Rovatunk ezúttal is az Ed Gein vonalon halad tovább, hiszen (ha hivatkozhatok rá így egyáltalán) ez egy igen hálás téma, értve ez alatt a férfi beteges elméje által inspirált számos könyvet és filmet, amelyek a horrortörténelem alapköveivé avanzsáltak az évek során. Talán nem meglepő fordulat, hogy nem utolsósorban a Psycho is helyet kap ebben a felsorolásban, hiszen a mára már ikonikussá vált gyilkos, Norman Bates ugyancsak egy Ed Gein által inspirált figura, ezen felül pedig sokak számára talán a legelső filmbéli gyilkos, aki eszükbe jut a szó hallatán.

Ed Gein-nek egy egészségesnek nem mondható kapcsolata volt az édesanyjával, szélsőséges vallási nézetek, érzelmi zsarolás és erőszak jellemezte az egész életét egészen gyermekkorától, így végül is semmi meglepő nincs abban, hogy egy szörnyeteggé nőtte ki magát az évek során. Ed anyja, Augusta szintén roppant nehéz körülmények között élt, az elvakult vallási meggyőződéseit fiaira is ráerőltette, meggyőződése volt, hogy rajta kívül minden nő romlott és erkölcstelen, sőt, az egész világ egy fertő, így hát ennek szellemében nevelte gyerekeit az alkoholista férje támogatása nélkül. Ed úgy érezte, hogy egyetlen támasza az édesanyja, senki más szavára nem hallgatott volna rajta kívül, halála után pedig teljesen magába fordult és magányosan élt a megüresedett házukban, a benne lappangó szörnyeteg pedig ezután kezdett kibontakozni. Története ezen a ponton kapcsolódik össze a fiktív karakter, Norman Bates jellemével.

Psycho (1960)

A történet az 1959-es évre nyúlik vissza, akkor adta ki ugyanis azonos címmel regényét az amerikai szerző, Robert Bloch, ezzel örökre beírva magát a történelembe. A könyv megjelenése előtt két évvel került napvilágra Ed Gein összes rémtette, legalábbis azok, amiket beismert és sikerült rábizonyítani, a média azonnal felkapta az ügyet és világszerte elhíresült a Painfield-i rém gyomorforgató gyilkosságsorozata. A nem mindennapi eset többeket megihletett, nem csoda tehát, hogy Bloch után a horrorfilmek egyik ősatyja, Alfred Hitchcock is gondozásába vette Norman Bates karakterét és megalkotta az amerikai horrortörténelem egyik legikonikusabb darabját, a Psycho-t. Feltételezem, hogy tapasztalt olvasóközönségünk minden tagja látta már és/vagy ismeri a cselekményt, így a továbbiakban a spoilerezés gyanúja alól felmentem magam.

Marion Crane (Janet Leigh) egy vonzó fiatal nő, aki, habár nem teljesen magányos és nem kilátástalan az élete, mégis elégedetlen azzal, ami megadatott neki, így, amikor adott lesz a lehetőség, elhagyja a várost negyvenezer dollárral, amit a főnöke bízott rá azzal a céllal, hogy a bankba juttassa. Nem sok tétovázás után kocsiba ül és igyekszik minél hamarabb köddé válni annak reményében, hogy a rengeteg pénzzel új életet kezd majd. Egy rendőrségi rutin ellenőrzés és egy gyors autócsere után kénytelen megpihenni egy útszéli motelben, amely egy nem túl frekventált helyen található, tehát általában egy lélek sem jár arra, az őt üdvözlő fiatalember, Norman Bates (Anthony Perkins) azonban igen szívélyes vele és rögvest elnyeri a szimpátiáját. Norman azonnal kiad neki egy szobát és vacsorára is meghívja, mindent megtesz annak érdekében, hogy a számára igen szimpatikus hölgy otthon érezze magát, majd egy nem kifejezetten vidám kimenetelű beszélgetés után meggyilkolja Marion-t a zuhany alatt, ez a jelenet pedig valószínűleg sokaknak beégett a retinájába, hiszen azóta is olyan sokszor felhasználták már, legyen szó filmekről, poszterekről, reklámokról; nagyjából bármiről, amire csak rá lehet húzni.

Norman Bates nem egy szokványos gyilkos, saját személyisége helyett időnként az anyjáét „ölti fel”, kívül-belül igyekszik azonosulni vele és ő maga is elhiszi, hogy az anyja még életben van, még mindig irányít és cselekszik, noha Mrs. Bates már tíz éve elhunyt. A gyilkosság után igyekszik eltüntetni a nyomokat és áldozata kocsiját a holmijával együtt a mocsárba süllyeszti.

Marion-t pár napon belül keresni kezdi a rendőrség, nem csak eltűnése kapcsán, de a lopott pénz miatt is, a nyomok pedig viszonylag hamar elvezetnek a Bates Motelhez, a kirendelt magánnyomozó is jó úton halad a megoldás felé, de mivel túlságosan közel járt az igazság felgöngyölítéséhez, ő is áldozatul esik Norman tébolyának. Marion egyetlen hozzátartozói, testvére, Lila (Vera Miles) és a nem teljesen hivatalos párja, Sam (John Gavin) önkényes nyomozásba fognak, eljutnak a baljós motelbe, ahol felfedik a teljes igazságot; Norma Bates mumifikált holtteste még most is a házban van, fiát pedig immáron teljesen elragadta a téboly, anyja ruhájában és parókájában fogják el és adják át a rendőrségnek.

Ekkor már teljesen eltűnt a saját személyisége, már csak az anyjaként beszél és viselkedik, ő pedig be is vallja a gyilkosságokat. Beszámíthatatlannak nyilvánítják, a film pedig a hölgy baljós belső monológjával ér véget.
A Psycho nem véletlenül tett szert ilyen jelentős hírnévre és a mai napig nem halványuló dicsfényre, Hitchcock egy korszakalkotó művet hozott létre a regény megfilmesítésével. Merem feltételezni, hogy a horror műfaj igényes fogyasztói közül csaknem mindenki egyet értene azzal, hogy minden idők egyik legnagyobb alapvetéséről beszélünk, még így, lassan hatvan év elteltével is. A Psycho-t tehát ennek megfelelően érdemes értékelni; kár keresni benne a minél véresebb és gyomorforgató jeleneteket, nem ajánlatos jumpscare-ekre és egyéb hatásvadász elemekre számítani, Anthony Perkins-t leszámítva a színészi játék sem mondható éppen bravúrosnak, de a Psycho nem is ettől áll még mindig a toplistán. A Hitchcock-féle jellegzetes hangulat és stílus egész egyszerűen még most is a képernyő elé szegez majdnem két órára, mindegy, hogy hány év távlatából tekintünk rá vissza. Természetesen bőven akadhat olyan, akit nem nyűgöz le ennyire ez az Ed Gein rémtettein alapuló történet és nincs is ezzel semmi gond, hiszen nem állíthatjuk, hogy egy filmet szeretni kell csak és kizárólag azért, mert úgymond alapvető. Azt azonban kollektívan leszögezhetjük, hogy sikerült vele eltalálni és megfűszerezni Gein karakterét, hiszen a férfi beteges viszonya az anyjával és a holtakkal úgy általában Bates figurájának is kulcseleme.

Érdekességek:

• Maga Alfred lánya, Patricia Hitchcock is szerepet kapott a filmben; habár csak mellékszerepben, de néhány perc erejéig a vásznon van, mint Marion kolléganője az irodában. Patricia egyébként még él és színésznői karrierje mellett inkább producerként tevékenykedik.
• Alfred is megjelenik néhány másodpercre a vásznon az irodajelent környékén, egy cowboy kalapot viselve ácsorog az ajtó előtt.
• Valamiért előszeretettel veszik elő alapműveltség – illetve horrorkvízek során a következő érdekességet; a Psycho volt az első film valaha, amiben egy WC-t is szerepeltettek, sőt, még le is húzták. Érdekes-e vagy nem, de így van. Ha a jövőben kérdezné tőled valaki, most már tudod.
• Habár a film az államokban 1960-ban debütált, hazánkban csak 1972-ben adták ki.
• Három különböző hölgy hangjából állt össze Norma Bates végleges hangszíne, Hitchcock addig-addig variálta a háromféle változatot, amíg az egyvelegük ki nem adta a számára megfelelőt.
• A rendező maga fizette az egész film költségvetését, beleértve a jogdíjat a könyv szerzőjének is. Persze világos, hogy jó befektetés volt.10/10Kinek ajánljuk: érdemes ilyet írni egyáltalán ehhez a filmhez? MINDENKINEK.

(grey tabby)