Sunset Society (2018)

Vámpírok, rockzene és Hollywood. Ezekkel a címszavakkal lehetne jellemezni az első filmes Phoebe Dollar és a jobbára szórakoztató hulladékokban nyomuló Rolfe Kanefsky (Party Bus to Hell) filmjét, ami egyben a korai Troma-produkciókban feltűnő Motörhead-főnök, Lemmy Killmister legutolsó filmes szereplése.

Röviden és tömören arról szól a fáma, hogy a Lemmy által alakított Ace egy titkos vámpírszervezetet vezet Hollywood-ban, ami vérre éhes rockzenészeket tömörít, de néhány áruló le akarja őket buktatni. Története, mint olyan nem igazán számottevő, ugyanis a másfél óra hosszúságú játékidő döntő többségét lazán egymásra dobált rock-vámpíros szekvenciák adják, melyek egyfajta random montázsként alkotják a bizonyítékként előkerülő (dokumentum)filmet.

Értem én, hogy újra és újra kihagyhatatlannak tűnik a rock/metálzene és horror (jelen esetben a vámpírok) tematikájának összekapcsolása, mert tényleg óriási potenciál rejtőzik benne. Egy rakás mozi készült már ebben a koncepcióban, legutóbb talán épp a Deathgasm. Viszont ebben a másfél órás (nagy jó indulattal is csak középszerűnek nevezhető) moziban nem sok mindent sikerült kiaknázniuk ezekből a lehetőségekből. Akadnak benne dögös csajok, csöcsök meg egy csomó bőrruhában és/vagy gót környezetben elkövetett mohó vérszívás, de kb. ennyi.

Baromi lassan, mindenféle izgalom vagy feszültség nélkül csordogál a történetnek nevezhető rock-vámpíros montázs, melynek többsége az ominózus videókazettáról elevenedik meg. De az sem segít a befogadhatóságon, hogy olcsó és viszonylag unalmas díszletek között állandóan vöröses fényben, irritáló belassításokkal tarkítva szívják ki mit sem sejtő alanyok vérét. A másfél óra alatt feltűnő rocksztárok – Lemmy Killmister (Motörhead), Tracii Guns (LA Guns), Dizzy Reed (Guns N’ Roses) – javarésze nem igazán tud színészkedni, ami valahol megbocsájtható, de a többi szereplő részéről sem igazán láttam semmiféle valódi játéknak nevezhető dolgot. Kivétel talán Robert Donovan, aki még úgy-ahogy hozta a gonosz karaktert, és még jól is áll neki.

Több helyen is jópofának szánt animációval próbálják feldobni a jeleneteket, de engem nem igazán sikerült kizökkenteni a rettentő röhejes vámpírfogak és a csúnya nézésűre festett/maszkolt szereplők unalmas aktivitásai között. Őszintén elmondom, két darab jelenet maradt meg bennem. Az egyikben Steve-O (Jackass) vállalhatatlan hanghordozással gyakorlatilag saját magát hozza, mint mindenféle vadállatokkal megharaptatott idióta, aki random módon szembe találkozik az utcán Ron Jeremy vámpír karakterével, és vele is meg akarja haraptatni magát, mire Mr. Pornóbajusz el is küldi őt a fenébe, hogy “hülye dzsekessz”. Másikban egy csajszi csúnyájába füst alakban (!) szivárog be a vámpír, majd egy darabig a bőre alatt bujkálva későbbi a mellkasából, mindenféle belek társaságában.

Kinek ajánljuk? Phoebe Dollar és Rolfe Kanefsky produkciója nem több egy élhető alapötletből forgatott gyatra, olcsó és komolytalan otthoni szórakoztatásnál. Lemmy mester (RIP) már ezelőtt is számos Troma-hulladékba feltűnt, szóval ha valaki csak miatta nézné meg, én azt mondom, ne tegye.

Értékelés: 5/10

eyescream

Be the first to comment on "Sunset Society (2018)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..