Der Totmacher (1995) (H – a hannoveri gyilkos)

Október lévén az emberek egy jelentős része Halloween-lázban ég, ezt a lehetőséget pedig a Cinegore csapata sem rest 100%-osan kihasználni, ennek okán pedig a Serial Chillers lelkes szerkesztői is egy olyan témával rukkolnak elő, ami, habár banálisan hangzik, nem igen volt kivesézve még oldalunkon.

Mi is jut eszünkbe, ha a legalapvetőbb “szörnyekre” gondolunk? Szellemek, zombik, vámpírok. Apropó vámpírok, hallottatok már Fritz Haarmann-ról? Habár Fritz nem a szó szoros értelmében vett vérszívó szörnyeteg, mégis kiérdemelte a modern kori vámpír nem túl tiszteletreméltó jelzőjét, hiszen különös kegyetlenséggel gyilkolt meg legalább huszonhét fiút, bizarr rituáléjába pedig beletartozott az áldozatok torkának átharapása is. Haarmann történetének bizarr fordulata azonban nem merül ki ennél a pontnál, mivel nem véletlen, hogy olyan sokáig irthatta Németország fiatal fiúit. Kevés olyan hírhedt sorozatgyilkosról tudunk, akit egy jó ideig maga a rendőrség fedezett, ő viszont sajnos beletartozik ebbe a kategóriába. Vajon hogy volt lehetősége arra, hogy a hatóság szemet hunyjon bűntettei felett?

Fritz Haarmann 1879 október 25-én született Hannoverben. Egy kifejezetten szegény, problémás család hatodik gyermekeként látta meg a napvilágot, anyja belehalt a szülésbe, apjával sosem volt jó kapcsolata. Már fiatalkorában is meggyűlt a baja mindenkivel, erőszakos és szellemileg visszamaradott volt, így pedig nem sok esélye volt arra, hogy valaha is normális életet éljen. Tizenévesen belekóstolt a katonai életbe, talán még jól is teljesített, de az ottani pályafutása sem volt hosszú életű, mivel egészségügyi okokból kifolyólag kénytelenek voltak eltanácsolni. Egy ideig megkísérelt tisztességes életet élni, apja segítségével munkát is kapott, de ez nyilvánvalóan nem volt elég ahhoz, hogy a társadalom hasznos tagjává váljon, hiszen eredendően beteg és elfajzott ember volt. 1898-ban bele is keveredett egy gyermekmolesztálási ügybe, az orvosok azonban mentálisan instabilnak titulálták, ezáltal nem vehetett részt bírósági tárgyaláson és ahelyett, hogy elítélték volna, elmegyógyintézetbe zárták.

Fritz élete nagyon valószínűséggel ezen a ponton fordult csak igazán lejtmenetbe, szabadulása után csavargott, kisstílű bűnözőként tengődött, többnyire lopásért és közszeméremsértésért kapták el. Annak ellenére, hogy rengetegszer szegte meg a törvényt, a rendőrök nem vették egészen komolyan, inkább amolyan barátságos idiótának tartották; még ha börtönbe is zárták egy időre, újra és újra visszakerült a bűnözők körforgásába, ebből aztán előnyt is tudott kovácsolni. Tekintve, hogy igen jól ismerte az ilyen körökben mozgó emberek titkait és praktikáit, a rendőrség előszeretettel használta fel besúgónak, roppant ironikus módon egészen jó kapcsolatot ápolt ezek után a hatóságokkal, mivel valóban sokban segítette a munkájukat. A hannoveri rendőrség nem is sejtette, hogy ezzel a húzással a poklot szabadították rá a városra; Haarmann akármilyen gyanúba is keveredett, valahogy mindig kilábalt belőle, hiszen a rendőrök elvből nem vizsgálták olyan gondossággal az ügyeit, ahogy azt kellett volna. Ha házkutatásra is került sor, igen felületesen végezték a munkájukat, így hosszú-hosszú ideig homály fedte az évszázad egyik legkegyetlenebb mészárosát.

