Serial Chillers XXIII: Fred és Rosemary West /Appropriate Adult (2011) (Felelős felnőtt)

Fred and Rosemary WestA Serial Chillers soron következő epizódjának főszereplői Fred és Rosemary West. A házaspár azzal írta be magát a kriminalisztika történelmébe, hogy ketten együtt, két évtized alatt legalább tizenkét gyilkosságot követtek el. Az áldozatok kivétel nélkül mind fiatal lányok voltak, néhányan közülük még a nagykorúságot sem érték meg, és haláluk előtt rettenetes kínzásokon kellett keresztül menniük. A cikk második felében bemutatásra kerül egy 2011-ben készült, két részes minisorozat is, ami a Felelős felnőtt (Appropriate Adult) címet kapta, és West-ék rémtetteinek állít örök emléket. 

Fred West

Frederick Walter Stephen West 1941. szeptember 29-én látta meg a napvilágot, az angliai Herefordshire-ben, szegény, farmer családban. Mivel ő volt szüleinek első olyan gyermeke, aki életben maradt, apja és anyja rendkívüli módon féltették, és bár születtek még testvérei, a ,,mama szeme fénye” változatlanul ő maradt. Fiatalkorára (és később is) jellemző volt az állandó költözködés. A West utódok már kicsi koruktól fogva kivették részüket a szezonális mezőgazdasági munkákból, ám a család továbbra is nélkülözözni kényszerült, így a fiú igen korán elsajátította a lopás művészetét. Gyakran keveredett bajba, írni-olvasni alig tanult meg, tizenöt évesen pedig végleg otthagyta az iskolát és teljes munkaidőben dolgozott tovább a farmon.

Tinédzser éveiben öccsével, John-nal együtt gyakran lógott lakóhelyéhez közeli bárokban, ahol nőket szedett fel, használt ki és nem ritkán bántalmazta is őket. Tizenhét évesen vásárolt magának egy motort, ám balesetet szenvedett, sérülései pedig olyan súlyosak voltak, hogy egy hétig kómában tartották. Felépülése hosszú hónapokon át tartott, telis-tele fájdalommal, és az sem tett jót önbecsülésének, hogy a korábban kifejezetten jóképű srác arca véglegesen eltorzult. Két évvel később ismét megsérült, éppen az aktuális kiszemeltjét zaklatta, a lány megütötte, ő pedig két emeletet zuhant lefelé egy tűzlétráról, s újból a sürgősségi ügyeleten találta magát. Ekkor alakult ki benne a kórházak és orvosok iránti félelemmel kevert utálat.

Fred állítása szerint aberrált viselkedésének kialakulásához a kezdő lökést az adta, hogy gyerekként rajtakapta szüleit, ahogyan az istállóban állataikkal közösültek, illetve szemtanúja volt annak is, hogy apja vérfertőző viszonyt folytatott lánytestvéreivel. A többi testvér ezt természetesen tagadta, így nem tudni biztosan, hogy mindez valóban megtörtént-e, vagy csupán a fantázia szüleménye. Annyi azonban biztos, hogy az egyik húga, Kitty West, 1961-ben elmondta anyjuknak, hogy bátyja már hónapok óta rendszeresen megerőszakolja, most pedig teherbe is esett tőle. Kitty ekkor csupán 13 esztendős volt, az ügyet pedig a rendőrség is kivizsgálta, s kiderült, a vádak igazak. Fred mehetett a rácsok mögé, azonban édesanyja közbenjárásával hamarosan szabadult. Ezután családja kitagadta őt, így kénytelen volt nagynénjénél meghúzni magát.

