The Horus Heresy – 1. rész

Régóta dédelgetem magamban a gondolatot, hogy valamilyen formában illenék megemlékezni a Games Workshop és a Black Library talán leggrandiózusabb vállalkozásáról: a jelenleg 56 regényt és novellás kötetet (valamint közel végeláthatatlan mennyiségű egyéb kiadványt) számláló Horus Heresy sorozatról. A regényszéria célja nem más, mint hogy számos elkötelezett és a Warhammer 40k világában veteránnak számító író interpretálásában elmeséljék Hórusz Lupercal és káosz-fertőzött követőinek lázadását a Birodalom, illetve a Császár ellen. Az alig tíz évet felölelő eseménysorozat felelős azokért az állapotokért, melyekkel bő tízezer évvel később, a 40. évezredben szembesülhetünk a Warhammer 40k jól megszokott világában. Tekintetbe véve a projekt igencsak kiterjedt voltát, úgy határoztam, hogy részletes, kötetenkénti ismertetés, illetve klasszikusabb kritikai megközelítés helyett, inkább benyomásaimat osztanám meg az egyes művekről, tenném ezt is kisebb, hármas, négyes, esetleg ötös csoportokba osztva, hogy a tartalom hossza talán még éppen az emészthető kategóriában maradjon.

Meg kell valljam őszintén, az első találkozásom a Warhammer 40k világával nem volt éppen zökkenőmentes. Ian Watson klasszikus Űrgárdistáját egyszerűen képtelen voltam megszeretni. Nem igazán tudtam hova tenni a fantasy és a science-fiction e fajta keverékét, a sötét-heroikus cselekményt és még kevésbé tudtam elvonatkoztatni az innen-onnan – például az Alien-ből – ismerős kliséktől, melyektől az egész egy kicsit olyan ponyva szagúnak hatott számomra. Néhány évvel később aztán szerencsét próbáltam Dan Abnett Gaunt Szellemei regényeivel, amelyek végül megtörték a jeget. Az igazi szerelmet a 40k világa iránt azonban az a sorozat hozta el, mely még csak nem is a negyvenedik évezredben, hanem nem kevesebb, mint tízezer évvel korábban játszódik. A The Horus Heresy egy – kis túlzással persze – példátlan vállalkozás, mely számos a Warhammer és a W40k világában ismert és elismert írót (Dan Abnett mellett a teljesség igénye nélkül: Graham McNeill, Mike Lee, James Swallow, Aaron Dembski-Bowden) hozott össze a nemes célért, hogy elmeséljék a W40k őstörténetét, az eseménysort, mely a Nagy Keresztesháború végétől az Emberiség Császárának és kedvenc fiának, Hórusz Lupercal-nak összecsapásáig tart a terra-i Birodalmi Palotában. Ez a Legionnaires Astartes, az űrgárdisák kora, a Császár saját képmására teremtett 21 fiának, a Primarcháknak kora és az a kor, mikor a racionalitásra nevelt emberiség először kerül szembe a hiperűr csupán ősi mítoszokból ismert démonjaival, melyek káoszt és pusztulást hoznak a hatalmának és erejének teljében lévő Birodalomra.

Dan Abnett – Horus Rising (2006) (Hórusz felemelkedése)

Ki másra is hárult volna a széria nyitó darabjának megkomponálása, mint Dan Abnett-re? A Gaunt Szellemei és az Eisenhorn sorozattal ekkorra már igen jó nevet szerzett magának a W40k olvasói közösségében, nem is számítva a “testvérvilágban” – a Warhammer-ben – Mike Lee-vel közösen összehozott Malus Darkblade sorozat első két kötetét, melyek ekkor már a könyvesboltok polcain sorakoztak. Abnett afféle védjegyévé vált sokszereplős, egyszerre több szálon futó cselekménymesélése azonban – hozzáteszem azért, nem példátlan módon – a Hórusz felemelkedésében nem érhető nyomon.

A regény az Ullanor-i Diadal (mikor is a Császár által vezetett erők döntő győzelmet arattak a csillagrendszert fenyegető ork hordák felett) után nem sokkal veszi fel a történet fonalát, tehát közvetlenül a Nagy Keresztesháború tetőpontján. A Császár a győzelem után, egy grandiózus ceremónia során bejelenti, hogy visszatér a Földre, a keresztesháború vezetését pedig kedvenc fiára, Hóruszra bízza. Hórusz – újdonsült Hadúrként látszólag ott folytatja az emberiség szétszórt kolóniáinak a Birodalom szárnyai alá terelését, ahol apja félbehagyta, ám az újdonsült tisztsége nem egy testvérének szúrja a szemét. A primarchák közötti széthúzás és az a tény, hogy maga Hórusz is kissé cserbenhagyottnak érzi magát apja által, kiváló táptalajként szolgál a később bekövetkező eseményekhez.

