A Rough Draft (2018) (Világok őre)

Tegye fel a kezét, aki az utóbbi húsz évből minden külső segítség nélkül képes felsorolni – nem akarok túl sokat mondani – mondjuk három olyan orosz filmet, ami nézhető és nem az Őrség ciklus részét képezi. Alekszej German Hard to be a God című opuszáról még jómagam írtam kritikát a maga idejében (a saját kategóriájában valóban kivételes alkotás volt), de hát azért arra nehéz lenne ráfogni, hogy a szélesebb közönség fogyasztási szokásainak figyelembe vételével készült volna. És itt nálam meg is állt a számláló, jól lehet, aktívan nem kutattam az orosz filmművészet újkori gyümölcseit, csupán azt néztem meg, amibe belebotlottam. Így történt ez A Rough Draft-tal is: orosz sci-fi-fantasy, ráadásul magyar szinkronnal is elérhető volt nem sokkal a nemzetközi megjelenés után.

Ez utóbbit különös örömmel konstatáltam, ugyanis nem vagyok különösebb barátságban az orosz nyelvvel, szóval egyszerűbb így az élet. Nem is akartam többet tudni róla, a trailer-be is épphogy belepislantottam és bár a géppuskával felszerelt matrjoska baba-drónok és az elég siralmas IMDB pontszám egy pillanatra elbizonytalanítottak, úgy gondoltam afféle bűnös élvezetnek megteszi az egyik hosszú téli estére. Gondoltam, legalább látszik rajta, hogy nem sajnálták a pénzt a speciális effektekre, a sztori hiányát vagy gyengeségeit meg majd a látvány úgyis elviszi a hátán. Ó, milyen naiv is voltam…

rough draft

De ne szaladjunk ennyire előre. Nem véletlenül említettem korábban a bevezetőben az Őrség ciklust, ugyanis az Őrség filmek és a Rough Draft egyvalamiben biztosan egyeznek: ugyanaz a Sergey Lukyanenko írta az alapjukul szolgáló regényt. Lukyanenko számára a nagy áttörést az 1998-ban megjelent Éjszakai Őrség hozta meg, mely az úgy nevezett urbánus (modern, városi környezetben játszódó) fantasy alműfajt gazdagította. Az azóta hexalógiává hízott ciklus köteteit számos nyelvre, köztük magyarra is lefordították (az Éjszakai Őrség 2007-ben jelent meg magyarul) és az első két kötet filmváltozatot is kapott: a véleményem szerint jóval erősebb és összeszedettebb 2004-es Night Watch-ot 2006-ban követte a kissé zavarosabb Nappali őrség. Nem annyira meglepő tehát, hogy a jelenkori orosz fantasy/sci-fi színtér külföldön talán legismertebb és elismertebb alakjának egy másik regényciklusa is filmes feldolgozást kapott. Lukyanenko 2005-ben íródott és nemes egyszerűséggel A Rough Draft-nak elkeresztel regénye – Egy durva vázlat szó szerinti fordításban, akár bátor címadásnak is gondolhatjuk, ha nem vagyunk tisztában mire utal a cím – azonban nem volt olyan szerencsés, mint a két korábbi regénye. Anélkül ugyanis, hogy jómagam olvastam volna a mozivászonra álmodott változat ihletéséül szolgáló eredetit, biztosan állíthatom, hogy egy ilyen zagyva fércmű nem jelenhetett volna meg nyomtatásban, legfeljebb magánkiadásban.

Kirill (Nikita Volkov) Moszkvában él és számítógépes játékokat tervez. Ugyan barátnőjével, Anna-val nem éppen úgy mennek a dolgok, ahogy szeretné, munkájában elért sikerei azért részben kárpótolják ezért. Egy este aztán, mikor Kirill egy céges rendezvényről érkezne haza otthonába, azt tapasztalja, hogy lakásában valaki más lakik, még kedvenc ölebe sem ismeri fel gazdáját. Másnap, ahogy a fiatal férfi megpróbálja kideríteni, hogy mi történhetett, azzal szembesül, hogy egyszerre az összes ismerőse, legjobb barátja Kotya, de még tulajdon szülei sem emlékeznek rá, hogy ő valaha is létezett volna. Rövidesen fény derül a miértre is: Kirill-t különleges képességei alapján “funkcionáriusnak” tették meg, a feladata pedig az lett, hogy egy öreg víztoronyban helyet kapott vámhivatalt vezessen. Ez azonban nem akármilyen vámhivatal, hanem a víztoronyból nyíló ajtókon keresztül megközelíthető alternatív világok csomópontjában található. A férfi lassan felismeri saját képességeit – új átjárókat képes létrehozni új világokra, emberfeletti gyorsaságra, erőre tesz szert – és megismerkedik Arkan legendájával is, a világéval, ami az összes többi alternatív világot teremtette. Újdonsült képességeit Kirill eleinte mindössze régi szerelmének visszahódítására próbálja felhasználni, ám később rájön, hogy a látszólag idilli világok működésének hátterében egy szörnyű összeesküvés lappang: Arkan mindössze kísérleti terepnek használja a világokat, hogy elkerülje azokat a hibákat, amiket az alternatív univerzumok vétettek. Az újdonsült vámhivatalnok végül fellázad felettesei ellen.

