Crypsis (2019)

A crypsis nevű kifejezés az ökológiában azt jelenti, hogy bizonyos állatok képesek arra, hogy elkerüljék a más állatok általi megfigyelést, magyarán észrevétlenségbe tudnak burkolózni. Ez lehet egy ragadozók által használt stratégia vagy éppen az azok elöli védekező mechanizmus. Most, hogy már e viszonylag ritkán használt kifejezés jelentésével is tisztában vagytok, lássuk hogyan sikerült ez a tavalyi, nem túl combos költségvetéssel bíró monster movie.

Néhány srác fogadásból az elhagyatott Harker-szigetre utazik, hogy mobiltelefonok nélkül – csupán kamerával felszerelkezve – töltsenek el ott egy éjszakát. Az erdőbe érve szétválnak az útjaik, és kisebb csoportokban kezdenek kalandozni. Azt viszont nem igazán sejtik, hogy valami rémséges lény leselkedik rájuk, ami elől bujkálni kell, hiszen a csónak csak másnap reggel érkezik…

Az eddig csak rövidfilmeket jegyző Paul Anthony Rogers első próbálkozásának legelején egy intenzív videóklipes montázzsal operál, majd alig telik bele tíz perc, és máris a szigeten vagyunk a srácokkal. Ott pedig sajnos nem sok izgalomban lesz részünk. Gilisztaevés, kötelezően ingerszegény és/vagy irritáló kamerarángatás a mára már lejártnak tekinthető found footage zsáner megidézésére, valamint a szörny szemszögéből történő láttatás ürügyén mindenféle okádék filter-használat. Magát a lényt jó darabig csak részleteiben láthatjuk, de amikor végre normálisan is megpillantjuk, akkor sem lesz túlzottan ijesztő.

Sajnos nem több mint egy elálló fülekkel rendelkező, ráncosan vicsorgó nagypapi, aki olcsó latexruhában rohangál össze-vissza. A szereplők nem igazán akarnak fogyni, de amikor végre hentelésre kerül a sor, akkor sem látunk belőle szinte semmit. Nulla félelem, nulla feszültség, nulla véres jelenet. Az költségtakarékos olcsó megvalósítást próbálta valamelyest enyhíteni a film végi csattanóféle, de semmivel sem lett tőle jobb a közérzetem.

Kinek ajánljuk? Senkit nem engednék a film közelébe, mert olcsó, amatőr, és szörnyes moziként még csak nem is kifejezetten ijesztő vagy legalább izgalmas.

Értékelés: 5/10

eyescream

Be the first to comment on "Crypsis (2019)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..