A történet kvázi főhőse Garviel Loken, Hórusz légiójának századosa, aki – érdemei, valamint őszinte és szókimondó természetének jutalmaként felvételt nyer Hórusz belső tanácsosainak sorába, a négyfős Mournival-ba. Loken szemén keresztül tehát tanúi lehetünk Hórusz ténykedésének, mint újdonsült Hadúr, betekintést nyerhetünk a Hold Farkasok mindennapjaiba. Apró jelek figyelmeztetnek bennünket a hősiesség és testvériesség felszíne alatt megbúvó problémákra: a fél-legálisan működő harcos-páholyokra, ahol a rendfokozatok képezte korlátok nélküli beszélgetéseken túl, kevésbé ártalmatlan ideákról is esik szó, valamint felbukkannak olyan jelenségek is, melyekre a Birodalmi Igazságon szocializálódott Loken, nemigen tud magyarázatot találni. Egy rövid kitekintés erejéig megismerhetünk két, később jelentős szerepet kapó karaktert: Saul Tarvis-t és Lucius-t a Császár Gyermekeinek két századosát, akik a regény talán legélvezetesebb epizódjában a Vérangyalok oldalán próbálják megtisztítani az egyszerűen csak ‘Gyilkosnak’ elkeresztelt bolygót a megarchnid-nak nevezet rovarszerű xeno fajtól. A kitekintés célja egyértelműen a különböző légiók közötti széthúzás demonstrálása.

Minden nagy történet felütése problémás. Nyilván nem csaphatunk bele azonnal a lecsóba és plántálhatjuk Hóruszt kivont lánckarddal az apja elé a Birodalmi Palotába. Abnett nyitókötete bár jól megírt és a cselekmény jó tempója miatt izgalmas is a maga módján, de azért érezni lehet rajta, hogy csupán az első fejezete egy nagyobb egésznek. Hogy mindenki értse mire gondolok: a Horus Heresy első három kötete alkot valójában egy egészet. A nyitó kötet tehát csupán az első fejezete az első fejezetnek, afféle prológus. És mint ilyet, illik a helyén kezelni. Kétlem, hogy bárki más jobban meg tudta volna írni ezt Abnett-nél, de az is tény, hogy vannak ennél jobban sikerült regények is a sorozatban.

Értékelés: 7/10

Graham McNeill – False Gods (2006) (Hamis istenek)

Bevallom őszintén McNeill nevével a Horus Heresy sorozat kapcsán találkoztam először. Bibliográfiáját elnézve közel sem olyan termékeny író, mint fentebb említett kollégája, ellenben tevékenyen részt vett számos Warhammer 40k szabálykönyv megírásában, tehát egyáltalán nem mozog idegenként a világban. És persze bármi, amit az imént említettem nem befolyásolja azt, hogy milyen minőségű művel tette le a névjegyét a Horus Heresy nyitó-trilógiájában. Szögezzük le elöljáróban azonban: a Hamis istenek nem McNeill legjobban sikerült alkotása.

A történet ott folytatódik, ahol a Hórusz felemelkedésében abbamaradt: Garviel Loken nézőpontjából nézzük végig, ahogy az Igehirdetők első káplánja – Erebus – egyre többet legyeskedik a Hadúr körül. A nem éppen bizalomgerjesztő figura ráveszi Hórusz Lupercal-t, hogy térjen vissza egy korábban már pacifikált bolygóra, Devin-re, mivel ott újra felütötte a fejét a lázadás csírája. A bolygó holdjára leszállva a Hold Farkasok rémisztő ragály-zombikkal találják szembe magukat. Az ekkor még ismeretlen fogalomnak számító Káosz erői által megfertőzött kormányzó egy szörnyűséges torz lény alakjában súlyosan megsebesíti Hóruszt egy káosz-fertőzött áldozati tőrrel, minek hatására a Hadúr tudata az immatériumba távozik. Miközben hű emberei és nem feltétlenül jóindulatú egyéb tanácsadói Hórusz életéért küzdenek, a Hadúrt a Káosz egyik démona kísérti meg, felajánlva segítségét – természetesen egy kis szívességért cserébe.

Ha a Hórusz felemelkedése kapcsán megemlítettem, hogy az magán viseli egy nagyszabású történet bevezetésének terhét, hát akkor a Hamis istenekre pedig a trilógiák középső részének rákfenéje igaz: annak dacára, hogy a teljes történet szempontjából igen fontos eseményt mesél el (Hórusz pálfordulása), ezen kívül nem képes annyira érdekfeszítő lenni, mint számos későbbi, a lázadás egy-egy önálló fejezetét felkaroló alkotás. Emellett McNeill írói stílusa sem az akció-dús történetmesélésnek kedvez: bár a témához passzol, elmerengő, néhol kicsit homályos fogalmazásmódja nem maradt meg kifejezetten jó emlékként bennem. McNeill képes kifejezetten jó könyveket is írni – lásd később, többször is -, ezt azonban nem sorolom közéjük.

Értékelés: 6/10

Ben Counter – Galaxy in Flames (2006) (Lángoló Galaxis)

Ben Counter szintén a Black Library által kitenyésztett írói kör tagja, nem találkoztam a Warhammer világán kívül publikált munkájával. Ennek ellenére – vagy éppen ezért – a Galaxy in Flames pont olyan, mint amit egy W40k regénytől elvárunk. Counter-nek megadatott a lehetőség, hogy amit az előző két regény vérrel-verejtékkel felépített, ő learathassa. Plasztikusan leírt, nagyszabású harci jelenetek, véres párbajok, hősiesség a halál árnyékában és árulás. Pontosan azok a témák, amik miatt szeretünk – vagy éppen nem szeretünk – Warhammer regényeket olvasni függetlenül attól, hogy a negyvenegyedik évezredbe vagy a testvérvilág gótikus díszletei közé kalauzol minket az író.

Hórusz Lupercal Hórusz Fiaira átkeresztelt légiója, valamint a melléjük szegődött Császár Gyermekei, a Világfalók és a Halál Őrség az Isstvan rendszerbe érkeznek azért, hogy – névleg legalábbis – pacifikálják a csillagrendszer a Birodalom által lefektetett útról letért polgárait. Hórusz valódi terve azonban az, hogy végleg megtisztítsa a négy légiót azoktól az elemektől, akik túlságosan lojálisak a Császárhoz ahhoz, hogy teljes szívvel elforduljanak tőle. Erre a célra elrendel egy felszíni támadást az Isstvan III ellen, amelyekkel azokat az egységeket bízza meg a fenn említett négy légióból, akiket a Császárhoz hűnek tart. Célja az, hogy a felszínen harcolókat életfaló-vírus bombákkal szórja meg, mely minden életet képes elpusztítani a bolygó felszínén. A tervre azonban fény derül: Saul Tarvis, miután megszökik a flottától, megviszi a hírt a felszínen harcolóknak. A lojális csapatok egy részének így sikerül fedezékbe húzódnia a támadás elől. Miután Hórusz értesül a kudarcról, úgy dönt csapatokat küld a felszínre, hogy egyszer és mindenkorra leszámoljanak azokkal a testvéreikkel, akik nem illenek bele Hórusz terveibe. A maroknyi lojális túlélő Tarvis és Loken vezetésével sorra visszaveri a lázadók támadásait, ám a végtelenségig nem tarthatnak ki a hatalmas túlerő ellenében.

Azt hiszem nem kell ragoznom – hiszen a szinopszisból is jól látszik -, hogy ezúttal lényegesen akció-orientáltabb cselekményt kapunk, mint a megelőző két kötetben. Hórusz árulásának magnitúdója valójában itt mutatkozik meg legszemléletesebben, hiszen ezúttal a sajátjait mészárolja le, míg később az Isstvan V felszínén lényegében az ellenségeire mér döntőnek szánt csapást. A két árulás közül talán ez az előbbi a hidegvérűbb és gonoszabb. Counter kiválóan érzékelteti is velünk Hórusz árulásának súlyát, illetve az elárultak dacos ellenállását, hogy azért sem adják olcsón a bőrüket. Még arra is van lehetősége, hogy a Császár Gyermekeinek két ikonikus karakterét – a kardmester Lucius-t és az őrült felcser Fabius-t – árnyalja nekünk egy kicsit, hiszen ők még a későbbiekben visszatérnek majd, akár más írók műveiben is. Összességében nem igazán tudok kifogást emelni a Galaxy in Flames ellenében.

Értékelés: 8/10

A Horus Heresy sorozat folyatódik…

Gabblack

moly moly.hu logo

 

Be the first to comment on "The Horus Heresy – 1. rész"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..