenc (ál)tudományunké. Mégis, amennyiben arra vállalkoznék, hogy ezen rovat keretein belül bemutassak valamennyi rejtélyes növénnyel vagy növényszerű lénnyel kapcsolatos legendát és történetet, attól tartok bőven meghaladnám az olvasói türelem szűkös kereteit. Még úgy is, hogy csupán a rejtélyes növények legfontosabbjait, legismertebbjeit kívánom bemutatni, sajnos két fejezetre kell bontanom a téma boncolgatását. Míg az ezt követő részben a lágyszárúak, cserjeszerűek és növényi tulajdonságokkal rendelkező egyéb lények kerülnek terítékre, addig a mai első fejezetben a világ rejtélyes fáinak, faszörnyeinek bemutatása van soron.

A húsevő vagy rovarevő növények létezésének ötlete még a kora újkor botanikusai számára is egyet jelentett egy holdkóros képzelgéseivel. Később bebizonyosodott, hogy ilyen növények igenis léteznek, és rovarevő életmódjuk szorosan összefügg élőhelyük gyenge tápanyag ellátottságával. Az evolúció során számos eltérő út mutatkozott arra, hogy a talajból hiányzó nitrogén tartalmú vegyületekhez az egyes növényfajok valahogy mégis hozzájussanak. Az itthon is jól ismert pillangósvirágúak családjába (Fabaceae) tartozó fajok például gyökérgümőikben gombákkal lépnek szimbiózisra, a gombák pedig a levegőből felvett nitrogént megkötik és átadják a növénynek. A növényi predáció tehát nem más, mint a nitrogén vegyületekért történő küzdelem egy másik evolúciós megoldása, mely csupán a mi szemünkben tűnik extrémnek, egyébként egy teljesen természetes folyamat. A növények által elfogott és megemésztett rovarokban található szerves vegyületek a mostoha élőhelyen élő növények gyarapodását segítik. Nyilvánvaló, hogy az efféle furcsa életmódot folytató növények beindítják az ember képzelőerejét és a következőkben felsorolt extrém diétán élő fák közül némelyik talán éppen ennek a fennen szárnyaló fantáziának a terméke.

A madagaszkári emberevő fa

1878-ban egy bizonyos Carl Liche nevezetű német felfedező, egy neves lengyel biológusnak címzett levelében számolt be egy Madagaszkáron honos, rendkívül bizarr életmódú fáról. A madagaszkári emberevő fa néven elhíresült növényi szörnyeteg törzse Liche leírása alapján leginkább az ananászéhoz hasonlít. A törzs magassága mintegy 2,5 méter volt, melynek tetejéről nyolc, egyenként 3,5 méter hosszú, elkeskenyedő levél lógott alá. A fa tetején, módosult levelekből kialakult csésze-szerű képződményben valamiféle mérgező, víztiszta folyadék foglalt helyet. A csésze tövéből, egyenként 2,5 méteres, szőrös indák álltak ki, valamint 6 vékony érzékelőcsáp-szerű képződmény emelkedett az ég felé, kígyóként tekergőzve. A helyi – egyébként nem túl barátságos és igen primitív – Mkodos törzs tagjai szentként tisztelték a fát és élő áldozatokat mutattak be neki. Liche állítólag tanúja volt, hogy miután a törzs tagjai először hangosan imádkoztak a fához, hirtelen körülvették az egyik asszonyt és dárdáikkal arra kényszerítették, hogy másszon fel a fára. Mikor a nő már fenn volt, a törzs tagjai rigmusos “Tsik! Tsik!” (Idd!, Idd!) kiáltásokat hallatva arra biztatták a szerencsétlent, hogy igyon a növény csésze-szerű képződményében összegyűlt nedvből. Miután a nő ivott a folyadékból, szinte azonnal hisztérikus őrjöngés lett úrrá rajta, ám mielőtt leugorhatott volna a fáról, a növény indái és levelei megelevenedtek és kígyóként tekeredtek áldozatuk köré. A fa hatalmas levelei lassan felemelkedtek és összezárultak a nő még rángatózó teste körül. A levelek résein rövidesen vérrel, egyéb testnedvekkel és a növény emésztőnedvével vegyes folyadék kezdett szivárogni, melyet miután a bennszülöttek összegyűjtöttek és elfogyasztottak, azonnal groteszk és leírhatatlan orgiába kezdtek a fa körül. A fa levelei mintegy tíz nap után ereszkedtek újra eredeti helyzetükbe, addigra a növény áldozatából mindössze fehérre pucolt csontok maradtak. Liche beszámolója után pár évtizeddel az USA egyik volt kormányzója (Chase Salmon Osborn) is a helyszínre utazott a húsevő növény után kutatva és meglepődve tapasztalta, hogy a helyi törzsek és a misszionáriusok már évszázadok óta “az emberevő fa országa” néven emlegették Madagaszkárt. Magát a fát azonban soha senki sem látta többé és egyes nézetek szerint az eredeti történet jelentős része is csupán kitaláció volt.

Ya-Te-Veo

Madagaszkár emberevő fájának dél-amerikai rokona a helyi törzsek által Ya-Te-Veo-nak (törzsi nyelven azt jelenti: “Már látlak!”) elkeresztelt fás szárú növény, mely a guyanai felföld nagy tengerszint feletti magasságban elhelyezkedő fennsíkján honos. A Ya-Te-Veo első látásra úgy néz ki, mintha rövid, vastag törzsének tetejéből óriási, egészen a földig érő, vékony, de rendkívül szívós levélszerű kacsok lógnának le. A levelek széleit tüskék vagy borotvaéles fogak borítják, melyek azonban nem láthatóak a gyanútan utazók számára, akik a fa törzsét kényelmes ülőalkalmatosságnak vélhetik. Amikor azonban valaki vagy valami megérinti a kacsok tövét a törzs tetején, a karok kígyóként megelevenedve és a törzs felett felemelkedve fogják körül áldozatukat, ahol a tőrszerű fogak végül a szerencsétlenül járt zsákmány húsába mélyednek. Az összeszabdalt testből kicsorgó vért a növény felszívja, majd a kacsok újra visszaereszkednek a földre az áldozat kivéreztetett, kiszáradt tetemével együtt. A növény hátborzongató neve egyébként abból a hiedelemből fakad, hogy a Ya-Te-Veo valamiféle szem, vagy szemek segítségével képes “meglátni” leendő áldozatát.

kriptobotanika

Az indiai tehénevő fa

Míg a madagaszkári emberevő fa és a Ya-Te-Veo-ról készült beszámolók java a 19. század végére-20. század elejére tehető, addig a dél-indiai tehénevő fa 2007-ben is hallatott magáról. Egy megriadt tehénpásztor riasztotta a helyiket Padrame sűrű dzsungellel körülvett falujában. A pásztor elmondása szerint a gondjaira bízott tehenet egy fa ágai ragadták meg és emelték a magasba. A helyszínre siető falusiaknak végül sikerült megmenteniük a tehenet, miután addig ütlegelték a fa ágait melyek az állatra tekeredtek, míg azok el nem ernyedtek, szabadon engedve az állatot. A híradások szerint a helyiek “pili mara” – tigris fa néven hivatkoztak a tehenet foglyul ejtő növényre, mely egyáltalán nem volt ismeretlen a területen lakók számára. A szárnyra kapott hírek kapcsán egy csapat riporter a helyszínre utazott, hogy maga is utánanézzen a történteknek és – talán nem meglepő módon – az eredetitől néhány árnyalatban különböző történetet jegyeztek fel. A második variáció szerint egy fiatal nő tartott hazafelé az erdőn keresztül, amikor a sűrűben meglátott egy tehenet, melynek a hátsó fertályát egy viszonylag kis termetű fa ágai tartották a levegőben, miközben mellső lábaival próbált a földbe kapaszkodni. Az ijedt lány visszaszaladt a faluba, ahol az egyik helyi földműves sietett a segítségére és fejszéjével elkezdte levagdosni a fa ágait. A fa egészen addig nem engedte el a tehenet, míg a farmer teljesen ki nem döntötte azt. A környék folklórjában különböző legendák keringenek a pili mara-ról, ráadásul a falusiak közül többen emlékezni véltek évtizedekkel korábbi, hasonló esetekre.

A brazil majomcsapda fa

Az 1970-es évek elején egy Mariano da Silva nevű utazó számolt be egy húsevő növényről, mely a brazil-guyanai határ mentén tenyészett a dzsungel mélyén. A növény jellegzetes szagot árasztott, mely állítólag rendkívül vonzó volt a majmok számára. Az illatanyag által elcsábult majmok aztán felmásztak a fa törzsén, ahol a növény levelei teljesen körbefonták őket. Az így képződő gubó aztán csak napokkal később nyílt ki újra, hogy az elpusztult állat csontjai a földre hulljanak belőle.

