House of Frankenstein (1944)

Habár a filmes univerzumok, a Marvel stúdiónak hála napjainkban élik virágkorukat, eme jelenség korántsem újszerű, hiszen maga a legelső ilyen próbálkozás is már a ’40-es években megszületett. A klasszikus szörnyetegeket népszerűségük csúcsán a Universal stúdió terelte közös alkotásokba, mellyel megszülettek az első horror filmes crossoverek. Az első ilyen típusú film az 1943-as Frankenstein meets the Wolf Man volt, melyet egy évvel később követte folytatása, a House of Frankenstein, olyan sztárokkal a főszerepben, mint Boris Karloff és Lon Chaney Jr.

Doktor Niemann (Boris Karloff) 15 éve raboskodik egy börtönben emberetlen kísérletei miatt, melyeket a hajdani Frankenstein doktor nyomán próbált elvégezni. Egy szörnyű vihar során társával, Danielsszel, a púpos hátúval együtt kiszabadul a börtönből, majd hamarosan egy vándor horror cirkusz tulajdonosával találkoznak, akinek a fő attrakciója Drakula gróf (John Carradine) csontváza. Miután Daniels megöli a művészt, Niemann felveszi a személyazonosságát és egy bemutató után feléleszti a vámpírt, kihúzva a szívét átszúró tőrt a testéből. A doktor megfenyegeti a grófot, aki kénytelen teljesíteni Niemann kívánságát, és megöli a rendőrt, aki korábban az őrült tudóst a börtönbe jutatta. Következő kiszemeltje a rendőr unokájának a felesége, akit a vámpír el is rabol, azonban a hatóság elől menekülés közben felkel a nap, és Drakula életét veszti. Niemann és szolgája folytatva útjukat, hamarosan megtalálják a jégbe fagyott Lawrence Talbot (Lon Chaney Jr.) és Frankenstein szörnyetegének (Glenn Strange) a testét, akiket kiolvasztanak. A kétségbeesett Talbot-ot azonban még mindig sújtja a farkasemberek átka, így megkéri Niemann-t, hogy segítsen neki. A doktor beleegyezik, ha Talbot segít neki megtalálni Frankenstein jegyzeteit. Ám ahogy közeleg a következő telihold, Niemann egyre inkább csak a szörnyeteggel van elfoglalva, Talbot pedig farkasemberré változik…

A House of Frankenstein a Universal stúdió első olyan crossover filmje, amelyben mindhárom nagy húzónevük, Drakula, Frankenstein szörnye és a farkasember is szerepet kapott. Ennek ellenére sajnos nem kapjuk meg a hőn áhított összecsapást a szörnyek között, akik lényegében csak keretet adnak Niemann karakterének, aki a történet főgonosza. Karloff, szokásához híven parádézik a szerepben, a film nyitójelenetében még rám is a frászt hozta, mint az őrült, az embertelen kísérleteit minden fölé helyező tudós, azonban ahogy haladunk tovább, egyre inkább egy kicsit megszállott, de egyébként barátságos és segítőkész ember érzetét kelti, nem pedig egy vérszomjas gonoszét. Bár ígéreteit nem tartja be, ez inkább betudható a Frankenstein szörnye iránti lelkesedésének, mint annak, hogy be akarja csapni segédeit, mindannak ellenére, hogy tetteit részben a bosszú motiválja. Kétségtelenül Karloff karaktere a legszínesebb személység az egész műben, a többi szereplő, beleértve a szörnyeket is, sajnos elszürkül mellette.

Karloff mellett Lon Chaney Jr. is hozza a kötelezőt, azonban nem nyújt többet a többi farkasemberes alakításához képest.  Mindemellett kissé antipatikus karakterré avanzsálódik a kétségbesett Talbot személye, hiszen a sajnálatra méltó és fülig szerelmes púpos hátú Danielstől, aki így a film egyik protagonistája lesz, halássza el szíve választottját, így talán ez az egyik egyetelen olyan film, mikor nem tudunk azonosulni a saját belső szörnyetegével küzdő vérfarkassal. Talbottal ellentétben a film másik főbb karaktere, Drakula gróf azonban igazán csalódást okozott számomra. John Carradine sajnos nem olyan kiemelkedő és domináns, mint Lugosi Béla volt lényegében a mű előzményfilmjében, hiszen Niemann simán fel tudja használni saját céljai elérésére egyszerű fenyegetéssel, ráadásul a film közepén gond nélkül el tudja árulni. Drakula sosem találkozik a többi szörnyeteggel a műben, az ember érzése az, hogy tulajdonképpen két filmet néz, egymás után fűzve, hiszen Niemannékon kívül egyik karakter sem tér vissza az alkotás második felében. A harmadik, szintén beharangozott szörny, Frankenstein teremtménye a mű legnagyobb részében pedig szinte semmilyen vizet nem zavar, pusztán egy műtőasztalon fekszik (bár néha mintha megmozdulna, mikor még fel sincs élesztve), hogy az utolsó pár percben feléledjen. Ennél többet érdemelt volna a Glenn Strange által éltre keltett lény.

Összességében, habár a House of Frankenstein mindenhol úgy lett eladva, hogy ez az a film, ahol Drakula, Frankenstein szörnye és a farkasember találkozik, a szörnyek között pusztán minimális interakció van, lényegében nem is találkoznak egymással. Megnézni egyedül Karloff miatt érdemes, aki a mű elején még ígéretes gonosznak tűnik, azonban a film vége felé az ő karaktere is elhalványul.

Értékelés: 4/10

Kiknek ajánljuk: Csak azoknak, akik vérbeli Universal rajongók és végig szeretnék darálni a történelem első filmes univerzumát.

Kele-man

Be the first to comment on "House of Frankenstein (1944)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .