Stephen King regényeire jellemző, hogy helyzetekre építenek elsősorban, kisebb hangsúlyt kap bennük a cselekmény szerepe. Néhány kivétel azonban akad, és A holtsáv (The Dead Zone) is ilyen. Máig a legjobb könyvei, a lassan klasszikussá nemesedett történetek között foglal helyet, ismertségén pedig nagyot dobott, hogy az 1983-as filmadaptációt nem kisebb név rendezte, mint maga David Cronenberg.

 

 

A könyv (The Dead Zone, 1979, magyarul A holtsáv 1986)

A regény alapötlete King elmondása alapján az volt, hogy egy politikai gyilkosságról szeretett volna írni, és felmerült benne a kérdés: lehetséges-e egy merénylőt pozitív, szimpatikus karakterként bemutatni? A Kennedy-gyilkosság immár 55 évvel ezelőtt, 1963-ban történt, mégis, a mai napig élő traumaként van jelen az amerikai társadalom lelkében – ez a könyv pedig kevesebb, mint húsz évvel utána jelent meg, nem csoda hát, hogy King hetedik regényeként első keményfedeles sikerkönyvévé avanzsált.

Főszereplőnk a huszonhét éves Johnny, akinek egy gyerekkori fejsérülés utóhatásaként olykor látomásai, megérzései támadnak. Johnny a King által alkotott karakterek páholyában „A” jó fiú. Nem tökéletes karakter, de rendkívül szimpatikus, az olvasó könnyedén ráhangolódik pozitív személyiségére, és könnyű őt rövid idő alatt megkedvelni. Az, hogy az író reális képet alkotott, amivel megismerjük Johnny Smith gyengeségeit, hibáit is, mindezt csak tovább erősíti.

A történet kezdetén egy vurstliban látjuk a barátnőjével. Jól érzik magukat, hullámvasutaznak, és Johnny titkon már készül rá, hogy megkérje a lány kezét. Sarah igent mond, és felajánlja, hogy a szép este megkoronázásaként első alkalommal együtt tölthetnék az éjszakát. Az író egy kicsit túlfeszíti a húrt, Johnny ugyanis erre nemet mond; arra kéri a lányt, várják meg az esküvőt. Prűdnek tűnhet, de King ezzel a fiú őszinte és tiszta szerelmét akarta éreztetni.

Az este folyamán hazafelé Johnny autóbalesetet szenved, amiben súlyosan megsérül. Kómába esik, és mintegy öt év múlva tér csak magához. A regény további cselekményéül a kómából való felébredést követően felerősödő látnoki kvalitásai fognak szolgálni. A férfi ugyanis birtokába jut egy különleges adottságnak: amikor megérint valakit (vagy valamit), képes a jövőbe látni. Bizonyos részletek minden esetben titokban maradnak előtte, ezeket hívja ő a holtsávnak. Hamarosan híressé válik, de nem csak emiatt érzi inkább átoknak, mint áldásnak az új képességét: a jövőt látni bizony nem minden esetben kellemes.

A regény másik főszereplője, az antagonista Greg Stillson. Már a regény legelején feltűnik, utazó bibliaárusként, és a regény első oldalain, miután meggyőződött róla, hogy a háziak nincsenek otthon, halálra rugdos egy kutyát. King beszámolója szerint rengeteg olvasói levelet kapott az állattal szemben elkövetett értelmetlen erőszak miatt, melyekre becsülettel megírt válaszában úgy reagált, hogy a valóságban sem Greg Stillson, sem pedig a kutya nem léteznek, ezért talán felesleges az aggodalom. Szükséges azonban a karakterben érzékeltetni, mennyire veszedelmes ember. Stillsont évekkel később nagyreményű, törekvő politikusként látjuk viszont, akinek a siker érdekében semmi sem szent, legfőbb célja pedig, hogy bejusson a Fehér Házba. Találkoznak Johnnyval, és a kézfogást követően a fiúra minden eddiginél félelmetesebb vízió tör: Stillson lesz az Egyesült Államok elnöke, azonban ha ezt hagyja bekövetkezni, ki fog törni a harmadik világháború. Johnny-nak tehát nincs más választása: meg kell, hogy ölje őt.