1962-ben összejött egy Catherine ‘Rena’ Bernadette Costello nevű lánnyal, akivel korábban már jártak néhány hónapig. Rena éppen terhes volt egy ázsiai buszvezetőtől, ez családja köreiben kiverte a biztosítékot (ne feledjük, a hatvanas években még az Egyesült Királyságban is erősen tombolt az idegengyűlölet), így el kellett jönnie otthonról, Fred azonban minden további nélkül elvette feleségül. A szertartáson csak egyetlen vendég volt jelen, Fred öccse, John. A pár a skóciai Coatbridge-be költözött, ahol West fagylaltos kocsi sofőrjeként kereste meg a napi betevőt. Amikor gyermekük megszületett, hogy elejét vegyék a pletykálkodásnak, elterjesztették, hogy Rena terhessége alatt elvetélt és egy ázsiai kislányt (Charmaine) fogadtak örökbe. 1964-ben újabb gyermekük született, Anne-Marie. Az asszonynak állítólag nehezére esett ellátni a két gyereket, s ezen Fred viselkedése sem segített, ő ugyanis szigorúan bánt mind a nejével, mind a kislányokkal. Gyakran előfordult, hogy büntetésből ketrecbe zárta őket, csak akkor mehettek ki, miután a férfi elindult dolgozni. Mindennapos volt, hogy testi fenyítést alkalmazott, akár ok nélkül is. Feleségét ott csalta meg, ahol csak tudta, ezekből a viszonyokból pedig további gyerekek születtek.

1965-ben West véletlenül elütött egy kisfiút fagyis kocsijával, Glasgow valamelyik utcáján. Bár a bíróságon felmentették, lakóközösségében óriási botrányt kavart az eset, s a lincseléstől tartva a család úgy döntött, elköltözik. Lakókocsit béreltek, és visszatértek Angliába, egészen pontosan Bishop’s Cleeve-ben telepedtek le egy lakókocsiparkban. Februárban Rena barátnői, Isa McNeill és Anne McFall is csatlakoztak hozzájuk, így immáron hatan éltek együtt egy fedél alatt. Fred egy vágóhíd alkalmazásában kapott sofőri állást. A férfi mind a három nő felett uralkodni próbált, folyton emlékeztette őket arra, ki is viseli a nadrágot valójában. Nevelt lányát szexuálisan zaklatta, feleségét pedig prostitúcióra kényszerítette, hogy kiegészítse szegényes keresetét. Rena akkor már évek óta viszonyt folytatott egy John McLachlan nevű férfival, akitől segítséget kért, hogy ő, a gyerekek és Isa McNeill megszökhessenek. Ki is eszeltek egy tervet, ám az meghiúsult, amikor Anne McFall elárulta őket. Ezután eszelős dulakodás következett, a rendőrség is csatlakozott természetesen, végül Rena, szeretője és Isa McNeill távoztak, a gyerekek apjuknál és Anne McFall-nál maradtak. Rena amikor csak tudott, meglátogatta gyermekeit és egyáltalán nem nézte jó szemmel a másik nő jelenlétét a lakókocsiban, akinek Fred már megígérte, hogy hamarosan elválik feleségétől és összeköti vele az életét.

1967 júliusában azonban Anne McFall eltűnt. Megcsonkított maradványait csak 1994-ben találták meg. A cselekmény bestialitását csak fokozza, hogy McFall akkoriban várandós volt, ám holttestének vizsgálatakor a nő méhe hiányzott, valószínűleg kivágták magzattal együtt. Bár Fred mindvégig tagadta, hogy ezt a gyilkosságot ő követte volna el, a modus operandi, azaz az eljárási mód megegyezett a férfi későbbi, beismert gyilkosságaival. Rena egy hónappal később egy időre visszatért férjéhez és gyermekeihez, majd ismét magukra hagyta őket. West átköltözött egy másik lakókocsiparkba, és mivel nem volt nő a háznál, állami gondozásba adta a gyerekeket.

 

Rosemary West

Fred West-hez hasonlóan Rosemary Pauline Letts is szegény családban nőtt fel, sok testvérrel. Az iskolában ő is rosszul teljesített, sokkal szívesebben álmodozott inkább tanulás helyett, és hajlamos volt meggondolatlan döntéseket hozni. Tinédzser volt, amikor szülei elváltak és ő hol anyjánál, hol apjánál lakott. Apja paranoid skizofréniában szenvedett, és amikor rátörtek a rohamok, előszeretettel bántalmazta környezetét, két idősebb lányát – köztük az egyik Rosemaryvolt – szexuálisan is zaklatta.