Akármennyire érdekesen hangzik is a történet szinopszisa, a Rough Draft egyszerre három – az eredeti művet ismerők szerint négy – sebből is vérzik. Kezdjük mindjárt a regényváltozat ismerőinek szívfájdalmával: az eredeti nyelven Chernovik (Piszkozat) néven futó filmváltozat forgatókönyve igen meredeken eltér a Lukyanenko által papírra vetett forrástól. Ez még önmagában nem lenne akkora tragédia – hiszen a mozivászonra interpretálás óhatatlanul magával hoz bizonyos szükséges változtatásokat -, ám a rendező Sergey Mokritskiy és három társa által összerakott szkript ebben a formájában gyakorlatilag egy értelmezhetetlen zagyvasággá degradálja Lukyanenko művét. Az embernek olyan érzése támad miközben a Rough Draft-ot nézi, mintha egyes kulcsfontosságú jelenetek nemes egyszerűséggel kihullottak volna a vágás során. A szereplők motivációi a levegőben lógnak. A karakterek olyan dolgokról diskurálnak, melyek számukra látszólag teljesen magától értetődőek, ám a nézőnek halvány lila dunsztja sincs azok mibenlétéről, az egyes világok közti árnyalatnyi különbségek pedig alig-alig észrevehetőek. Mindezt az igen gyatra színészi játék teszi még inkább nehezen befogadhatóvá, egyes karakterek (például Kotya) és snittek esetében azt is nehéz meghatározni, hogy vajon a készítők eleve valamiféle csetlő-botló, burleszk-szerű humorforrásnak szánták-e őket vagy csupán véletlenül sikerültek ilyenre. Ez az utóbbi két elem olyan kínosan rossz jeleneteket eredményeznek, mint a strandoló testőr-funkcionárius esete, Kirill és Vasilisa “csatája” a gulág-világban vagy a már fentebb említett géppuskával felvértezett matrjoska baba-drónok elleni küzdelem Arkanban és a Fehér Rózsában. Higgyétek el, ezek csak kiragadott példák a számtalan értelmetlen és fura jelenet közül, melyet a rendkívül hosszúnak tetsző szűk két órás játékidő alatt kell végigszenvednünk.

Egyedül talán a CGI minőségére nem lehet panasz, de mindenki tudja – már ha megbocsájtjátok ezt a vulgáris metaforát -,  ha a szarra aranyfüstöt fújunk, az attól még szar marad. Bizony ez a helyzet a Rough Draft-tal: ami az utóbbi évek legnagyobb orosz közönségfilm-durranásának ígérkezett – legalábbis sokan tápláltak hasonló hiú remények – az egy méretes és jól megérdemelt zakó lett, mind a mozipénztáraknál, mind pedig a nemzetközi kritikusoknál. Ugyan a 200 millió rubeles bekerülési költsége aprópénz (szűk 3 millió dollárnak felel meg) a hollywoodi produkciók büdzséjéhez képest, ám vélhetően a nem éppen virágkorát élő orosz filmipart ez is érzékenyen érintette. Kis hazánk filmforgalmazási gyakorlatának ezúttal hasznát is vettük, ugyanis a Világok Őre szerencsésen elkerülte a magyar mozikat, ment egyenesen oda, ahova való: a tévébe. Lukyanenko Kirill-ciklusa ugyan rendelkezik még egy folytatással is (Final Draft/Őrök világa) ám ezek után erősen kétségessé vált, hogy az valaha is filmadaptációt kapjon. Az első rész megfilmesítését látva talán jobb is így és, ha a Rough Draft-nak van valami hozadéka számunkra, akkor az kétségtelenül az, hogy bizonyos ajtókat nem érdemes kinyitni.

Értékelés: 3/10

Kinek ajánljuk: Az egyszerű formula itt a “senkinek” lenne, de persze a regény szerelmesei úgyis kíváncsiak lesznek a filmfeldolgozásra.

Gabblack

Be the first to comment on "A Rough Draft (2018) (Világok őre)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..