Wounds (2019) (Sebek)

Babak Anvari első – még perzsául megszólaló – egész estés filmje számos horror-fanatikus érdeklődését felkeltette. Én személy szerint leginkább azon lepődtem meg, hogy az Under the Shadow – dacára annak, hogy Irán és a nyugati kultúra viszonya nem tekinthető éppen békésnek – mennyire nem volt képes elrugaszkodni a démonos kliséktől, amibe lassan Hollywood is belefullad. Jó, persze, fellelhető volt némi közel-keleti íz és az iráni forradalom drámáját is ki lehetett érezni Anvari filmjéből, de számomra összhatásában meglehetősen felejthetőre sikeredett. A Teheránban született, de azóta brit állampolgár rendező-producer idén jelentkezett újra, ezúttal már teljesen angolszász szereplőgárdával elkészített második nagyjátékfilmjével. A Netflix gondozásában megjelent Wounds – magyarul Sebek, ezúttal nem variáltak sokat az átfordításnál – jobbára kérdő tekinteteket és felháborodást hagyott maga után (jelenleg 4.1 IMDB-n!), pedig ha valaki hajlandó venni a fáradtságot, kicsit odafigyelni, esetleg utánaolvasni a látottaknak, egy igazán figyelemre méltó dráma-thriller-horror hibrid megtekintésének élményével lehet gazdagabb.

Will (Arnie Hammer) pultosként dolgozik egy new orleansi italmérésben. Ez az a fajta lokál, melyet mifelénk késdobálóként aposztrofálnak, elég gyakran fordulnak elő kisebb-nagyobb csetepaték. Will azonban látszólag elemében érzi magát, nem kis részben köszönhetően barátjának, a csinos Aliciának (Zazie Beetz), akivel elég gyakran a pohár fenekére néznek esténként. Egy este mikor Alicia és éppen aktuális pasija a szokásos módon a pultot támasztják, verekedés tör ki, melyben az egyik meglehetősen ittas törzsvendég súlyosan megsebesül. A helyiségben tartózkodó néhány fiatalkorú srác és leányzó sietve elhagyják a helyszínt, olyannyira igyekezvén, hogy elkerüljék az érkező rendőröket, hogy egyikük az asztalon felejti a mobilját. Will zárás után magához veszi a telefont. Mikor hazaér, barátnője Carrie (Dakota Johnson) már alszik. Will kíváncsiságában feltöri a telefont védő jelkódot, de legnagyobb megdöbbenésére a felugró chat applikációban valaki segítségért rimánkodik. A férfi csupán gyerekes csínynek tekinti a dolgot, ám a telefonra érkező egyre nyugtalanítóbb üzenetek végül csak elültetik benne a kétség magvait. Will egészen idáig normálisnak tűnő élete lassan fenekestül felfordul, ahogy a fiatalok által valahogyan elszabadított démoni erő lassan utat talál a férfi lelkébe.

Érdekes koncepció, hogy a Wounds olyan szemszögből mutatja be a történteket, mintha a néző csupán egy másik, démonidézős horror filmmel párhuzamosan történő eseményeknek lenne tanúja. Teljesen lényegtelen, hogy a fiatalok mit és hogyan szabadítottak magukra; a nyitó jelenetsor után lényegében nem is látjuk viszont őket. Ami lényeges, az a központi karakter, Will drámája, akit a természetfelettivel történő mind szorosabb kapcsolata ráébreszt életének visszásságaira: a félbehagyott tanulmányokra, Carrievel lassan kiüresedő kapcsolatára, Alicia iránt táplált, talán maga előtt is titkolt érzelmeire, munkájának alantasságára és mindezeken túl leginkább arra, hogy ezeken képtelen értelmes módon változtatni. A drámai vonal nagyszerűen felépített és a színészi játék is ennek megfelelően erős. Emellett a nyugtalanító légkör is folyamatosan jelen van – helyenként némi démonos klisével és minimális jump-scare-rel megtámogatva -, mely a nem túl pörgős történetvezetés ellenére is képes volt a képernyő elé szegezni. Talán éppen ez a nüansz volt az, mely lehetővé tette, hogy odafigyeljek apró részletekre is.

 

Ugyanis a Wounds legnagyobb hibája, hogy ha a történet egy adott pontján nem figyel oda az ember, gyakorlatilag lehetetlen kihámozni a film értelmét. Az IMDB-s adatlap komment szekciója tele van értetlenkedő bejegyzésekkel – teszem hozzá halkan – ezúttal nem teljesen alaptalanul. Ugyanis, ha lankad a figyelmed, egy nyúlfarknyi jelentben elmulasztod elolvasni Mary főiskolai – vélhetően angol irodalmi témában írt – esszéjének címét, mely T. S. Eliot – The Hollow Men című versét említi. Eliot verse nem egy egyszerű olvasmány (még magyarul sem, Vas István fordításában itt olvasható), de ami most minket érint, az a címszereplő üresekre vonatkozik. Az üresek olyan emberek, akik nem képesek indítékaikat tettekre váltani, vágyaikat beteljesíteni, elképzeléseiket megvalósítani és ráadásul tisztában is vannak saját ürességükkel.  Ez a fajta hasadás gondolat és tett között képtelenné teszi őket arra, hogy kitörjenek saját lelki sivárságukból. A film során elhangzik, hogy az elszabadított gonosz erő éppen Will-t szemeli ki magának, mint a tökéletes porhüvely, utalva a férfi ürességére. A záró jelenetsor is jól illeszkedik ebbe a vonulatba: miután Will végleg szembesül a benne tátongó ürességgel, saját szabad akaratából engedi át magát a földön túli erőnek, hogy betöltse azt.

Egy szóval sem merném állítani, hogy a Wounds könnyű esti szórakozás ígéretével kecsegtetne. A fent leírtak nem magyaráznak meg minden apró részletet, ami a képernyőn történik és teljesen jogos a kritika, hogy Anvari nem sokat tett azért, hogy filmjét az átlagnéző is könnyen értelmezhesse. Kicsit olyan érzésem van, hogy sikerült átesnie a ló túloldalára és ahogy mondjuk Shyamalan hajlamos mindent a kelleténél kétszer jobban a szánkba rágni, Anvari annyira ránk bízza, mit is kezdünk a látottakkal, hogy a végén csak nézünk ki bután a fejünkből és megvonjuk a vállunkat. Meg kell valljam, ugyan kedvelem az ilyen nyomozgatós, utánaolvasós filmeket (például a Donnie Darko máig nagy kedvencem), de gyanítom – és a rendkívül sok elutasító komment a filmes oldalakon ezt látszik alátámasztani – a rendező úr ezúttal kicsit túllőtt a célon. Ennek ellenére még mindig tartom, hogy az eddigi két attrakció közül ezen utóbbi az eredetibb és jobban összerakott alkotás. Mostanában nagyítóval kell keresnem az olyan filmeket, melyek az eredetiségnek akár a szikráját is tartalmazzák és most nem csupán a blockbusterekről beszélek, hanem a független filmekről is, akár horror, akár a sci-fi műfajában. Az is lehet, hogy csak engem talált meg nagyon a Wounds, de én elejétől a végéig élveztem. Nem gyakran esik meg, hogy kortárs horrorra 6-osnál magasabb pontszámot adok a végelszámolásnál. Ez most ráadásul egy erős 7-es.

Kinek ajánljuk: Akiket érdekelnek az olyan horror-drámák, amiken egy kicsit gondolkodni is kell, hogy valamelyest összeálljanak.

Értékelés: 7/10

Gabblack

Be the first to comment on "Wounds (2019) (Sebek)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..