Fred és Rose 1969-ben, egy buszmegállóban ismerkedtek meg, a lány akkor még csak alig töltötte be a 15-öt. Kapcsolatuk rövid időn belül elmélyült, a lány pedig hamarosan a két gyerek gondozójává vált. Rose-t a szülei eltiltották a nála jóval idősebb férfitól, arra hivatkozva, hogy látszik rajta, beteg elméjű, agresszív, megrögzött hazudozó. A lányt egy bentlakásos intézetben helyezték el, ami bajba jutott tinédzserek számára volt fenntartva. A tizenhatodik születésnapján hazatérhetett a szülői házba, ahonnan megszökött, hogy újra Freddel lehessen. 1970-ben teherbe esett és bár szülei azt akarták, vetesse el gyermekét, ő erre nem volt hajlandó, véglegesen megszakította velük a kapcsolatot, eszelős párjával a Glouchester-béli Midland Road-ra költözött, majd 1970. október 17-én életet adott Heather Ann West-nek.

 

Charmaine West halála

Két hónappal később Fred ismét börtönbe került, adócsalás miatt, és ott is maradt egészen 1971. júniusáig. Rose alig tizenhét évesen három kisgyermek gondozásáért lett felelős. A két nagyobbik lány és újdonsült nevelőanyjuk kapcsolata kifejezetten rossz volt, állandóan veszekedtek, gyakran verekedtek is, s míg Charmaine konokul ellenállt, Anne-Marie jellemzően inkább fejet hajtott mostohája akarata előtt. Fredet már csak néhány nap választotta el szabadon bocsátásától, amikor az idősebbik lány váratlanul eltűnt. Később kiderült, hogy Rosemary egy újabb veszekedés alkalmával dühödött be annyira, hogy megölte a lányt. Hogy elterelje magáról a gyanút, az asszony elterjesztette a szomszédok körében, illetve tájékoztatta az általános iskolát is, hogy Charmaine-ért eljött az édesanyja, és ezúttal magával is vitte, hogy együtt éljenek Londonban. A valóságban a kislány holtteste egy szenespincében hevert, szabadulása után pedig Fred magához vette és házuk kertjében temette el. Hasonlóan szerencsétlen sorsra jutott Rena is, aki rendkívüli módon aggódott lányai biztonságáért, magához akarta venni őket, de Fred megfojtotta kocsija hátsó ülésén, 1971. augusztusában. Testének darabjait műanyag zacskókba tette és egy erdőben rejtette el, szétszórva.

 

Prostitúció

1972 elején aztán Fred és Rosemary egybekeltek, a férfi nem vallotta be a házasságkötő előtt, hogy korábban már volt nős, hanem családi állapotát agglegényként jelölte meg. A szertartáson ezúttal sem családtagok, sem barátok nem voltak jelen. Néhány hónappal később a család a Midland Road-ról a Cromwell Street 25 szám alá költözött, és június 1-jén megszületett Rose második, Frednek pedig a negyedik gyermeke, Mae June. Röviddel a kislány születése után Rosemary elkezdett prostituáltként dolgozni, háromszintes házuk egyik emelete erre kiváló helyszínnek bizonyult. Egyaránt voltak férfi és női ügyfelei is, férfje utasítására a nőkkel kifejezetten agresszívan bánt. A légyottokban Fred is gyakran részt vett, mint harmadik szereplő és bizony nem riadtak vissza a kínzóeszközök és kötelek használatától sem. Rose 1983-ra nyolc gyermeket szült, ebből legalább három valamelyik kliensétől származott, és színesbőrű volt, így West-ék a korábbi örökbefogadós mesét adták be itt is a szomszédoknak. Ezek a gyerekek – akár csak annak idején Fred és testvérei – kicsi koruktól kezdve szigorúan be lettek fogva házimunkára. Nem barátkozhattak a környéken élő gyerekekkel és szüleik minden apróságért jól megverték őket. 1972 és 1992 között a gyerekeket harmincegy alkalommal kellett bevinni a helyi kórház sürgősségi osztályára, a sérüléseket balesetként könyvelte el a kórház személyzete, így nem értesítették soha a gyámhatóságot. Fred gyermekkori családi mintája megismétlődni látszott, amikor Anne-Marie is szexuális áldozatául esett saját apjának, de a sorozatos verések és fenyegetések következtében senkinek sem merte elmondani.