Az első világháború sújtotta Németország a bűnözés és erkölcsi hanyatlás melegágyává vált, Fritz pedig tökéletesen beleillett ebbe a miliőbe. 1918-as börtönből való szabadulása után a rendőrség ismét „alkalmazta”, mint hivatásos spiclit. Ettől az évtől egészen 1924-ig legalább huszonnégy gyilkosságot követett el; nagy valószínűséggel ennél nagyobb számról beszélünk, de nem sikerült mindent rábizonyítani. A fent említett évek során többször is gyanúba keveredett, sőt, el is ítélték szexuális zaklatásért, ám ez sosem szegte kedvét és továbbra is folytatta áldatlan tevékenységét. Áldozatai mind fiatalkorú fiúk voltak, többnyire prostituáltak, szökevények, tehát a társadalom peremére szorult szerencsétlen srácok, akiknek eleinte minden bizonnyal szállást, ételt, vagy hasonló csábító dolgokat ígért, ezek után pedig elszabadult a pokol. Fritz Haarmann gyilkosságsorozata éppen ezen a ponton kapcsolódik be a rovatunk e havi kiadásába, ugyanis nem csupán hidegvérű gyilkosságokról beszélünk, hanem különös kegyetlenséggel elkövetett kínzásról és megcsonkításról. A csapdába ejtett fiúk torkát elharapta, sok esetben megerőszakolta, meggyalázta a testeket majd a húsukat levagdosta a csontokról és valami egész más néven eladta azt a feketepiacon, ruháikat és egyéb személyes tárgyaikat úgy szintén. Fritz nem volt teljesen egyedül, egy nagyjából húsz évvel fiatalabb társa/szeretője Hans Grans részt vett néhány akciójában, még ha nem is a gyilkosság maga érdekelte; néha ő maga szúrt ki egy-egy szerencsétlen fiatalt, mert tetszett neki a ruhája vagy bármi, amit viselt és arra kérte elborult elméjű társát, hogy ölje meg az illetőt. A maradványokat a Leine folyóba dobták, a víz mosta partra az üres csontokat amik alapján a rendőrség aztán elkezdhette felgöngyölíteni az eltűnt fiúk ügyét.

Haarmann hamar gyanúba keveredett és hiába is próbálták eleinte eltussolni a dolgot, egyértelmű bizonyítékok mutattak a bűnösségére. Egyenesen rajta kapták, ahogy egy elcsigázott fiút próbál felszedni az állomáson, ezt követte egy házkutatás, ahol nem meglepő módon az egész lakást vér borította, ahol pedig nem vér volt, ott az áldozatok személyes tárgyai. Ennél evidensebb már nem is lehetett volna, hogy Fritz Haarmann volt az évszázad egyik legelrettentőbb szörnyetege. A tárgyalására 1924-ben került sor, ami a maga nemében is igen különösnek számított, hiszen akkor még nem volt elterjedt a „sorozatgyilkos” kifejezés, az esküdtek nem tudták elég akkurátusan körülírni azt a borzalmat, amit ez a férfi képviselt. Vámpírnak, illetve vérfarkasnak, farkasembernek titulálták. 1924. december 19-én huszonhétből huszonnégy gyilkosságot sikerült rábizonyítani és halálra ítélték. Egy ország megkönnyebbülésére a következő évben lefejezték. Bizarr módon a fejét megtartották kutatási célokra, amit a mai napig őriznek egy orvosi egyetemen.

 

Der Totmacher (1995) (H – a hannoveri gyilkos)

Az igazat megvallva azokat a borzalmakat, amelyeket ez az ember elkövetett több szempontból is nagyon nehéz filmvászonra vinni. Számolni kell azzal, hogy az emberek többségénél kicsapja a biztosítékot már maga a téma megemlítése is, továbbá nem árt elgondolkodni azon, hogy egyáltalán érdemes-e foglalkozni egy ilyen végletekig elfajzott és beteges ember életével, illetve rémtetteivel. Ebben az esetben a kíváncsiság és a tényfeltárás iránti lelkesedés győzött és azt kell, hogy mondjam, hogy nem volt rossz ötlet. Aki egy akciódús, vérrel, belezéssel és erőszakkal teli filmre számít, annak már most leszögezném, hogy ez nem az a film. A H – a hannoveri gyilkos két ember párbeszédére épül; egyikük a már letartóztatott Fritz Haarmann (Götz George), a másikuk pedig a bírósági orvos-szakértő (Jürgen Hentsch). Általában, ha csupán két ember beszélgetését kéne néznem két órán keresztül, kétszer is meggondolnám, hogy végigcsinálom-e, ebben az esetben azonban nem bizonyult rossz döntésnek. Fritz első látásra csak egy értelmi sérült, zavarodott férfinak tűnik, az orvos-szakértő nyers, őszinte kérdései viszont felszínre hozzák a hannoveri rém igazi énjét. Egészen a gyerekkorától feszegeti a múltját, belekérdez az első szexuális tapasztalatiba, szerelmeire, majd a gyilkosságok részleteibe is. Annak ellenére, hogy csupán kérdések és válaszok sorozatát halljuk, a gyilkosságok minden részletét látjuk magunk előtt és pontosan ez az, ami lebilincselő alkotássá teszi a filmet.

Kinek ajánljuk: természetesen annak, akit alapból nagyon érdekel az igaz történet, mindemellett erős gyomorral és idegrendszerrel rendelkezik.

Értékelés: 9/10

(grey tabby)

 

Be the first to comment on "Der Totmacher (1995) (H – a hannoveri gyilkos)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..