A könyv szerkezetét illetően három nagy epizódból áll: az elsőben megismerjük Johnny Smith-t, a második részben már látnoki képességeivel a rendőrséget segíti, majd legvégül Stillsonnal való konfliktusának kifejtése következik. King felváltva foglalkozik a két főszereplővel, a kezdettől fogva érezhetjük, hogy nekik, kettejüknek még dolguk lesz egymással.

A harmadik részben rendkívül sokat olvashatunk a ’70-es évek Amerikájának politikai eseményeiről. A regény e vonása miatt sokan hasonlítják ma már a szerző 2011-ben megjelent 11/22/63 című könyvéhez, amelynek szintén központi témája a politika, hiszen a Kennedy-gyilkosságra épül a történet. (és amelyből szintén készült adaptáció az utóbbi időben) Nem csak a központi téma, de a felvetés is hasonló: a 11/22/63-ban Jake – aki mellesleg nagyon hasonlít Johnny-hoz – visszautazhat az időben, hogy megakadályozza a merényletet. A holtsávban Johnny viszont a jövőbe lát, így a merénylet árán a jövőbeni szörnyűségeket előzheti meg.

„Amióta John F. Kennedyt lelőtték Dallasban, a nagy amerikai mumus a puskás fickó, valami magas helyen. Én ezt a fickót akartam az olvasó barátjává tenni.”
(Stephen King A holtsávról)

Kinget szokás túlírással vádolni, és az esetek többségében sajnos ez jogos is. A holtsáv azonban az én véleményem szerint egy rendkívül jól eltalált, ideális hosszúságú, roppant szórakoztató regény. Amikor először olvastam, Johnny minden nap velem volt. Éppen a regény realitása miatt volt annyira könnyű belehelyezkedni, és elhinni a történetet. A könyv karakterei igazán mélyek és gazdagok, de nem tökéletesek és nem idealizáltak. Stillson is csak éppen annyira egy gonosz pszichopata, aki elbűvöl a mosolyával, hogy az még hihető legyen.

Eddigi leírásom alapján joggal merülhet fel a kérdés, hogy horror-e A holtsáv? Nos, a szó szoros értelmében talán nem. Inkább nevezném egy mélyen drámai történetnek, amelyben szerepet kap egy misztikus szál. Orvosi science fictionnek is tekinthető bizonyos szempontból, de a horror tekintetében nem hanyagolható el, hogy a cselekménynek szerves részét képezi egy gyilkosságsorozat – így azért nyújt borzongató élményt is.

 

Az első adaptáció: A holtsáv (The Dead Zone, 1983)

A regényre a Lorimar Productions csapott le, és a forgatókönyv megírására Jeffrey Boam-ot, egy kezdő írót kértek fel (későbbi munkái közül leginkább említésre méltó talán az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag, 1989). A Lorimar azonban hamarosan bezárta kapuit, a film nem készülhetett volna el, ha Dino De Laurentiis producer, akinek megannyi horrort köszönhetünk, meg nem vásárolja a megfilmesítés jogait. Ő elégedetlen volt a Boam által végzett munkával, ezért magát Stephen Kinget kérte meg, hogy írja meg a film forgatókönyvét saját regénye alapján. King meg is írta, azonban ez az írás is elutasításra került, De Laurentiis szerint túl bonyolult és követhetetlen volt. Ekkor már David Cronenberg rendezői széke is megvolt, és neki sem tetszett King verziója, feleslegesen, túlzóan erőszakosnak találta azt. Így visszatértek Boam munkájához, de a későbbiek folyamán Cronenberg még sokat változtatott rajta; rövidített, tovább egyszerűsített a történeten.

