3 from Hell aka. House of 1000 Corpses 3 (2019) (Az ezer halott háza 3 – A pokoli hármas)

3 from Hell thumbA 2016-os 31 vértől mocskos grindhouse elmebaja után kíváncsian vártam Rob Zombie következő filmjét – ám amikor annak pontos témája és részletei kiderültek, a Halloween 2 óta először elkezdtem félni, vajon ezúttal nem nyúlt-e mellé. Az Ördög söpredéke/A sátán bosszúja sokak szerint Zombie legjobb filmje, mely egyúttal tökéletes lezárást is kapott, logikusnak tűnt tehát, hogy a rajongók által követelt harmadik felvonás az elmebeteg Firefly klán ámokfutásáról soha nem lesz több álomnál. Zombie viszont engedett a rajongói nyomásnak – a 3 from Hell alapján pedig bár ne tette volna.

Alapvetően nagyon kedvelem Rob Zombie filmjeit, még a Halloween 2-t is, amit megjelenésekor ugyan értelmezhetetlen szennynek tituláltam, pár újranézés után azonban egyre többre értékeltem a koncepciót (még úgyis, hogy ezt a Halloween keretein belül elsütni szerintem pocsék ötlet volt). A 3 from Hell esetében viszont már puszta létezésére sem véltem felfedezni más motivációt azon kívül, hogy Zombie szerette volna még összehozni Sid Haig, Bill Moseley és Sheri Moon Zombie trióját még egy kis szadista ámokfutás és ikonikus, ezerszer idézhető aranyköpések erejéig – és ez a koncepcióhiány nagyon erősen megmutatkozik.

3 from Hell 01 - prison

Hiányos hármas

A gondok a forgatásnál folytatódtak, amikor a néhány hete elhunyt Sid Haig betegeskedése miatt Spaulding kapitány jeleneteit Zombie kénytelen volt egy pár perces cameóra szűkíteni. A gyilkos trió csodával határos módon megmenekül az előző rész brutális fináléja után, ám ezt követően szinte azonnal a halálsorra kerülnek. Spauldingot kivégzik, Otist azonban megszökteti hasonlóan beszámíthatatlan és őrült féltestvére, Winslow Coltrane, az “Éjféli farkasember” (Richard Brake). Közös erővel megszöktetik Baby-t is, majd Mexico felé veszik az irányt, a törvény erői mellett azonban a nyomukba szegődik egy Aquarius nevű bandavezér is, a Szentségtelen Duó Rondojának (Danny Trejo) fia, aki bosszút akar állni, miután Winslow és Otis megölték az utóbbival együtt raboskodó rettegett bérgyilkost is a szöktetés során.

3 from Hell 02 - guns

Viszont mindez bármennyire hangzik is érdekfeszítően, a 3 from Hell túlzások nélkül az egyik legingerszegényebb, legunalmasabb és legcéltalanabb film, amit az utóbbi hónapok során végigszenvedtem. Legnagyobb jóindulattal is olyan, mintha egy tehetősebb rajongó összekaparta volna a költségvetést, hogy megvalósíthassa ezt a folytatást, amely azonban minden elemében magán hordozza az amatőr, tapasztalatlan kezek nyomát. Nem mutat fel semmit, amit nem láthattunk Az Ördög söpredékében – de még az ideig-darabig szórakoztató régi trükkök is felvizezett, erőtlen formában köszönnek csak vissza. A durva, erőszakos jelenetek nem annyira sokkolóak vagy véresek, mint az elődben, a karakterek aranyköpesei nem annyira stílusosak és emlékezetesek, karizmájuk szinte nyomokban sem bukkan fel. A protagonisták és antagonisták szerepeinek tudatos váltogatása, az egyszerre rajongó és kritikus hozzáállás a grindhouse korszak olcsó, hatásvadász alkotásaihoz, vagyis mindaz, amiért a 2005-ös előd egy kritikusok és rajongók által egyaránt nagyra tartott darab volt, egyszerűen hiányzik, hogy a helyét átvegye egy céltalan, egyenetlen tempójú, még a szereplőgárda ellenére is felejthető történet.

Tényleg kellett ez?

Még azt is megkockáztattam volna a stáblista pörgése közben, hogy esetleg nem Zombie volt a rendező, vagy ha igen, megkésett áprilisi tréfának szánta csak a filmet a követelőző rajongóknak címezve. Mi más magyarázná meg, hogy ennyire nem üt át a főszereplők közti kémia, ami még Zombie leggyengébb alkotásaiban is jelen van? Hogy lehet, hogy ennyire nem működnek azok a karakterek, akiket a korábbi filmekben mesterien írt és mozgatott? Még a képi világa és megvalósítása is inkább idézi a Youtube-ra feltöltött rajongói kisfilmeket, mint a grindhouse olcsó, vértől és izzadtságtól mocskos képkockáit, ami tökéletesen passzolt mind Az Ördög söpredékéhez, mind a 31-hez.

3 from Hell 03 - drink

Bízom benne, hogy egy nap magyarázatot kapok a bennem dúló kérdésekre, vagy néhány újranézés után a Halloween 2-höz hasonlóan megvilágosodok, miről is szólt valójában, mi lehetett a mögötte megbúvó valódi motiváció, mert addig a 3 from Hell nem több egy ikonikus film félresikeredett újramelegítésénél, egy olcsó, rajongói videóba fordult, kultikusnak szánt szerzői műnél. A franchise többet érdemelt volna, a rajongók többet érdemeltek volna, Sid Haig egyik utolsó jelenése és legnépszerűbb karaktere többet érdemelt volna, Zombie pedig számtalanszor bizonyította, hogy képes is többre – ám a 3 from Hell-hez mintha még ő maga sem álmodott volna meg többet vagy konkrétabbat annál, hogy még egy utolsó körre elő kell venni ezeket a karaktereket.

Kinek ajánljuk: Inkább csak elvetemült Rob Zombie, Spaulding kapitány és grindhouse rajongóknak, nekik is csak nagyon erős fenntartásokkal.

Értékelés: 4/10

Szabó Zoltán “Zoo_Lee”

Be the first to comment on "3 from Hell aka. House of 1000 Corpses 3 (2019) (Az ezer halott háza 3 – A pokoli hármas)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..