Glass (2019) (Üveg)

Már egy jó ideje közhelyesnek számítanak azon fejtegetések, amelyek M. Night Shyamalan hektikus teljesítményét hivatottak boncolgatni. Az indiai származású filmrendező alkotásainak minősége ugyanis szélsőségek közt ingadozik: olykor kiugróan magas szintű, eredeti, lebilincselő művek kerülnek ki a kezei közül, rosszabb napjain viszont képes olyan dolgokat alkotni, amelyek igencsak kellemetlen perceket tudnak garantálni a nézőknek. Mindannyian őszintén reménykedtünk, hogy Shyamalan az utóbbi időkben tapasztalt jó formáját tudja hozni a Glass esetében is. 

Annak ellenére, hogy a Sebezhetetlen a 2000-es évek korszakalkotó művei közé sorolható, kevesen számíthattak arra a fordulatra, hogy David Dunn és Elijah Price karakterei néhány év múlva ismét előkerülnek, és – legnagyobb szerencsénkre – mindehhez még egy remake-re sem lesz szükség. 2016-ban aztán berobbant a köztudatba a Split, amelynek utolsó perceiben megszületett egy leendő franchise hevenyészett megalapozása, ahol már sejthettük, hogy a két film főszereplői valamikor egy harmadikban fognak találkozni.

Nem egész három hét telt el a Split cselekményének lezárása óta, Kevin Wendell Crumb pedig továbbra is szabadlábon garázdálkodik, és útját brutális gyilkosságok szegélyezik. Kevint azonban a hatóságokon kívül más is keresi; David Dunn – aki különleges képességeit afféle utcai, anonim igazságosztóként kamatoztatja – fia, Joseph segítségével próbál a személyiség-kavalkád káoszában tomboló gyilkos nyomára akadni. A várva várt találkozás hamar be is következik, a titáni összecsapásnak azonban a rendőrség vet véget, aminek következményeképp David és Kevin is egy csapásra ugyanazon elmegyógyintézet lakóivá válnak. Itt azonban nem egy szokványos kezelés vár rájuk: Dr. Ellie Staple küldetése ugyanis, hogy feje tetejére állítsa nem kifejezetten szokványos adottságokkal rendelkező pácienseinek önmagukról alkotott eleve hajmeresztő elképzeléseit. Hogy a történet még érdekesebb legyen, a bizarr program harmadik kényszerűen résztvevő alanya nem más, mint David Dunn régi ismerőse,  Elijah Price, művésznevén Mr. Glass.

A Glass szerencsére valóban az, aminek a trailerek alapján remélhettük. M. Night Shyamalan tökéletesen kötötte össze a Sebezhetetlen és a Split szálait, megteremtve ezzel egy olyan crossovert, amely – ellentétben az ilyesféle kísérletek jelentős részével – képes tartani az alapjait alkotó művek színvonalát. Mindkét előzményfilm célja olyan különleges képességekkel megáldott, vagy megvert egyének életét volt hívatott bemutatni, akik állapotuknak köszönhetően jóval nagyobb terheket cipelnek, mint átlagos embertársaik. A Glass viszont ezt az egyébként is érdekes helyzetet gondolja tovább, és kezdi el kiaknázni a történetben rejlő lehetőségeket, így ötvözi a drámát a thrillerrel, és a képregények különleges világával.

Természetfeletti nem létezik. Erről a mondatról talán mindenkinek elsőre a véresszájúan szkeptikus, a materializmushoz körmük szakadtáig ragaszkodó szakemberek jutnak eszébe; azonban ha jobban belegondolunk az állítás mögött rejlő jelentéshalmazba, rájöhetünk, hogy a kijelentés nemhogy ellentmondhat a materializmusnak és a túlzott szkepticizmusnak, hanem egyenesen kiránthatja alóla a talajt. A hétköznapok embere minden olyat természetfelettinek, vagy paranormálisnak címkéz, amire vagy ő, vagy akár egy egész tudományág jelen pillanatban nem tud magyarázatot találni. Ettől függetlenül a tények hátterének meg nem értettsége nem változtat a valóságon, mindösszesen a szemlélő pontjából nézve tűnhet különösnek. Itt el is érkeztünk a kérdéskör egyik sarkalatos pontjához, vagyis a tudomány és a természetfeletti viszonyához. Ideális esetben előbbi dolga az utóbbi olyan vizsgálata, amely során nyitottnak bizonyul újfajta tényekkel való szembesülésre, és képes saját tévedhetetlenségének gondolatát elvetni.

Az úgynevezett különleges képességek meglétének kérdése talán egyidős az emberiséggel: mi van akkor, ha valaki képes arra, amit társai nemhogy imitálni, de megérteni sem tudnak. Ezen a gondolatvonalon indult hódító útjára a képregények hőseinek és antihőseinek világa, az extrém adottságok vizsgálata pedig mára már tudományos kutatások sorozatát generálja. A Glass valahol ezt a világot akarja bemutatni a nézők számára. És, ha már a többször is előkerülő képregény-analógiával élünk, a Glass esetében némi eredettörténetet is kapunk. Újabb apró, de annál értékesebb információkat kapunk mindhárom szuperhős életét illetően, amelyek egésszé teszik a képet.

Mit sem érne a remek koncepció azonban, ha nincs megfelelő médium, amin keresztül az elgondolás testet ölthetne. Esetünkben nem másról van szó, mint a kiváló színészi játékból, ami a Glass színvonaláért felelős. Bár Bruce Willis és Samuel L. Jackson egyaránt nagyszerű színészek, véleményem szerint James McAvoy alakítása koronázza meg a hangulatot, hiszen ismét hibátlanul képes hozni egy olyan karaktert, amelynek megformálásába azt hiszem több, egyébként nagy formátumú művésznek is beletört volna a bicskája.

Mindent összevetve, a Glass méltó folytatása lett a két előzményfilmnek,  amely egyszerre kikapcsol, szórakoztat, elgondolkodtat. A lezárásból bár nem tudhatjuk meg, hogy vajon M. Night Shyamalan újra előveszi-e a jövőben a szuperhős-aduászt, de ha a továbbiakban is képes mindezt ilyen módon prezentálni, reméljük, nem utoljára láttunk a rendezőtől a témával foglalkozó alkotást.

Értékelés: 9/10

(Absvrd)

           

 

Be the first to comment on "Glass (2019) (Üveg)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..