A Fülöp-szigetek halálosztó fája

A fülöp-szigeteki Mindanao régió felfedezése közben egy Mississippi államból származó ültetvényes egy 12 méter magas és majd’ 30 méter körkerületű, sötétszürke kérgű fát vizsgált meg éppen közelebbről, mivel a növény tövénél emberi és állati csontokat, koponyákat vélt látni. Ekkor az őt kísérő bennszülött vezető hirtelen figyelmeztetően felkiáltott és a fára mutatott. Az ültetvényes megrökönyödve vette észre, hogy a fa utánakap karomszerű ágaival. A fa leveleinek szélét borotvaéles recék borították, felszínükön pedig valami dögszagú folyadék gyűlt össze. Az ültetvényes életét kísérője mentette meg: a látványtól földbe gyökerezett lábú férfit a bennszülött rántotta ki a növény karmaiból. A történet az American Weekly 1925. január 4-i számában jelent meg Szökés az emberevő fa öleléséből címmel, ám a történet szerzője később váltig állította, hogy a sztoriban szereplő fa létezik és az eset valóban megtörtént.

Bohan Upas – A mérgek fája

Kevésbé direkt módszerrel öl a Bohan Upas, melyről Malaysia első felfedezői tettek először említést. A Jáva szigetén élő fa állítólag mérgező, bódító hatású és bizonyára halálos gázt bocsájt ki magából, melyről azt tartják, hogy képes volt megölni kisebb állatokat akár több mérföldnyi távolságról is, kedvező széljárás mellett. Az a hír járta, hogy aki szerencsétlenségére a Bohan Upas alatt alszik el, az soha többé nem ébred fel. Állítólag Jáva szigetén bevett kivégzési módszer volt, hogy az elítélteket a Bohan Upas-hoz kötözték, ahol örökre elaludtak. Mára sokan úgy gondolják, hogy a 15-17. századi legendák alapjául a valóban létező és mérgező nedvet kibocsájtó jávai méregfa (Antiaris toxicaria) szolgált, melynek nedvét a bennszülöttek a mai napig nyílméregnek használják.

Umdhlebi

Egy, a madagaszkári emberevő fához hasonló – bár a Bohan Upas-hoz hasonlóan kevésbé direkt módon gyilkos – életmódot folytató entitás a kontinentális Afrikában is fellelhető, mégpedig Dél-Afrikában, a zuluk földjén. Az Umdhlebi névre hallgató növényi szerzetről először 1882-ben érkezett híradás egy bizonyos G. W Parker tiszteletestől, aki misszionáriusként dolgozott Dél-Afrikában. Az Umdhlebi-nek nagy, törékenynek tűnő zöld levelei voltak és két réteg kérge. Az egyik külső, halott réteg csíkokban lógott le a fáról, míg a második élő ezalatt növekedett. A fa termése vörös és fekete színekben pompázott. Az Umdhlebi azáltal gondoskodott saját talajának megfelelő szerves anyag tartalmáról, hogy megmérgezte a közelébe tévedő állatokat, melyek lebomló tetemei megtermékenyítették a földet. A mérgezés tünetei fejfájás, szem-bevérzés, erős fájdalom, hasi felfúvódás, hasmenés, magas, delíriummal kísért láz volt, melyet végül halál követett. A feltételezések szerint a talajból szivárgó gáz halmazállapotú méreg, melyet a fa gyökere kibocsájtott még csak nem is az egyetlen veszélyes tulajdonság volt, mellyel a növény rendelkezett: állítólag, ha a második, élő kérget sérülés érte, egy erősen maró hatású nedvet eresztett ki magából. A fa lehullott ágai vagy gallyai még elégetve is mérgezőnek bizonyultak.  

Orákulum fák

Az eddig felsoroltak dacára, nem csak és kizárólag gyilkos és húsevő fák szerepelnek a kriptobotanika fajlistáján. Az orákulum fák olyan fák, melyek képesek emberi nyelven szólni, megjósolni jövőbeli, történelmileg fontos eseményeket. A világ minden táján előfordulnak, kultúrától függetlenül. A kelta druidák állítólag képesek voltak beszélgetni a fákkal. Az indiai Nap és Hold fája állítólag képes volt megjósolni a jövőt, kettéágazó szára egyik fele férfi, másik női hangon szólt a hozzá elzarándokolókhoz. Éjjel a női, nappal a férfi rész volt ébren, nevük ennek megfelelően Muthu és Emausae volt (Nap és Hold). Állítólag maga Nagy Sándor is járt a híres fánál, mely megjósolta az uralkodó vesztét. Azonban, mivel ezt a helyi nyelven tette, az indiaiak csak vonakodva voltak hajlandók lefordítani az elhangzottakat, félvén az önkényúr haragjától.

A perzsa Waqwaq szintén egy orákulum fa, melynek eredete ugyanúgy Indiára vezethető vissza, mint a Nap és Hold fájáé. A Waqwaq megjelenése azonban sokkal hátborzongatóbb: a fa gyümölcse, termése ugyanis férfi, női vagy szörnyeteg fejeket formáz, melyek jellegzetes “Waq-waq” kiáltásokat hallatnak. Ehhez nagyon hasonló a japán/kínai eredetű Jinmenju (“emberarcú fa”), melynek gyümölcsei szintén emberfejeket formáznak, melyek folyton mosolyognak és nevetgélnek, még akkor is, mikor lehullanak az ágakról. A korabeli kínai feljegyzések szerint a Jinmenju fák termése édes-savanyú ízű volt, és a gyümölcsök magja is emberfejet formázott, szemekkel, fülekkel, orral és szájjal.

A muzulmán kultúrában is fellelhetők az orákulum fák, méghozzá a síró datolyapálma legendájának formájában. A történet szerint Mohamed próféta prédikációit mindig egy datolyapálmának támaszkodva adta elő. Mikor a próféta pulpitusát máshova helyezték át, a datolyapálma keservesen sírni kezdett, akár egy kisgyermek. A próféta ekkor lemászott a pulpitusról, a datolyapálmához lépett, átkarolta és megvigasztalta azt. Mohamed szerint a pálma hiányolta az általa kinyilatkoztatott vallási bölcsességet.

Kagylófa (Barnacle tree)

Egy, a középkori Angliából eredeztethető legenda szerint létezik egy fa, melynek termése kagyló alakú, és mikor a termés kifakad, abból lúd-fiókák kelnek ki. A kagylófa létezése egészen a 18. századig elfogadott dolog volt a herbalisták között. Valószínű, hogy a legenda abból a tényből fakad, hogy elég gyakran előfordul, hogy az uszadékfák ágain kagylók telepszenek meg, melyek valóban úgy hatnak, mintha eredetileg a fa termései lennének. Nyelvészeti érdekesség, hogy a barnacle angol kifejezés egyaránt jelent kagylót, kacslábú rákot (Cirripedia – mely formáját tekintve szintén kagylószerű) és van jelen az apácalúd (Branta leucopsis) angol nevében (barnacle goose).

Spagettifa

Végezetül az emberi hiszékenység egyik mosolyt fakasztó példája is rejtélyes növényekhez kapcsolódik. 1957. április 1-jén a BBC bemutatott egy felvételt, melyen egy svájci család éppen spagettit szüretelt a családi “spagettifáról”. Mivel akkoriban a spagetti még kevéssé volt ismert Angliában, az emberek simán bedőltek a mai szemmel meglehetősen egyszerű tréfának. Állítólag nem kevés “április bolondja” telefonált be a televízió-csatornához, saját spagettifa ültetésére vonatkozó jó tanácsok reményében. A BBC kommunikátorai pedig faarccal közölték velük a tuti-biztos receptet: “Helyezzen egy szál spagettit egy paradicsomszósz konzervbe, majd reménykedjen a legjobbakban!”

***

Ebből az utolsó példából is látszik, hogy a kriptobotanikában – a kriptozoológiához hasonlóan – igen jelentős szerepet játszik az emberi hiszékenység. A fenn felsorolt lényekről szóló történetek jelentős része jó eséllyel puszta koholmány, melyet csodákra, furcsaságokra éhes közönség felkapott. Mint tudjuk, a gyilkos fák gondolata nem áll olyan távol a valóságtól, hiszen ezek egy részét csupán a zsákmány mérete különbözteti meg valóban létező rokonaiktól. Talán éppen ezért tudnak annyira hátborzongatóak lenni az emberevő, vagy nagyobb emlősök elfogyasztására képes növényekről szóló történetek: akár igazak is lehetnek.

Gabblack

Be the first to comment on "Kriptozoológia – 24. rész – Kriptobotanika I."

Leave a comment

Your email address will not be published.


*