Meghagyták epizodikusságát, azonban elvetették a váltott szemszöget a történetvezetésben, ezért Stillson karakterét csak már politikusként ismerjük meg. Maga King is úgy nyilatkozott, hogy a Boam és Cronenberg alkalmazta változtatások jót tettek a forgatókönyvnek, erősebbé, intenzívebbé tették a narratívát. Johnny a film elején bemutatott nyugodt, hétköznapi élete nagyon éles ellentétben áll mindazzal, amibe képességei révén belekeveredik. Ebben rejlik a film igazi nyomasztó ereje, mindvégig érezzük, hogy Johnny mennyire visszavágyik a múltba, az egyszerűségbe, a kisvárosba.

Kétségtelen, hogy Cronenberg neve húzóerőt jelentett a film sikeréhez. A Vérbáróként is becézett rendező ekkoriban már elismert művész volt, túl az Agyfürkészőkön, és a klasszikussá vált Videodrome-on és a Porontyokon. Ezen csak tovább dob a casting, ugyanis Stillsont az ekkor már sokat foglalkoztatott Martin Sheen játszotta el.

. Johnny szerepére első körben Bill Murray-t szánták (akit King választott), de végül Christopher Walken kapta meg a szerepet.

…és bár ne kapta volna. Szeretném leszögezni, hogy nagyon kedvelem Christopher Walken munkásságát, és kevés az olyan elismerésre méltóan félelmetes külsejű színész, mint ő – de lássuk be, nem Johnny szerepére való. Azzal, hogy ő játszotta el, éppen a karakter lényege, a szerethető melegsége maradt ki a filmből, Walken bármennyire is visszafogott volt, és bármennyire is gazdag színészi játékot nyújtott. Éppen emiatt számomra a film üres maradt, és mivel kevéssé tudtam átérezni a történetet, némileg unalmas is.

Ez egy szubjektív írás, elismerem, hogy ezen kívül a filmben nem találok más kivetnivalót. Minden egyéb szempontból jól összerakott történet és szórakoztató 103 percet nyújt. Minőségben a legjobb King-adaptációk közé sorolják; de a történet élének gondos lecsiszolásával és ezzel a casting-béli bakival elérték, hogy ne tudjam szeretni.

6/10

A második adaptáció: Holtsáv (The Dead Zone, 2002-2007)

Az új évezred hajnalán született meg a Lionsgate-CBS produkció, a 6 évadot megért Holtsáv című sorozat, melynek főszereplőjévé Anthony Michael Hall-t választották.

Ez az adaptáció valójában már csak igen lazán kötődik King eredeti regényéhez. Rengeteg változtatást eszközöltek a történetben. Kiírták Johnny szüleit, helyettük ő vált szülővé: Sarah a kómában töltött idő alatt életet adott közös gyermeküknek, valamint Johnny kezelőorvosa, a lengyel zsidó Weizak dokiból vietnámi lett. Ezzel szemben a Hall alakítása számomra sokkal közelebb áll a regénybéli Johnny-hoz, úgyhogy bár nagyon nem kedvelem azokat az adaptációkat, amelyek elrugaszkodnak az eredeti alapanyagtól, de van legalább egy ilyen szerethető pontja a sorozatnak.

Nem tudom sajnos jó szívvel ajánlani, hogy bárki elkezdje nézni, ugyanis a sorozatot elkaszálták a hatodik évad után, és a történet mindmáig nem kapott lezárást. Ennek legfőbb okai a kedvezőtlen fogadtatás és a magas költségek voltak. Egy időben szó volt róla, hogy esetleg a Syfy a szárnya alá veszi a folytatást, de erre nem került sor, és szépen lassan a The Dead Zone folytatásának ötlete eltűnt a süllyesztőben.

7/10

Blissenobiarella