The Keeping Hours (2017) (Őrzött idő)

Néha előfordul, hogy az aznap estére – mondjuk IMDB alapján – választott filmünktől nem egészen azt kapjuk, amit mondjuk a műfaji besorolás alapján várunk. Emígyen jártam a hétvégén a 2017-ban befejezett, de mindössze 2018 júliusában bemutatott The Keeping Hours-szel, amikor is horror-drámára számítva egy, a horrorok, thrillerek feszültségfokozásra alkalmas eszköztárát erkölcsileg már-már elítélhető módon felhasználó misztikus, romantikus-drámát kaptam. Az alább leírtak – a téma okán – számos spoiler-t tartalmazhatnak azok számára, akik immáron tisztában lévén az Őrzött idő huncutságával, mégis adnának egy esélyt az amúgy meglepően érdemes darabnak.

Utólag kíváncsivá tett, vajon el tudtam volna-e kerülni a fenn vázolt csalódást valamilyen módon? Nyilván adná magát, hogy érdemes elolvasni a nézői véleményeket az adott filmről, de hát ez nálam már csak ilyen beidegződés: nem szeretem előzetesen befolyásoltatni magam mások véleménye által. Ha mondjuk a produkciós irodát nézzük, a Blumhouse kifejezetten alacsony költségvetésű horrorok produceri teendőit látja el (tisztelet a viszonylag kevés kivételnek), itt ráadásul maga Jason Blum tevékenykedett producerként, tehát ez a vonal szintén megtévesztőnek bizonyult volna. Habár épp néhány hete az Upgrade kapcsán láttuk, hogy a Blumhouse néha bizony a fősodortól merőben eltérő művek elkészítésében is részt vállal, azért az elsődleges profil még mindig a horror-biznisz.

Aztán felsejlett bennem, hogy akkor bizonyára a film előzetesének kellett olyannak lennie, amely egyértelműen tudatja a horrorra éhes, viszont romantikus, összeszorult torokkal könnyekkel küszködős drámára jobbára nem vevő közönséggel (vagy legalábbis a közönség e részével), hogy bizony rossz úton járnak és nem ezt a filmet keresik. Így fogtam magam és az “eső után köpönyeg” jelszót lobogómra tűzve megnéztem a The Keeping Hours-höz tartozó hivatalos előzetest. Talán mondanom sem kell, hogy a trailer pontosan olyan szellemben tálalta fel a filmet, ahogy arra már a korábbi jelek alapján számíthattam is: éppen azokat a jeleneteket emelték ki, melyek azt sugallták, hogy itt bizony vélhetően valamiféle gonosz jelenlét munkál a holtából visszatérő fiúcska környezetében. Hogy jobban megértsük, miből lehet ezt a – mint később bebizonyosodott, téves – következtetést levonni, induljunk el egy kicsit korábbról és pár szóban ismerkedjünk meg egy kicsit a fő cselekményszállal.

Mark (Lee Pace) és Elizabeth (Carrie Coon) nem sokkal házasságkötésük után egy autóbalesetben elveszítik kisfiukat, Jacobot. 10 évvel később a pár már évek óta külön él, Elizabeth újraházasodott, Mark viszont magányosan, napjait a munkájának szentelve éli életét. A férfi egy nap ellátogat régi házukba, hogy elhozzon onnan néhány holmit, mielőtt az ingatlan eladásra kerül. Látogatása során azonban olyan felfedezést tesz, mely fenekestül forgatja fel nem csak az ő, de volt felesége életét is: úgy tűnik kisfiuk valamilyen módon visszatért a síron túlról. A pár lassan újra egymásra talál, Jacob feltámadásával látszólag egy új esélyt kaptak, hogy együtt, családként boldogok legyenek. A kisfiú körüli furcsaságok és Elizabeth hanyatló egészségi állapota viszont arra utal, hogy talán más is munkálkodik a háttérben, melyről talán egyedül Jacob-nak van tudomása, aki viszont következetesen hallgat a dologról.

A halottaiból visszatérő kisfiú/apa/anya nem éppen új keletű lelemény a horror műfajában, ahogy a túlvilágról a feltámadottal alkalmanként átruccanó gonosz entitások sem ismeretlenek a horror-rajongók előtt. Jogosan feltételezzük tehát, hogy Jacob-bal nem stimmel valami. Ezt támasztják alá az ugyan a jump-scare-ek direkt ijesztgetésre “tervezett” eszközeire csak távolról emlékeztető, de mégis feszült jelenetekben bemutatott jelenségek, melyek a kisfiú jelenlétéhez kötődnek. A becsapódó ajtók, telekinetikus jelenségek, a szobában számunkra láthatatlanul jelenlévő második, ismeretlen entitás vagy Elizabeth látható és fokozatos fizikai leépülése, a tapasztalatokkal jól felvértezett moziba járó számára valamilyen démonos, gonosz szellemes mókát sejtet. A “nagy fordulatra” azonban csak várunk és várunk, de nem érkezik el. A vége főcím legördülésével pedig hitetlenkedve meredünk a képernyőre: “Ennyi volt?”

Karen Moncrieff rendezőnő és Rebecca Sonnenshine írónő a bolondját járatja velünk, megfeledkezve arról, hogy a WTF élmény ezúttal egyáltalán nem pozitív színezetet ölt. Nyilván a horror-rajongó szemüvegén át szemlélem a történteket és ebből a szempontból a film hatásvadásznak tetsző eszközei nem éppen minden visszatetszés nélkül valók. Pedig – hogy jót is mondjak a The Keeping Hours-ről – a drámai-romantikus vonal egyáltalán nem ördögtől való, szépen kidolgozott és még némi mondanivalót is magában hordoz. Mindehhez persze a két tapasztalt főszereplő, Lee Pace és Carrie Coon játéka is hozzájárul, akik igen jó párost alkotnak a vásznon. Az egy második esély egy – ilyen is lehetett volna – boldog életre ideája, mely a film végére egy keserédes fordulattal – nem azzal amire horror-rajongó énünk vágyott – egészen más értelmet nyer, a romantikus drámákra fogékonyak szeméből bizony előcsalogathat néhány kósza könnycseppet. A végkifejlet okán azonban a thrillerre, illetve horrorfilmekre jellemző hangulatfokozás nem tűnik igazán megalapozottnak, azok mindössze hatásvadász kelléknek tűnnek a rendező/író kezében.

Habár a The Keeping Hours – vagy Őrzött idő, ahogy a magyar kereskedelmi forgalomban hivatkozhatunk rá – romantikus drámaként azt kell mondjam simán megállná a helyét, a horror besorolás – ami például az IMDB adatlapján is szerepel – csupán félrevezetés, egyrészt a forgalmazók (lásd a trailer-t), másrészt a rendező, író részéről. Érdemei ellenére (erős színészi játék, helyenként szép képi világ) a film végén a nézők jelentős többsége úgy tápászkodik fel a kanapéról vagy fotelből, hogy nem azt kapja, amire befizetett. Ahogy a boltokban kapható élelmiszerek összetevői esetében az allergének felsorolásakor, a The Keeping Hours-ről is elmondhatjuk: Figyelem, a termék horrort is feldolgozó üzemben készült. Ha viszont az ember mogyorós csokira vágyik, legtöbbször nem szívesen éri be az olyannal, amely csak távolról látott mogyorót…

Értékelés: 6/10

Kinek ajánljuk: akit nem zavar, ha a mogyorós csokiban nincs mogyoró és – nem mellesleg – nem kap sikítófrászt a romantikus drámáktól.

Gabblack

Be the first to comment on "The Keeping Hours (2017) (Őrzött idő)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..