Serial Chillers különkiadás: Extremely Wicked, Shockingly Evil and Vile (2019) (Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány)

Az év „sorozatgyilkosos” hollywoodi produkciója kis hazánkban május 23-án kerül a mozikba, de a Netflixen már elérhető. Óriási várakozás előzte meg a filmet, ami köszönhető egyrészt témájának, amit az „átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány” Ted Bundy szolgáltat; másrészt pedig annak is, hogy a gyilkos szerepére a köztudomásúan tiniszépfiú romkom-színész Zac Efron-t választották. Lássuk, érdemes volt-e feleleveníteni a történetet.

Már az első trailer megjelenésekor érték kritikák a filmet, azok ugyanis azt engedték sejtetni, hogy Ted Bundy bemutatása nem éppen az áldozatok felé való kegyeletteljességgel van áthatva.

Az előzetes szerint Ted vonzó, laza és hihetetlenül menő – kíváncsian várhattunk rá hát, hogy vajon a film többi részében milyen mélységig lesz hangsúlyozva az, hogy egyébként totálisan őrült, pszichopata erőszaktevő és brutális gyilkos az emberünk.

extremely wicked

Ahogyan azt a Serial Chillers rovatban íródott cikkünkben körbejártuk, Ted Bundy életével, tetteivel és bűnösségével kapcsolatban felmerülnek kételyek, de legfeljebb azok részleteiben, hiszen a gyilkosságokat rábizonyították. Az Extremely wicked legnagyobb hibájának én azt tartom, hogy bizonytalanságban hagyja a nézőt e kérdésben. Ugyanis elárulom: ebben a filmben egy pillanatra sem fogjuk azt látni, hogy Ted Bundy bűncselekményeket követ el – egy stoptábla figyelmen kívül hagyásától és a szökéstől eltekintve.


Ted Bundy letartóztatásától fogva egészen kivégzéséig (hupsz, spoiler) végig össze-vissza beszélt. Hol vallott, hol mindent visszavont, hol pedig direkt félrevezette a hatóságokat, hogy a közvélemény ne fogadja el korábbi vallomásait se. Pere valódi sajtószenzációvá vált, mert erről a jóképű, jó modorú, felsőbb körökben is ismert férfiról – aki ráadásul jogi tanulmányait felhasználva magát védte -, senki nem tudta elképzelni, hogy olyan szörnyűségeket vitt volna véghez, amilyenekkel gyanúsították. Erre koncentrál az új film is, olyannyira, hogy számomra nehézséget okozott az események követése, mert végig csak azt láttam, mennyire odavan mindenki Bundyért.

extremely wicked
A valóságos sztárparádét felvonultató tárgyalótermi jelenetek (John Malkovich a bíró szerepében) mellett a vádlott párkapcsolata is nagy hangsúlyt kap a cselekmény során. Ebben nem is lenne semmi kivetnivaló, de ez is csupán féligazságokkal van bemutatva. Mivel Bundy áldozatszedését kihagyták, nem kap fényt az sem, hogy folyamatosan csalta barátnőjét – valójában, ha nem ismerjük a történetet, még azt sem fogjuk érteni, a nő miért bánik gyanakvóan vele. A film egyébként Elizabeth Kendall írásán, a The Phantom Prince: My Life with Ted Bundy című memoár alapján készült. Az Extremely wicked szimpatizál Ted Bundy-val, és ezzel nem csupán az erkölcstelensége a hiba, hanem az is, hogy a film elkendőzi a valóságban történteket; hiába, hogy számos esetben a dialógusok a valós interjúkon alapszanak – ahogyan azokat a végefőcím alatt végig is nézhetjük. Ezeket az eredeti felvételeket élveztem a film két órájában leginkább.

extremely wicked
A film külsőségeit tekintve azonban nem lehet panaszunk. Zac Efron alkalmas a szerepre, nem tudom kritikával illetni játékát, és még jól is áll neki. De ne higgyük, hogy egy óriási tehetséggel eljátszott pszichopatát láthatunk a vásznon, hiszen mint annyiszor hangsúlyoztam, Ted Bundy alakja ebben a filmben nem több, mint egy szépfiú, s mint ilyen, Mr. Efron csak hozza a tőle elvárhatót. A jelmezek zseniálisak és összességében a film jól néz ki. Hangulatosak a zenék is, bár engem nem igazán sikerült visszarepíteniük a ’70-es, ’80-as évekbe, nagyjából a film felénél kezdtem el érzékelni az időutazást.

extremely wicked

Összességében sajnos az Extremely Wicked, Shockingly Evil and Vile számomra óriási csalódás volt, különösen azt tekintve, hogy Bundy-sztoriban milyen óriási potenciál van. Igazán jó is lehetett volna, de én egy a történetet felszínesen kezelő, hazug filmnek tartom, és őszintén nem értem, mi értelme van egy ilyen hangvételű filmnek éppen Ted Bundy kivégzésének 30. évfordulóján.

Kinek ajánljuk: Zac Efron rajongóknak tudom csak szívből ajánlani, mert ők találhatnak élvezetet a filmben. Egyébként Ted Bundy-témában sokkal inkább kerülendőnek nevezném, és ajánlom helyette a Serial Chillers rovatban vele kapcsolatban bemutatott bármelyik filmet, melyek között egészen jók is találhatóak.

Értékelés: 3/10

Blissenobiarella

 

 

Be the first to comment on "Serial Chillers különkiadás: Extremely Wicked, Shockingly Evil and Vile (2019) (Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .