Normal (2009)

NormalNem könnyű mindent levadászni egy sorozatgyilkos életéről, ez pedig többszörösen igaz azokra a filmekre és egyéb alkotásokra, melyeket a munkásságuk inspirált. A Normal című cseh mű teljesen más megközelítéssel próbálkozott, mint a korábbiak, így eléggé megosztó lett az eredmény is, amely született. Peter Kürten kivételes személyiség, ugyanakkor kissé enigmának számított a tevékenysége idején, hiszen akkor még nem igazán értettek és foglalkoztak a beteg elmék vizsgálatával.

Peter Kürten (Milan KnazkoMotel 2.) ügyvédje, Dr. Justus Wehner (Pavel Gajdos) megkísérli a lehetetlent, amikor egy interjút hoz össze az ügyfelével. A vádlott 1929 és 1931 között nyolc embert ölt meg, és jóval többet szexuálisan zaklatott, de azok szerencsésen megmenekültek. A pár éves működése alatt terrorizálta Düsseldorf városának közösségét, hiszen a rendőrök jódarabig nem bukkantak a nyomára, hiába akadtak túlélők, ők sosem tudtak részletesen beszámolni a támadójukról. Most elérkezett az idő, hogy fellebbenjen a fátyol a hírhedt gyilkos munkásságáról, Wehner pedig nagyon kíváncsi, miféle vallomással kápráztatja el őt Peter, illetve mennyire épelméjű a férfi, tudják-e a védelmet arra építeni, hogy beszámíthatatlan.

Normal

Meglepetésére nem kell sokáig unszolnia, rögtön belekezd a meséjébe, és visszaröppenünk Peter Kürten gyerekkorába. Miután elmondja, miféle szörnyűségekkel találkozott, hogy a szeretetet nem ismerte. Ezzel szemben a test, az állatok kiszolgáltatottsága, és élete mennyire izgalmassá váltak a számára, ahogyan már megcsodálhatta, miként múlnak ki véglegesen. Ezzel magyarázta azt a sürgető vágyat is, amelyet később az iskolában, illetve felnőtt léte során is gyakran érzett, mert szerette volna újra és újra átélni azt az eufóriát, amit olyankor érzett.

Normal

Wehner úgy dönt, hogy alaposan utánajár az eseményeknek, így sorra látogatja az áldozatok családjait, illetve a rokonságot, hogy kikérdezze őket Peter szokásairól, illetve a körülményekről, melyek a borzalmak elkövetéséhez vezethették a férfit. Felesége, Marie Kürten (Dagmar HavlováAz örökség, avagy gútentág faszikáim) részletesen vall arról, miképp csavarta az ujja köré őt a gyilkos, illetve mennyire váratlanul tudott szörnyeteggé változni, majd ismét a nyugalom illúziójába ringatni az asszonyt. A gyengéd csábítás, a hirtelen hangulatváltás, támadás, mind-mind beteges szexuális fantáziájának kielégülését szolgálták. De Maria számára ezek az ingadozások nem igazán tűntek fel akkor, csak mikor most visszagondol a férje szavaira, úgy áll össze a kép, hogy milyen emberrel is élt együtt.

Normal

Julius Sevcík regényadaptációja (Anthony Neilson: Normal: The Düsseldorf Ripper) részben fikció, ugyanakkor annak megkísérlése, hogy rekonstruálja az eseményeket, melyek a német városkában történtek. Ezért a film nagy részét visszaemlékezések teszik ki, melyek szokványos dokumentarista illusztrációval élnek a gyilkosságok bemutatásának érdekében. Ezek a részek azonban nem túlságosan izgalmasak, bármennyire is hangsúlyt szerettek volna rá fektetni az alkotók. A drámai hatás persze tagadhatatlan, tökéletesen megelevenítik a korabeli hangulatot, a gyászt, a rettegést és a bizonytalanságot. Ennek ellenére igencsak felületesek az interjúk is az első áldozat (Christine Klein) apjával, valamint a rokonsággal és az érintettekkel.

Normal

Amelyik része viszont kimondottan jól sikerült, azok a monológok és a dialógusok, melyek a két főszereplő szájából és gondolataiból hangzanak el. A fókusz ugyanis – miként Fritz Lang M-je esetében is – azon van, hogy Peter Kürten elmebeteg-e, és ha igen, akkor a társadalom teremtette ilyennek, vagy egyszerűen így született. Ez egy nagyon lényeges kérdés, és a Serial Chillers rovatunk során gyakran kitérünk rá, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy a gonoszmiként jön létre. Sokan a neveltetésre, illetve a családi körülményekre fogják azt, milyen felnőtté, emberré válnak, azonban vannak olyan esetek, amelyekre nehéz ilyen magyarázatokkal szolgálni. Éppen ezért a skatulyázás nem minden esetben működik, bármennyire is szeretnénk úgy hinni, egy szinten mindannyian egyformák vagyunk, és bizonyos szabályoknak engedelmeskednünk kell. Annak ellenére, hogy nagyjából algoritmizálható a tevékenységünk, mert nagyon kevesen képesek tartósan kaotikus rendben élni, el kell fogadnunk, hogy sok szempontból különbözőek vagyunk.

Normal

A kriminalisztika egyik fő tudományává nőtte ki magát a személyiségprofilozás, mert abban reménykedünk, egy napon majd kiszűrhetjük a beteg elméket egy jelrendszer alapján. Ezen az elven rengeteg sci-fi gondolkodott már, de a vége mindig az volt, hogy az utópia disztópiává és fals irányítás alá vont rendszerré degradálódott. Ugyanis nem a gondolatok döntik el, hogy milyenek vagyunk, nem a szavak és az indulatok, hanem a tettek tesznek minket gyilkossá vagy éppen szentté. Ezt a kérdéskört igyekszik körbejárni a Normal, és maga Wehner adja meg a választ, melyet szeretnénk, ha a végső igazság volna.

Normal

A cseh Normal nem egy tökéletes mű, túlságosan belebonyolódik a felesleges részletekbe, ahelyett, hogy simán dialógusokból épülne fel, ahol a két férfi érvel egymásnak, így ismerve meg a személyiségüket, gondolataikat és legféltettebb titkaikat. Az alapfelvetés egészen jól indul, de fölösleges kitérőket tesz a rendező (író), ahelyett, hogy arra fókuszálna, ami fontos lenne. Így sajnos az első és az utolsó jelenetek kivételével nagyjából elvethetjük, bőven lenne belőle mit kivágni.

 

Értékelés: 5,5/10

Smaragd Sárkány

Be the first to comment on "Normal (2009)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..