 

A népes West család

A népes West család

 

Cromwell Street 25

Cromwell Street 25

 

A gyerekek bébiszittere sem maradhatott ki az erőszakoskodásból. Caroline Owens-nek hívták és tizenhét évesen kezdett el a családnál dolgozni. Owens menekült otthonról, mert nem jöttek ki nevelőapjával, így a West család otthonukban biztosított neki egy szobát, ahol ellakhatott. Rosemary titkolta pénzkereső tevékenységét, az idegen férfiak és nők állandó jövés-menését azzal magyarázta, hogy masszőrként dolgozik. Amikor azonban kiderült, hogy nem erről van szó, a lány felmondott és haza akart költözni szüleihez, a West házaspár válasza erre azonban az volt, hogy leütötték, megkötözték és megerőszakolták és fogva tartották. Owens-nek később sikerült megszöknie, édesanyja segítségével jelentették az esetet a rendőrségen, West-éket egy időre letartóztatták, de később csupán pénzbüntetést kaptak és szabadon távozhattak. Amikor Caroline értesült erről, öngyilkosságot követett el.

 

További gyilkosságok

A West házaspár még további kilenc esetben mocskolta be vérrel a kezét 1973 és 1987 között. Íme az áldozatok listája:

Lynda Gough (19), 1973. április: West-ék albérlője volt a Cromwell Street 25 szám alatt. Állítólag ő volt az első, akit szexuális indíttatástól vezérelve, közösen végzett ki Fred és Rosemary.

Carol Ann Cooper (15), 1973. november: Zűrös tini volt, akit anyja halála után állami gondozásba helyeztek. Bizonyára valamelyik csavargásának alkalmával találkozhatott a házaspárral. Ő volt az utolsó, akinek földi maradványait sikerült megtalálnia a West-ház pincéjében a nyomozóknak.

Lucy Partington (21), 1973. december: Egyetemista lány volt, aki egy buszmegállóban várakozott, amikor felbukkant Fred és hazavitte. Az ő holttestét is a Cromwell Street 25 pincéjében rejtegették két évtizedig.

Thérése Siegenthaler (21), 1974. április: Az előző áldozathoz hasonlóan ugyancsak egyetemi hallgató volt, aki éppen Londonból akart eljutni Holyhead-be, autóstoppal. Balszerencséjére éppen Fred és Rosemary kocsijába szállt be.

Shirley Hubbard (15), 1974. november: Szintén állami gondozott lány volt, aki szeretett fiúkkal ismerkedni és elszökdösni. Az, hogy holtteste megtalálásakor az egész feje be volt tekerve szigetelőszalaggal, elzárva a levegő áramlásának útját, West-ék különös kegyetlenségére vall.

Juanita Mott (18), 1975. április: Még egy albérlő. Nem sokkal miután elköltözött Newent-be, gyanús körülmények között nyoma veszett.

Shirley Robinson (18), 1978. május: Ő is bérelt egy szobát a Cromwell Street-en, illetve rövid ideig szexuális kapcsolatban állt Freddel és Rose-zal. Eltűnésekor nyolc hónapos terhes volt Fred gyermekével. Rosemary rendkívül féltékeny volt a nőre, ezért szülés után sajnos meg kellett halnia, a babát pedig jó pénzért eladták egy gyermektelen párnak.

Alison Chambers (16), 1979. augusztus: Egy újabb állami gondozott lány. Rose féltékenysége az ő esetében annyira elharapódzott, hogy még a “szokásosnál” is kegyetlenebbül megkínozta őt halála előtt. A pince helyett a ház kertjében rejtették el megalázott és megcsonkított testét.

Heather West (16), 1987. június: A szörnyű végzetet Frederick és Rosemary elsőszülött, közös gyermeke sem kerülhette el. Az alábbiakban az ő története következik:

 

Az áldozatok

Az áldozatok

 

Heather West halála

Heather gyakran panaszkodott környezetének a bántalmazásokról és mindarról, ami a házukban folyik, illetve a szorongás jeleit is észrevették rajta középiskolai tanárai. Testnevelés óra után rendszeresen megtagadta a zuhanyozást, és amikor osztálytársai kényszerítették, hogy mosakodjon meg, testén láthatóvá váltak a véraláfutások és a sebek. A botrány kezdett kibontakozni, ennek hatására Fred rövidebbre vette a pórázt: minden nap ő vitte iskolába Heather-t és ő is fuvarozta haza, illetve amikor csak lehetősége volt rá, figyelte, hogy a lány kivel és miket beszél. Az iskola befejezése után, 1986-ban Heather megpróbált minél előbb állást találni, hogy végre elköltözhessen a Cromwell Street-ről, ám ez nem nagyon sikerült neki. Egy évvel később, miután visszautasították jelentkezését egy nyári táborban betölthető takarítói állásról, idegösszeroppanást kapott, másnap pedig eltűnt. A szülők mindenféle mesével próbálták lecsendesíteni kisebb testvérei kíváncsiságát, hova tűnhetett nővérük, először azt állították, hogy mégis megkapta az áhított állást, aztán ez módosult arra, hogy leszbikus volt és lelépett a szeretőjével, mindenesetre a rendőrségen nem jelentették, mert a lány is részt vett szüleinek hitelkártyás ügyeskedéseiben. Fred és Rose alkalmanként megkért valakit, telefonáljon nekik Heather nevében, így a kicsik szépen, lassan megnyugodtak.

A valóságban azonban történt, hogy Rosemary megelégelte a “hisztit” és feldarabolta a lányt. Először egy szemeteskukában helyezte el a maradványokat, aztán házuk kertjében temette a földbe. A “sírhant” fölé hamarosan tűzrakóhelyet építettek, ahol a gyerekek és a West család gyanútlan vendégei mit sem sejtve falatoztak egy-egy barbecue party alkalmával. Fred egyébként gyakran viccelődött azzal a kicsiknek, hogy ha nem viselkednek jól vagy bárkinek kifecsegik, hogy mi folyik otthon, úgy végzik, mint Heather, a tűzrakó hely alatt.

 

Letartóztatások és a nyomozás

Heather eltűnésével kapcsolatban West-ék elbeszélése állandóan változott, s ez már a rendőrségnek is szemet szúrt. Ám a bomba mégis csak 1992 augusztusában robbant, amikor az egyik West kislány, Louise, besétált a rendőrkapitányságra egy köteg fotóval a kezében, amelyek őt és erőszaktevő apját ábrázolták aktus közben. A hatóság azonnal intézkedni kezdett a Cromwell Street 25 alatt, a pornókazettákat és szexuális segédeszközöket azonnal lefoglalták, a gyermekeket állami gondozásba helyezték, a kirendelt orvos pedig a vizsgálat során mindegyiken megállapította a bántalmazás és a szexuális erőszak nyomait. A nyomozást egyébként egy DC Hazel Savage nevű hölgy vezette.

Kezdetben csak a nemi erőszakot tudták rábizonyítani Fred-re, feleségére pedig a bűnrészességet, valamint a gyermekbántalmazást. Az asszony továbbra sem ismerte be, hogy Heather halott, sokáig azt állította, hogy jól van, egy másik városban él és prostitúcióból és kábítószer árúsításból tartja fent magát. Anne-Marie azonban részletesen elmesélte, mi zajlott évek óta a West-házban és vállalta, hogy a tárgyaláson tanúskodni fog szülei ellen. A nyomozók kihallgatták a többi gyermeket is és keresni kezdték Heather-t, hogy ő is vallomást tegyen, de a Társadalombiztosítási Osztállyal együttműködve kiderült, hogy Heather nem szerepel a rendszerükben, így felmerült a gyanú, hogy már nincs is életben. Bár tartva szülei haragjától, Anne-Marie visszavonta vallomását és elutasította, hogy beszél a bíróság előtt, a hatóságnak gyanús lett Charmaine West és édesanyja, Rena eltűnése is.

A párost 1993-ban feltételesen szabadlábra helyezték, de nem kaphatták vissza gyermekeiket és az eltűntekkel kapcsolatban is folytatódott a nyomozás. A rendőrök értesültek Fred “viccéről” is, amelyet gyerekeinek szokott mondogatni (,,úgy jártok, mint Heather…”), és 1994 februárjában végre megkapták az engedélyt a házkutatásra. Mivel már nagyon szorult a hurok Fred nyaka körül, végül megadta magát és beismerte, hogy ő ölte meg Heather-t és elárulta, testét pontosan hová temette. Az utolsó pillanatig állította azonban, hogy a lány haláláért egyedül ő a felelős, felesége akkor éppen egy ügyfelével foglalkozott, neki semmi köze a dologhoz. A holttest pontosan ott volt, ahol West állította, a boncolás során pedig véglegesen fény derült az elhunyt személyazonosságára. Fred még további hat gyilkosságot beismert és tájékoztatta a nyomozókat, hogy a házban és a kertben merre keresgéljenek. Miután majdnem az összes áldozatot sikerült exhumálni, a férfit átszállították a birmingham-i Winson Green börtönbe, amely egy különösen szigorúan őrzött intézmény. Hogy ne kövessen el öngyilkosságot, tizenöt percenként ellenőrizték őt, s erre szükség is volt, mert amióta különváltak Rosemary-től, West egyre mélyebbre süllyedt a depresszióba.

 

Pince a Cromwell Street 25 alatt

Pince a Cromwell Street 25 alatt

 

Bár Fred minden erejével védte feleségét a vádaktól, a nyomozók azt gyanították, hogy a férfi nem egyedül követte el a gyilkosságokat, így vizsgálat indult az asszony ellen. Őt 1994. április 20-án tartóztatták le, de a nemi erőszakon és a gyermekbántalmazáson kívül egyebet egyelőre nem tudtak rábizonyítani. Rosemary próbálta menteni a menthetőt: folyamatosan ártatlannak vallotta magát, s eljátszotta a szenvedő anya szerepét, aki elveszítette gyermekeit. A boncolások természetesen egészen mást bizonyítottak végül…

A házaspárnak 1994. júniusában újra bíróság elé kellett állnia, ekkor már Fredet 12, Rosemary-t pedig 9 gyilkosság elkövetésével vádolták. A bíróságon az asszony kifejezetten távolságtartóan viselkedett férjével, semmi jelét nem mutatta, hogy örül a viszontlátásnak, pedig február óta alig tudtak egymásról valamit. A későbbiekben a nő azt is megtagadta, hogy Fred leveleire válaszoljon, csupán közös gyermekein keresztül üzent, hogy gyűlöli és reméli, soha többé nem látja viszont. Erre a férfi is bekeményített és kitálalt az ügyben még mindig vizsgálódó nyomozóknak, hogy felesége nagyon is benne volt a gyilkosságok elkövetésében.

A szigorú ellenőrzések ellenére Fred-nek mégis sikerült cellájában megfojtania magát. Ez pontosan 1995. január 1-jén történt, kötélként a mosodából ellopott takarók, akasztófaként pedig az ablakkeret szolgált. Természetesen hagyott búcsúlevelet is, amelyben ismételten biztosítja Rosemary-t és gyermekeit arról, mennyire, de mennyire szerette őket… A nő tárgyalásai tovább folytatódtak, majd tetemes mennyiségű bizonyíték megvizsgálása és tanúvallomások tömkelege után 1994. novemberében kimondták az ítéletet: RosemaryWest életfogytiglani börtönbüntetést kapott. Ezzel véget ért e szörnyű mese, az egykori szadista gyilkos még ma is él, továbbra is bizonygatva ártatlanságát.

Mae West évekkel később számos, új részletet osztott meg az újságírókkal a család életéről. Például azt, hogy gyerekként fiú ruhában kellett járnia minden West-lánynak, rövidre nyírt hajjal. Elmondta, hogy amikor idősebb lett, és anyja a legősibb mesterséget végezte, ő fogadta a bejelntkezni kívánó “ügyfelektől” érkező telefonhívásokat. Egy nap ő és testvérei találtak egy szekrényre való ruhát és cipőt valamelyik szobában. Vidáman próbálgatni kezdték őket, divatbemutatósat játszottak, s csak jóval később jöttek rá, hogy ezek a már elhunyt áldozatok holmijai voltak.

 

Appropriate Adult (Felelős felnőtt)

Az Appropriate Adult, azaz a Felelős Felnőtt című két részes, bűnügyi drámát 2011. szeptember 4-én és 11-én mutatta be a brit ITV. A cselekmény Fred West és felesége ámokfutásának igaz történetét veszi alapul. A kezdő jelenetben Fred-et már a rácsok mögött láthatjuk (Rose még szabadlábon van) és kihallgatása során elevenedik meg a nézők szeme előtt a sztori. A cím arra utal, hogy az angliai joggyakorlat szerint minden bűnelkövető mellé a bíróság kiutal egy úgynevezett “felelős felnőttet”, aki segít nekik megérteni az éppen zajló folyamatokat, valamint eligazodni az igazságszolgáltatás útvesztőiben. Ez lehet rokon, de családi kapcsolatok hiányában a hatóságok is kijelölhetnek egy erre alkalmas személyt. West-ék mellé a valóságban is kierndeltek egy Janet Leach nevű, civilben sokgyermekes háztartásbeli asszonyt, aki a rendőrséggel együttműködve önkéntesként dolgozott. Leach a történet brutalitása miatt többször fontolóra vette, hogy kilép és átadja az ügyet másnak. Családja részéről is nagy nyomás nehezedett a vállára: gyermekei és párja is folyton szemére vetették, hogy amióta az ügyön dolgozik, elhanyagolja őket. Az is küzdelmes volt számára, miképpen viszonyuljon a férfihoz, mert bár elítélte mindazt, amit tett, bizonyos tekintetben mégis kialakult benne valamiféle szimpátia, ezért végül úgy döntött, hogy befejezi, amit elkezdett.

 

Felelős felnőtt

Felelős felnőtt

 

A film forgatókönyvét Neil McKay írta, a rendező pedig Julian Jarrold volt. A producer, Jeff Pope eredetileg trilógiának szánta, ám később módosított elképzelésein. A zseniális színészi játékról Dominic West (nem kell megijedni, ő csak névrokon), Monica Dolan és Emily Watson gondoskodnak. A The Guardian újságírói elismerően nyilatkoztak róla, valamint a közönség köreiben is sikert aratott. A minisorozatot a megjelenését követő esztendőben ötször jelölték BAFTA díjra, ebből négyet meg is nyert. Csupán egyetlen személy fejezte ki nemtetszését a produkcióval kapcsolatban, ő nem más, mint Anne-Marie West, aki 2017-ben a gloucesterlive.co.uk-nak adott interjújában kritizálta a történet hitelességét, illetve a színészi játékot, hatásvadásznak és képmutatónak nevezte az egészet, illetve undorítónak tartja, hogy elővették a témát. Felteszi a kérdést, hogyan is tudnák ezek a színészek hitelesen eljátszani ezt a történetet, ha nem élték át ugyanazt, mint a West gyerekek vagy a házaspár áldozatai?

 

Kinek ajánljuk: Mindenkinek, aki egy ízig-vérig komoly drámára vágyik.

Értékelés: 10/10

 

Norka

 

 

Be the first to comment on "Serial Chillers XXIII: Fred és Rosemary West /Appropriate Adult (2011) (Felelős felnőtt)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .