Verónica (2017)

Ha egy beszélgetés során bedobjuk a „spanyol horror” szóösszetételt, az utóbbi tíz-tizenöt év termésének köszönhetően már sokkal kevesebben fognak furcsán nézni ránk. Mára a filmek világában kevésbé járatosoknak is eszébe jut legalább egy-két cím. A feltörekvő spanyol filmipar ugyanis a horrorok terén sem lazsált, és mára szinte alapmű-kategóriás darabokat is prezentáltak a félszigeten. Említhetjük a koprodukcióban elkészült Ördöggerincet Guillermo del Toro rendezésében, vagy a Mamát, de a legnagyobb népszerűségre minden bizonnyal a [Rec]-sorozat tett szert.

A Paco Plaza művésznéven működő Fransisco Plaza Trinidad kevésbé jól sikerült 2012-es [Rec]3– Génesis után tavaly ismét kijött egy említésre méltó alkotással. A Verónicának írója és rendezője is egyaránt ő volt.

A cselekményt nagyjából így foglalhatjuk össze: Verónica kissé magányos kamaszlány. Édesapja meghalt, anyja pedig folyton-folyvást dolgozik, így többnyire rámarad három kisebb testvérének felügyelete. Idő előtt fel kell nőnie, és igazán gondoskodó pótanyja a kicsiknek. A film során világossá válik, hogy Verónicát régóta foglalkoztatja az okkultizmus, így egy nap két iskolai barátnőjével szeánszra készülnek az iskola pincéjében egy ouija-tábla segítségével. A lány apjával szeretné felvenni a túlvilági kapcsolatot, azonban a szeánsz félbeszakad, Verónica megsérül és önkívületi állapotba kerül. Később látszólag nem emlékszik semmire. Ettől fogva azonban paranormális jelenségek, látomások kezdik üldözni őt és testvéreit. Környezete hitetlenkedve fogadja aggodalmait, barátnői elfordulnak tőle, anyja nem veszi komolyan panaszait, vagy többnyire meg sem hallgatja őket. Vero egyedül marad félelmeivel, mert bár testvéreivel szemben is fenyegetőleg lép fel e titokzatos erő, a démont csak ő látja.

A film három nap leforgásának történetét meséli el nekünk, és a jól bevált keretes szerkezetet alkalmazza: már az első jelenetben azt láthatjuk, hogy Verónica kétségbeesetten hívja a rendőrséget a harmadik nap éjszakáján – a film utolsó perceiben innen vesszük fel újra a fonalat.

Igaz történet?

A horrorfilmek esetében van egy kulcsmondat, ami akár megsokszorozhatja az iránta érdeklődők számát: „igaz történet alapján”. Nem voltak restek ezt a Verónica esetében is elsütni, de valójában a film története csak nagyon lazán kötődik a valódi eseményekhez.

Estefania Gutierrez Lázaro Madrid déli részén élt. A filmbéli Verónicához hasonlóan régóta érdeklődött az okkultizmus iránt. Tizennyolc éves korában két barátnőjével próbáltak egy ouija-tábla segítségével kapcsolatba lépni az egyik lány balesetben elhunyt barátjával. Egy tanár azonban rajtakapta őket, és félbeszakította az iskola pincéjében megrendezett szertartást. Tönkretette a táblájukat, és a planchette-ként használt poharukat is összetörte.

Az elkövetkező fél évben Estefania különféle rohamoktól és hallucinációktól szenvedett. Szülei (édesapja is életben volt) orvosról orvosra jártak vele, de azok nem tudtak semmiféle fizikai problémát diagnosztizálni nála. Dührohamai is voltak, testvéreire olykor vicsorgott és ugató hangokat hallatott. Rendszeresen számolt be arról, hogy idegenek lát a lakásban.

1991. augusztusában holtan találták a szobájában. Halálára mindmáig nincs magyarázat.

A történet azonban nem ér itt véget. A lány halála után családja is elkezdett paranormális jelenségeket észlelni a lakásban. Ajtócsapkodásokról és elektromos berendezéseik önállósodásáról számoltak be, árnyszerű lényeket láttak, valamint furcsa, suttogó hangokat hallottak lakás szerte. Végül mikor Estefania édesanyját álmában valami fojtogatni kezdte, kétségbeesésük odáig fokozódott, hogy a rendőrség segítségét kérték. A rendőrök azt gondolván, hogy betöréssel van dolguk, a helyszínre siettek – ott azonban ők is úgy megijedtek, hogy nemigen tettek semmit intézkedés címén.

Plaza filmjének végén azt állítják: ez az egyetlen olyan eset a spanyol bűnüldözés történetében, amely során rendőr is azt vallotta, hogy paranormális jelenségek tanúja volt.

A Gutierrez család megmaradt tagjai elköltöztek a lakásból, és később nem tapasztaltak semmi hasonlót. A Gerardo Nunez utca 8. alatti lakás következő lakói sem számoltak be paranormális jelenségekről a továbbiakban.

A Verónica a Netflixen elérhető, és ezidáig igen kedvező kritikákat kapott. Az interneten böngészve többször belefuthatunk abba a rajongói véleménybe, hogy „minden idők legfélelmetesebb” filmje, illetve hogy „2017 legjobb filmje” de ezzel vitatkoznék. A film azért valóban több, mint egyszerű iparosmunka. Bár felvonultatja a zsáner legtöbb klisés elemét – becsapódó ajtók, ágyból kinyúló kezek, felrobbanó villanykörték, ouija tábla, és az okkultizmus ellenszereként használatos talizmánok, no meg a feszületek -, de nem operál olcsó jumpscare elemekkel, amik számomra kifejezetten élvezetessé tették a filmet.

Igyekszik a karakterépítéssel is. Verónicának nem csupán az őt üldöző démon elől kell menekülnie, küzdelmeiben szerepet kap a magányosság, az apja iránt érzett gyász, és a nővé, felnőtté éréssel kapcsolatos félelmei is megjelennek. Ezt a vonalat azonban a film nem tudja kellőképpen hangsúlyossá tenni, és bár próbálja megcsillogtatni, sajnos a kifejtésük elmarad, nem épít rájuk kellőképpen.

Amikor megláttam, hogy Verónica és testvéreinek iskolájában apácák tanítanak, és hogy a lakásukban található feszület önálló életre kelti (állandóan leesik a falról) már fogtam a fejem, hogy megint a vallás lesz a démonok ellenszere, ami valljuk be, igen elcsépelt megoldássá vált mára. Szerencsére azonban kellemesen csalódtam – a filmnek szimpatikus vonása, hogy eljátszik azzal a gondolattal (sőt, el is hangzik ez a mondat), hogy Istennek ehhez semmi köze, nem fog segítséget nyújtani a megoldásban.

Ami a rendezést illeti, Paco Plaza mára elbúcsúzott a kézikamerától, és mintha ebben a filmben akarná bepótolni mindazt, ami a [Rec]-ből a foundfootage-jelleg miatt kimaradt. Tetszettek a ’20-as évek némafilmjeire emlékeztető beállítások, de a későbbi korok jellegzetességeit is felismerni vélhetjük a film egy-egy pillanatában. Egy kicsit soknak is tűnhet, mintha a rendező túlzottan is bizonyítani akarna – talán további filmek elkészítésének érdekében.

Mindenképpen említésre méltó a címszerepben Sandra Escacena játéka. A mindössze tizenhét éves színésznőt első filmjében láthatjuk, és igen tehetségesnek bizonyul, szívesen látnám őt még a jövőben. Nem feledkezhetünk meg a testvéreit játszó gyerekszínészekről sem, akik szintén hitelesek voltak, csak dicséret illeti őket.

Bár a Verónica nem fog kultfilmmé avanzsálni, akik kedvelik az európai gyártású, kevésbé klisés és kiszámítható horrorokat, semmiképp ne hagyják ki.

Blissenobiarella

  

Be the first to comment on "Verónica (2017)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.